A Fehérvár a Liga Kupa őszi győztese

2007. november. 29., 10:27   |    

A Fehérvár a Liga Kupa őszi győztese

Szerdán játszották le a Liga Kupa őszi döntőjének visszavágóját. Az első mérkőzésen a hazai pályán szereplő Fehérvár 3-0-ra győzött a Diósgyőr ellen, s bár a visszavágón 2-1-es diósgyőri siker született, a kupa őszi sorozatát a fehérvári együttes nyerte.

Hazai pályán nyert a Diósgyőr

Az első félidő nem hozott gólt, a második játékrészben pedig a Fehérvár szerzett előnyt. A 74. percben Simek Péter átadása után Sitku Illés kilenc méterről lőtt a kapuba (0-1). A Diósgyőr immár négygólos hátránya ellenére sem adta fel, s a 76. percben egyenlített is: Vitelki Zoltán lövését Sebők Zsolt még védte, de a kipattanó labdát Simon Attila közelről a kapuba helyezte (1-1). Sőt, a vendéglátók a győzelmet is megszerezték, 85. percben Huszák Tamás 22 méterről a kapu bal oldalába bombázott (2-1).

Liga Kupa őszi sorozatának döntőjét 4-2-es összesítéssel az FC Fehérvár nyerte.


Liga Kupa, döntő, visszavágó

Diósgyőr FC – FC Fehérvár 2-1 (0-0)
Gólszerző: Simon a 76., Huszák a 85. illetve Sitku a 74. percben


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS