A DVTK hamarosan utolérheti őszi önmagát

2020. március. 09., 14:07   |    

A DVTK hamarosan utolérheti őszi önmagát

A Paks a legutóbbi öt bajnoki találkozójából négyen szerzett gól nélkül maradt. Mirko Ivanovszki a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén négy gólt szerzett, többet, mint előtte 25 magyarországi bajnokin. A Puskás Akadémia élvonalbeli története során még soha nem kapott pályaválasztóként a második félidőben négy gólt. A Rákóczi az első tavaszi bajnoki mérkőzése óta minden tétmérkőzését elveszítette, sorozatban immár kilencet. A Mezőkövesd élvonalbeli története során korábban mindössze egyszer 2013. augusztus 10-én, Kecskeméten szerzett legalább négy gólt (2-6) idegenbeli bajnoki találkozón. Radó András a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett.

PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0-0

– Noha a Paks nem a döntetlenek csapata (a mostani bajnokságban csupán harmadszor „ikszelt”), a két gárda legutóbbi kilenc paksi bajnoki mérkőzéséből hat pontosztozkodást hozott.
– A két gárda négy napon belül kétszer mérkőzött meg Pakson, a 180 perc alatt egyetlen gól sem született.
– A Paks a legutóbbi öt bajnoki találkozójából négyen szerzett gól nélkül maradt.
– A zöld-fehérek az OTP Bank Ligában idén másodszor nem kaptak gólt pályaválasztóként.
– A Bp. Honvéd a legutóbbi tíz bajnoki meccse hatvan százalékán döntetlent játszott.
– A kispestiek ősszel egyszer sem maradtak két egymást követő bajnokin szerzett gól nélkül, s tavasszal is először jártak így. (Igaz, az utolsó őszi és az első tavaszi találkozójuk egyaránt 0-0-ra végződött.)
– A Honvéd a legutóbbi hat idegenbeli bajnokijából csak egyet veszített el, igaz, csak egyet is nyert meg.

DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC 2-1 (1-0)
Gólszerző: Ivanovszki (7.), Rui Pedro (59.), illetve Novothny (92.)

– A Diósgyőr a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén tíz pontot szerzett.
– Tavasszal eddig nyolc mérkőzésen tizenhét pontot gyűjtött a DVTK. Az őszi tizenhaton összesen 19-et.
– Mirko Ivanovszki a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén négy gólt szerzett, többet, mint előtte 25 magyarországi bajnokin.
– Rui Pedro a nyolcadik góljánál tart az OTP Bank Ligában (a 2019–2020-as szezonban a harmadiknál), de ez volt az első, amelyet fővárosi klubnak lőtt.
– Az Újpest, amely Balázs Benjámin kiállítása (88.) miatt tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, az eddigi nyolc tavaszi bajnokijából ötöt elveszített.
– A mezőkövesdi Berecz Zsombor öngóljától eltekintve az Újpest tavaszi találatai kivétel nélkül Novothny Soma és Andreias Calcan nevéhez fűződnek. Az egykoron diósgyőri Novothny négy gólt szerzett eddig tavasszal. Máris több gólnál tart a 2019–2020-as bajnoki idényben, mint bárki más a lila-fehérek keretéből.
–  Feczkó Tamásnak az Újpest ellen vívott hetedik mérkőzésén megszületett az ötödik győzelme e rivális ellen.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MOL FEHÉRVÁR FC 1-4 (1-0)
Gólszerzők: Slagveer (24.), illetve Bamgboye (50.), Petrjak (59.), Nikolics (81.), Stopira (89.)

– A Puskás Akadémia először szenvedett bajnoki vereséget 2020-ban.
– A felcsúti együttes október 19. óta csupán egyetlen hazai bajnoki mérkőzését nyerte meg.
– A Puskás Akadémia élvonalbeli története során még soha nem kapott pályaválasztóként a második félidőben négy gólt.
– A holland Luciano Slagveer az első magyar bajnoki gólját lőtte.
– Funsho Bamgboye először szerzett két egymást követő bajnoki mérkőzésén gólt Magyarországon. Ivan Petrjak a hatodik góljánál tart az OTP Bank Liga mostani idényében, az előzőben, még a Ferencváros játékosaként ugyancsak hatot szerzett.
– Nemanja Nikolics a visszatérése óta harmadszor szerepelt a kezdő csapatban, az utóbbi két alkalommal gólt is szerzett.
– A Ferencváros elleni vereség óta a MOL Fehérvár három bajnoki mérkőzésen 11 gólt szerzett. Mindhárom meccsét háromgólos különbséggel nyerte meg.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0-4 (0-1)
Gólszerzők: Beširović (31.), Jurina (51.), Cseri (62., 11-esből), Zivzivadze (90.)

 – A Rákóczi az első tavaszi bajnoki mérkőzése óta minden tétmérkőzését elveszítette, sorozatban immár kilencet.
– A kaposváriak a legutóbbi nyolc bajnoki találkozójukból csak egyen, a kisvárdain szereztek gólt, akkor hármat. Pályaválasztóként 430 perce nem szereztek gólt.
– Az újonc negyedszer kapott legalább négy gólt egy mérkőzésen az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében.
– A Mezőkövesd élvonalbeli története során korábban mindössze egyszer 2013. augusztus 10-én, Kecskeméten szerzett legalább négy gólt (2-6) idegenbeli bajnoki találkozón. A legutóbbi két idegenbeli meccsén hét gólt szerzett, ilyenre csak 2013 augusztusában volt példa.
– Kuttor Attila együttese az eddigi négy 2020-as idegenbeli bajnokijából hármat megnyert.
– A Mezőkövesd 2020-ban három mérkőzést vívott már a Rákóczival, mindegyiket megnyerte. Ami a 2019–2020-as idényt illeti: négy meccs, négy kövesdi győzelem, de akad különbség, a bajnoki mérkőzésekkel ellentétben a kupameccseken szerzett gólt a Rákóczi.
– A mezőkövesdi gólszerzők közül Beširović négy, Cseri három, Jurina és Zivzivadze két-két bajnoki gólt szerzett eddig tavasszal.

DEBRECENI VASUTAS SC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1-0 (0-0)
Gólszerző: Varga K. (50.)

– A DVSC három elveszített bajnoki találkozó után nyert ismét.
– A Loki január 25. óta először tudott nyerni a saját közönsége előtt. A legutóbbi hat hazai bajnokiból kettőt nyert meg.  
– Varga Kevin ősszel hártom bajnoki gólt is szerzett, de tavasszal először volt eredményes.
– A két csapat eddigi hat egymás elleni élvonalbeli mérkőzéséből ötöt megnyert a pályaválasztó.
– A Kisvárda a legutóbbi öt idegenbeli bajnokijából négyet elveszített. Október 19. óta nyeretlen.
– A kisvárdaiak tavasszal eddig a kelet-magyarországi csapatok ellen nem tudtak vendégként gólt szerezni, a nyugati országrészben lőttek egyet-egyet.
– A Kisvárda az eddigi nyolc tavaszi fordulóban nyolc pontot szerzett.

ZALAEGERSZEGI TE–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Radó (80., 11-esből), illetve Nguen (20.)

– Márton Gábor csapata a Lipót ellen elveszített idegenbeli Magyar Kupa-mérkőzés óta mindössze egyet veszített el hat tétmérkőzéséből.
– A január 25-i, Diósgyőr elleni 1-2 óta a ZTE pályaválasztóként öt mérkőzésén veretlen maradt.
– Radó András a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett.
– 2001 óta a ZTE minden a Ferencváros elleni hazai tétmérkőzésén szerzett gólt.
– A zöld-fehérek Eldar Ćivić révén egy kiállítással zárták a mérkőzést. – A címvédő a legutóbbi két idegenbeli bajnokiján nem nyert. Ilyen a mostani idényben még nem történt vele.
– Tokmac Nguen a hatodik bajnoki gólját érte el az idényben, de az elsőt tavasszal.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS