A DVTK nem nyerni jár az MTK-hoz

2014. november. 22., 12:18   |    

A DVTK nem nyerni jár az MTK-hoz

Öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 15. fordulója. A Bozsik Stadionban a második és a negyedik helyezett találkozik.

MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK
(November 22., szombat, 14.00)

Az MTK kiváló formában van, a legutóbbi fordulókban csak egyszer, ellenben éppen legutóbb hazai pályán botlott meg (a hazai pálya a mostani őszön a kék-fehéreknél a Bozsik Stadiont jelenti, ott játszanak „albérletben”). Pályaválasztóként – beleértve az egyetlen, a Honvéd ellen Felcsúton játszott találkozót is – a mostani idényben hat mérkőzésből ötöt megnyert a csapat, s csak az Újpesttől kapott ki. A Diósgyőr az elmúlt hetekben (is) elsősorban hazai pályán szerepelt eredményesebben, 26 pontjából mindössze hatot szerzett vendégként. Április 20. óta, azaz immár több mint hét hónapja csak Pécsen győzött. Egyébként is: a Diósgyőr legutóbb 1997-ben tudott az MTK ellen nyerni Budapesten.

DUNAÚJVÁROS-PASE–MVM-PAKS
(November 22., szombat, 16.00)

A legutóbbi hazai siker után a Dunaújváros elmozdult az utolsó helyről. Fura képet mutat a csapat szereplése. Eddig mindössze három találkozót játszott az OTP Bank Ligában pályaválasztóként, abból is egyet Székesfehérváron. Az döntetlenül végződött, a két dunaújvárosi meccset ellenben megnyerte. Kilenc megszerzett pontjából hetet ezen a három találkozón gyűjtött. A Paks csak egyszer kapott eddig ki vendégként, hét mérkőzésének több mint a felén, négyen, döntetlenre végzett. Augusztus 15. óta csak Szombathelyen tudott nyerni, viszont egyedül a Videoton FC-től, Székesfehérváron kapott ki. A két csapat az élvonalban még nem játszott egymás ellen bajnoki mérkőzést, ellenben 2013 októberében háromszor is találkoztak, egyszer a Magyar Kupában, kétszer a Ligakupában. A Dunaújváros-PASE mindkét hazai meccsét megnyerte akkor még egy osztállyal feljebb játszó riválisa ellen!

PUSKÁS AKADÉMIA FC–SZOMBATHELYI HALADÁS
(November 22., szombat, 16.00)

Az akadémistáknak akadt ugyan egy remek hónapja szeptember 20-tól kezdődően (négy bajnoki találkozót nyertek meg sorozatban, ez klubcsúcsot jelentett), ám azóta ismét nyeretlenek, immár három találkozó óta. Ugyanakkor most az ősz eddigi leggyengébb csapata látogat Felcsútra, s a Puskás FC a Pancho Arénában eddig jól szerepelt. Benczés Miklós együttese a hat mérkőzéséből 3-2-1-es mérleget produkált, csak az MTK-tól kapott ki. A Haladáson a jelek szerint az edzőváltás sem lendített eddig sokat, a csapat az első 14 fordulóban mindössze nyolc pontot gyűjtött. Ugyanannyit otthon, mint idegenben, 1-1-5-ös mutatója van itt is, és ott is. Az augusztus 2-i, kecskeméti győzelem óta vendégként hat bajnokit játszott, egyiken sem szerzett gólt, s csak a Ferencváros ellen, a Groupama Arénában tudott gólt szerezni. A Haladás idegenbeli góltalansága immár 628 perce tart. A 2013–2014-es idényben Artner Tamás Haladása mindkét meccsét megnyerte a Puskás FC ellen – de ami a személyi állományt, sőt a csapat játékerejét illeti, az még egy másik Haladás volt…

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–PMFC-MATIAS
(November 22., szombat, 18.00)

Az újonc a legutóbbi hazai mérkőzésén megszakította nyeretlenségi sorozatát, három pontot gyűjtött a Haladás ellen. A szombathelyieken kívül Nyíregyházán ellenben csak a Pápát győzte le. Mindazonáltal 11 pontjából nyolcat otthon szerzett meg. A Pécs viszont olyan csapat, amely idegenben lényegesen veszélyesebb, mint otthon. A mostani pályaválasztóhoz hasonlóan edzőváltáson átesett mecsekaljai legénység otthon nyolc mérkőzésen két pontot, vendégként haton nyolcat gyűjtött eddig. Különlegessége a mérkőzésnek, hogy a nyíregyháziak legjobb góllövői közül többen is korábban játszottak a pécsi csapatban, így Bajzát Péter, Koller Krisztián és Pákolicz Dávid is.

LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–BUDAPEST HONVÉD
(November 22., szombat, 20.00)

Két válságban lévő csapat találkozik Pápán egymással. A Lombard augusztus 9. óta, az elmúlt öt hazai bajnokiján nem szerzett gólt, s így a begyűjthető 15 pontból csak hármat gyűjtött. A Honvéd idegenben mindössze egy pontot tudott csak elcsenni, az Újpesten megszerzett pont mellett hatszor is kikapott. A két csapat pápai mérlege az utóbbi években a hazaiak fölényét mutatja, a kispestiek 2011. április 16-án fogtak legutóbb pontot a Perutz-pályán. Érdekes, hogy a Pápa és a Honvéd az egymás elleni legutóbbi 11 mérkőzésén nem játszott döntetlent.

A további program

November 23., vasárnap:
Videoton FC-Ferencváros 16.30
Győri ETO FC - DVSC-TEVA 18.30

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS