A Ferencváros a forduló nagy nyertese

2019. február. 04., 09:28   |    

A Ferencváros a forduló nagy nyertese

A Ferencváros volt az első tavaszi forduló nagy győztese az OTP Bank Ligában. A hazai pályán egyedüliként győztes csapat előnye immár nyolc pont a MOL Vidivel szemben. A DVSC a címvédő elleni, november 25-i 0-1 óta nem kapott gólt a bajnokságban, immár 410 perce. A Puskás Akadémia tavaly május 12. óta először nyert vendégként bajnoki mérkőzést. A mezőkövesdi Molnár Gábor a nyolcadik gólját szerezte az idényben, ezzel Davide Lanzafanével holtversenyben vezeti a góllövőlistát. Amióta Horváth Ferenc ül a Haladás kispadján, a szombathelyiek 900 perc alatt két gólt értek el. A két csapat legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésén a Ferencváros tizenhárom, a Honvéd pedig egyetlen pontot szerzett.

MTK BUDAPEST–PAKSI FC 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Bognár (86.), illetve Remili (41.), Szabó J. (76.)
– Remili Mohamed szerezte a tavasz első gólját az OTP Bank Ligában. A rutinos csatárnak ez volt a harmadik bajnoki találata paksi színekben.
– A zöld-fehérek a legutóbbi két idegenbeli bajnokijukat egyaránt 2-1-re nyerték az MTK ellen. Szabó János a 2017. márciusi találkozón is szerzett gólt.
– A Paks másodszor tudott vendégként nyerni a mostani bajnoki idényben, ősszel a Haladást verte, a „szokásos” 2-1-gyel.
– Csertői Aurél együttese október 27. óta először nyert a bajnokságban.
– Az MTK 14 pontot szerzett, s tizenhatot veszített eddig pályaválasztóként
– Bognár István az ötödik gólját lőtte a bajnoki idényben, az előző négyet szeptember végétől egy hónap alatt szerezte.
– A kék-fehérek a legutóbbi öt fordulóban csak a sereghajtó Haladás ellen szereztek pontot, igaz, akkor 4-0-ra nyertek.

DEBRECENI VSC–ÚJPEST FC 0-0
– A DVSC hetedik döntetlenjét érte el a bajnoki szezonban. Nála többször csak az Újpest „ikszelt”, nyolcszor.
– A Loki a legutóbbi öt, az Újpest elleni mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni. 2015 márciusa óta először végződött a két csapat egymás elleni mérkőzése 0-0-ra.
– Herczeg András együttese tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, miután Kinyik a 81. percben megkapta a második sárga lapját is.
– Az Újpest egyike annak a két csapatnak, amelyik a legutóbbi öt fordulóban nem szenvedett vereséget. A másik a Diósgyőr.
– A lila-fehérek vendégként a legutóbbi négy meccsükön nyeretlenek maradtak, s csak a Honvéd ellen szereztek (két) gólt.
– A DVSC 2017. augusztus 6. óta először játszott otthon gól nélküli döntetlent az OTP Bank Ligában. Akkor a Ferencváros volt az ellenfele.
– A Loki a MOL Vidi FC elleni, november 25-i 0-1 óta nem kapott gólt a bajnokságban. Immár 410 perce.

MOL VIDI FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Urblík (7.), Radó (71.), Arabuli (88.)
– A székesfehérváriak először kaptak ki, sőt először veszítettek pontokat az új stadion átadása óta pályaválasztóként.
– A Puskás Akadémia élvonalbeli története során először nyert a Vidi vendégeként.
– A felcsúti gárda Marko Nikolics csapatának szinte a mumusa. A legutóbbi három mérkőzésen egy döntetlen, két vereség a fehérváriak mérlege.
– Radoki János győzelemmel mutatkozott be az OTP Bank Ligában. A Puskás Akadémia május 12. óta először nyert vendégként bajnoki mérkőzést. Az őszi szezont, az idegenbeli bajnokikat tekintve, sorozatban hét vereséggel zárta.
– A felvidéki Urblík József az első gólját szerezte a magyar élvonalban.
– Radó András immár mindhárom élvonalbeli klubja, a Haladás, a Ferencváros és a Puskás Akadémia színeiben is szerzett bajnoki gólt a székesfehérváriak ellen.
– Bacsana Arabuli a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén négy gólt szerzett.
– A Vidi 2016. július 17. óta először kapott ki vidéki csapattól pályaválasztóként az OTP bank Ligában.

DIÓSGYŐRI VTK–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Vernes (94.), illetve Molnár G. (52.)
– A Diósgyőr immár hat forduló óta veretlen, de a hazai döntetlennel kiesőhelyre csúszott vissza.
– A DVTK hazai mérlege három győzelem, négy döntetlen, három vereség a mostani szezonban, a legutóbbi két alkalommal döntetlent játszott.
– A Mezőkövesd nagyon közel állt ahhoz, hogy megszerezze második idegenbeli győzelmét az idényben. Így ellenben ötre növelte a döntetlenjei számát, amivel az Újpest és a Paks társaságában rekorder.
– A sárga-kékek november 11. óta nyeretlenek az OTP Bank Ligában, október 20. óta csak a MOL Vidit győzték le.
– Kuttor Attila csapata másodszor játszott az új stadionban a DVTK vendégeként. Májusban 1-0-ra nyert, most 1-1-re végzett. A Mezőkövesd 2017. augusztus 26. óta veretlen a borsodi riválissal szemben.
– Molnár Gábor a nyolcadik gólját szerezte az idényben, ezzel Davide Lanzafamével holtversenyben vezeti a góllövőlistát. Másképpen: ő az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényének eddigi leggólerősebb magyar játékosa.
– Vernes Richárd három gólt szerzett eddig diósgyőri színekben. A Puskás Akadémia és az MTK kapujába talált még be.

SZOMBATHELYI HALADÁS–KISVÁRDA MASTER GOOD 0-1 (0-0)
Gólszerző: Horváth Z. (51.)
– A Kisvárda a legutóbbi négy forduló eredményeit tekintve, tíz ponttal és a DVSC-vel holtversenyben, a „mezőny legjobbja”.
– Az újonc mindössze a második idegenbeli győzelmét aratta élvonalbeli története során. Először, ugyancsak 1-0-ra, az MTK ellen nyert.
– A várdaiaknak ez a második nagyon jó időszaka az OTP Bank Ligában. Az ötödik és a nyolcadik forduló között nyolc, a a tizenhatodik és a tizenkilencedik között tíz pontot gyűjtött. A további tizenegy mérkőzésén összesen egyet…
– Horváth Zoltán az ötödik gólját szerezte, másodszor nyert a csapat 1-0-ra az ő találatával az OTP Bank Ligában.
– A Haladás az eddigi tizenkilenc fordulóból kilencszer nem szerzett gólt. Amióta Horváth Ferenc ül a kispadon, a szombathelyiek 900 perc alatt két gólt értek el. (A szeptember 30-i találkozón eltiltása miatt nem Horváth Ferenc meccselt.)
– A vasi zöld-fehérek mind a kétszer kikaptak a nagy riválisnak számító Kisvárdától.
– A Haladás a legutóbbi tizenkét mérkőzésén csupán négy pontot szerzett, de ebből hármat a Ferencváros ellen.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–BUDAPESTI HONVÉD 1-0 (0-0)
Gólszerző: Böde (82.)
– A Ferencvárosban kezdőként két (Dvali és Haratin), csereként egy (Szignyevics) újonc játszott.
– A zöld-fehérek továbbra is őrzik a 2017. április 15. óta tartó hazai bajnoki veretlenségüket.
– Böde Dániel a hatodik gólját szerezte a bajnoki szezonban, a másodikat csereként beállva. A Mezőkövesd ellen csupán tizenegy percet töltött a pályán, s ő rúgta az 1-0-s végeredményt hozó gólt.
– A vendégek tíz emberrel fejezték be a mérkőzést, Batik Bence piros lapot kapott a 95. percben.
– A Honvéd a legutóbbi hat fordulóban mindössze három pontot gyűjtött.
– Supka Attila együttese a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén nem szerzett gólt.
– A két csapat legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésén a Ferencváros tizenhárom, a Honvéd pedig egyetlen pontot szerzett.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS