A Femina alaposan megnehezítette az MTK dolgát

2015. szeptember. 07., 13:42   |    

A Femina alaposan megnehezítette az MTK dolgát

Továbbra is pontveszteség nélkül áll a tabella élén a legutóbbi bajnokság ezüstérmese, az MTK Hungária FC.

A kék-fehérek ezúttal Rákospalotán, az 1. FC Femina vendégeként győztek 2-0-ra, amely előtt a tippelők, esélylatolgatók „101 százaléka” azt mondta, csak a vendégsiker gólkülönbsége kérdéses. A Szabó Zsuzsanna beadását a hálóba fejelő Csorbai Nikolett, valamint a talán még a szögletzászlót is kicselező Kaján Zsanett góljaival, valóban nyert a bajnoki címe visszaszerzéséért harcoló MTK. De miután a Nagy Lillát, Demeter Rékát és ászai közül egy félidőn keresztül Hummel-Smuczert, Pádárt, Méryt, majd Kajánt is jegelő kék-fehérek nem játszottak túl jól, de főként nem motiváltan, dicséret illeti a továbbra is pont nélkül álló, de ezen a meccsen nagy szívvel küzdő 1. FC Feminát is.

Nehéz helyzetben van, aki megpróbálja a nyolcpolcos szekrény valamelyik „szintjére” helyezni az újonc ETO FC Győrt. A zöld fehérek a mezőny több mint a felével találkoztak már, a mérlegük ötven százalékos – két győzelem két vereség –, de… Legyőztek két olyan csapatot (a Szegedet, és a Feminát) amelyet otthon, a papírforma alapján is le kellett győzni, és kikaptak idegenben két olyantól (az MTK-tól és a Ferencvárostól), amely ellen kevesen tettek volna pénzt az ETO pontszerzésére.

A vasárnapi, ferencvárosi vendégjáték tökéletesen beleillett ebbe a sorba: a Fradi Ebere Orji révén már a 3. percben előnyhöz jutott, majd a nigériai csodacsatár öt perccel később lőtt még egyet, sőt az első negyedóra végén Zágor Bernadett is a hálóba rúgott egy húszméteres szabadrúgást – alighanem, végképp eldöntve, melyik csapat kapja a pontokat. A Ferencváros a folytatásban is következetes maradt, újabb légiós-gólok következtek, Lizzy Addót, majd – kétszer is – Szladja Bulatovicsot ünnepelték a társak és a nézők.

Süle Dóra megrúgta ugyan az ETO becsületgólját, de a slusszpoén ismét a Ferencvárosé, pontosabban Szabó Dorottyáé volt: a 91. percben a balhátvéd állította be a 7-1-es végeredményt.

A még pont nélkül álló Szegedi Ak-Boszorkányok elleni, fölényes győzelemmel demonstrálta az Astra HFC, hogy nyáron alaposan megerősödött kerete a két éllovas, a Ferencváros és az MTK Hungária mögé zárkózott. A rózsaszín mezes csepeli csapat a felkészülés hajrájában is találkozott már a szegediekkel, akkor kétszámjegyű lett az eredmény – igazából most sem sok hiányzott ahhoz, hogy ez meglegyen.

Vőfély Noémi és Godvár Katalin góljával – ugyanúgy, mint a Kóka-FNLA ellen – bő negyedóra után, már 2-0-ra vezetett az Astra, ezúttal viszont folytatódott a gólgyártás: Telek-Sümegi Éva, a tavalyi házi gólkirály duplázott, majd a védők – Király Bianka és Kakuszi Adrienn –, a góllövőlista élén álló Staar Gabriella, végül pedig az első NB I-es találatát jegyző Dura Mercédes tette fölényessé a hazai győzelmet.

A 8-0-s, fölényes győzelem ellenére, az Astra nem játszott igazán jól – legalábbis tud ennél sokkal jobban is játszani. Sok volt a pontatlanság a támadás befejezésekben – most ez belefért, de az erősebb ellenfelek, a felsőházi csapatok ellen nagyobb koncentrációra lesz szüksége Dombó Jánoséknak, ha sikert akarnak elérni.

A Szegedről – nagyjából egy évvel ezelőtt – azt írtuk, előrelépésének egyik legfőbb záloga, hogy a játékosok higgyenek magukban. A csepeli 90 perc azt mutatta, a gondolat továbbra is aktuális...

Kókán két olyan csapat találkozott a település első NB I-es női labdarúgó mérkőzésén, amely nem is titkoltan a felsőházat célozza. Ehhez méltó mérkőzést játszottak a hazaiak a Viktória-Trend Optika FC ellen: ha a színvonal a meccs több periódusában el is maradt a kívánatos, az izgalomra, a fordulatosságra nem lehetett panasz.

Az első félidőt egyértelműen a széltől is támogatott szombathelyiek nyerték: nem csak „pontozással”, de góllal is. A 8. percben Csidei Klaudia minden bizonnyal a forduló legszebb találatát rúgta, amikor kókai labdavesztés nyomán, szinte a félpályától ívelte a labdát a saját csapata akciója miatt még jóval a gólvonal előtt álló Erős Evelin fölött. Ebben a játékrészben a Viktóriának volt több helyzete, a megszokottnál lényegesebben halványabb Heike Manhartnak még ziccere is – senki nem szólhatott volna egy szót sem, ha háromgólos előnnyel fordulnak a szombathelyiek.

A helyzetek azonban csak helyzetek maradtak, és ez, mint a futballban annyiszor, ezúttal is megbosszulta magát. A második félidőben a szél már a fekete mezes hazaiakat segítette, de alkalmasint nem csak ezért változott nagyot a játék képe. Ez a játékrész egyértelműen a Kóka-FNLA-é volt, és a hazai csapat Kocsán Petra duplájával fordított. A válogatott támadó előbb Gruber Brigitta távoli, a keresztlécről visszapattanó lövése nyomán belsőzte a hálóba az egyenlítő találatot, majd a 90. percben, (nem sokkal azután, hogy a kiugró Magyaricsot valószínűleg tévesen látta lesen az asszisztens) a védők késlekedését kihasználva a kapuba kanalazta a győztes gólt is.

Nyert az újonc, és a „kicsik” küzdeni tudása miatt nem is érdemtelenül – miközben az első félidő alapján az sem lett volna igazságtalan, ha a mérkőzés végére elfáradó, rövid kispadjának is áldozatául eső Viktória még a szünet előtt döntésre viszi a dolgot.

Jet-Sol Liga, 4. forduló

1. FC Femina – MTK Hungária FC 0-2 (0-2)
Ferencváros – ETO FC Győr 7-1 (5-0)
Astra HFC – Szegedi AK Boszorkányok 8-0 (3-0)
Kóka-FNLA – Viktória-Trend Optika FC 2-1 (0-1)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS