A Diósgyőr megelőzte a Tatabányát

2006. október. 29., 19:06   |    

A Diósgyőr megelőzte a Tatabányát

A Borsodi Liga vasárnapi mérkőzésén a Tatabánya Diósgyőrben lépett pályára. A hazaiak nagy lelkesedéssel futballoztak, és 3-1-re győztek.

Diósgyőri VTK - FC Tatabánya 3-1 (1-1)
Miskolc, 3000 néző
Vezette: Arany Tamás (Tóth István, Butkai Zsolt)
Gólszerző: Filó T. (öngól) a 16., Binder a 81., Foxi a 90. illetve Vámosi (11-esből) a 39. percben
Sárga lap: Farkas V. a 43. illetve Ndjodo a 20. percben

A diósgyőriek nyomban az első percben nekiestek vendégeiknek, és lendületes rohamokat vezetve végig kezükben tartották a mérkőzés irányítását. Ám helyzetkihasználásban nem jeleskedtek, vezető góljuk is öngólból született. Az első félidő végén meglepetésre egyenlített a Tatabánya, de a hazaiak elszántsága nem csökkent sőt, talán még elszántabbá vált a miskolci gárda. A találkozó második felében ugyan aktívabb és ezáltal veszélyesebb is lett a vendégcsapat, de gólt nem tudott szerezni. A hazaiak viszont továbbra is szívós munkával mentek előre, és a mérkőzés utolsó tíz percében két gólt is szereztek. A Diósgyőr győzelme teljesen megérdemelt volt, sikerével a DVTK megelőzte a Tatabányát a tabellán.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Örökrangdó és szabolcsi derbi a fizz liga 1. fordulójában
Bajnokságok / Kupák
Megvannak az NB III-as feljutók

2025-06-15 20:22:54

Megvannak az NB III-as feljutók

Bajnokságok / Kupák
Debreceni dupla az utánpótlás-kupadöntőkben
Bajnokságok / Kupák
fizz liga: hétfőn sorsolás!

2025-06-12 14:08:53

fizz liga: hétfőn sorsolás!

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom