A Ferencvároshoz látogat a MOL Fehérvár

2021. november. 19., 12:25   |    

A Ferencvároshoz látogat a MOL Fehérvár

Pénteken a ZTE és a Mezőkövesd mérkőzésével folytatódik az OTP Bank Liga aktuális idénye, amelyben még további négy fordulót játszanak a mostani után 2021-ben. A hétvége rangadója a Ferencváros és a MOL Fehérvár találkozója lesz a Groupama Arénában.

ZALAEGERSZEGI TE FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Péntek, Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 20.00)

A Mezőkövesd a maga 18 pontjával az ötödik helyen áll, legalább négypontos előnnyel a hatos üldözőboly előtt, melynek tagjai mindössze két ponton belül vannak egymáshoz képest. A kövesdiek a válogatott mérkőzések miatt szünet előtt jó formában játszottak, Supka Attila irányításával négy forduló alatt tíz pontot szereztek. Idegenben a Honvéd elleni sikerük hosszú vereségsorozatot zárt le. A ZTE a legutóbbi két bajnoki mérkőzésén nem szerzett pontot, pályaválasztóként ellenben mindkét októberi bajnokiját megnyerte.

PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC
(Szombat, Paks, Paksi FC Stadion, 12.30)

Ami az elmúlt heteket illeti, a Puskás Akadémia kétségtelenül sikeresebben szerepelt, mint a Paks, a legutóbbi öt fordulóban tizennégy (!) ponttal szerzett többet a zöld-fehéreknél. Ám nehezen felejthető, hogy a Paks mérte a felcsútiakra eddigi két bajnoki vereségük közül az egyiket, méghozzá 6-1-es idegenbeli diadallal. Hornyák Zsolt együttese a mostani bajnoki szezonban az eddigi hat idegenbeli mérkőzéséből csak a székesfehérvárit nem nyerte meg (0-0). A Paks vidéki csapat ellen még nem nyert otthon bajnokit az OTP Bank Liga 2021–2022-es idényében. Érdekes, hogy a Puskás Akadémia eddig mindössze egyszer tudott bajnoki mérkőzést nyerni Pakson.

GYIRMÓT FC GYŐR–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Szombat, Gyirmót, Alcufer Stadion, 17.00)

A Kisvárda a harmadik, a Gyirmót a tizedik. A Kisvárdának 23 pontja van, a Gyirmótnak 12. Mégis, a vendégek csak négy, a házigazdák pedig kilenc pontot szereztek a legutóbbi öt bajnoki meccsükön. Ezek alapján meglepő, de a kisalföldiek a legutóbbi négy hazai bajnoki meccsükből csak a Paks ellenit tudták megnyerni, a többit elveszítették. A szabolcsiak a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésükön egyetlen pontot szereztek. A Kisvárdát, miután João Janeiro a legutóbbi bajnoki találkozó óta Dunaszerdahelyre távozott, Erős Gábor irányítja majd. Érdekesség, hogy az új szakvezető 2012 és 2014 között a házigazdák futballistája volt, és jelenleg is Gyirmót a lakóhelye.

ÚJPEST FC–DEBRECENI VASUTAS SC
(Szombat, Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 19.30)

Edzőváltáson esett át a DVSC a legutóbbi forduló óta, már nem a két mérkőzésen át irányító Jeremiás Gergő, Dombi Tibor kettős vezeti a csapatot, hanem a korábban két periódusban is a Vidit irányító Joan Carrillo. A DVSC, bár négy pontot szerzett a legutóbbi két fordulóban, a tizenharmadik helyen áll a tabellán, öttel előzi meg a sereghajtó Újpestet. A lila-fehérek mindössze nyolc ponttal, egyetlen győzelemmel állnak a tizenkettedik helyen. A Loki nyolc esztendeje győzött legutóbb az Újpest vendégeként az élvonalban.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MOL FEHÉRVÁR FC
(Vasárnap, Ferencváros, Groupama Aréna, 17.30)


Mind a két csapat győzött a legutóbbi két bajnoki mérkőzésén, a Ferencváros az első helyen áll a tabellán. A fővárosiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak riválisuknál, de öt ponttal többet gyűjtöttek. Megjegyzendő, hogy az OTP Bank Liga mostani idényében pályaválasztóként gyengébb a mérlege a Fradinak (vendégként még hibátlan), csak a Groupama Arénában veszített eddig pontot. Otthon októberben nem tudott bajnoki meccset nyerni. A székesfehérváriak pedig idegenben nem nyertek még a mostani idényben, négy döntetlen után legutóbb kikaptak Újpesten. A MOL Fehérvárnál akadnak olyan szereplők, akik korábban a Ferencvárost erősítették, Szabics Imre vezetőedző játékosként, miként a mostani keretből Ivan Petrjak és Marcel Heister is. Kovácsik Ádám tizenhat éves koráig szerepelt a zöld-fehéreknél.

BUDAPEST HONVÉD–MTK BUDAPEST
(Vasárnap, Kispest, Új Bozsik Aréna, 19.45)

Bár a Honvéd a nyolcadik, az MTK pedig a tizenegyedik, mindössze egy pont választja el egymástól a két csapatot. A kispestieknek alighanem nagyon jókor jött a szünet, azt megelőzően a legutóbbi négy fordulóban nem szereztek pontot. Ugyanakkor pályaválasztóként eddig felváltva kikaptak, majd nyertek, e sorozat szerint most győzelem következne. Az MTK-t immár a negyedik edző irányítja a mostani idényben (az előző háromból Pintér Ádám csak Teodoru Vaszilisz betegsége miatt ugrott be), Márton Gábor vette át a csapatot. A kék-fehérek augusztus 22. óta mindössze egy bajnoki mérkőzésüket nyerték meg, a Mezőkövesd ellenit. Idegenben február 14. óta csak (kétszer) Újpesten tudtak bajnoki mérkőzést nyerni.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS