A forduló slágere: fővárosi derbi a Groupama Arénában

2019. október. 18., 13:02   |    

A forduló slágere: fővárosi derbi a Groupama Arénában

Szombaton játsszák ezúttal az OTP Bank Liga teljes fordulóját. A sláger a Ferencváros és az Újpest derbije, emellett kiemelkedik a programból az első és a második helyezett találkozója Mezőkövesden.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–MOL FEHÉRVÁR FC
(Mezőkövesd, 17.00)
Az első találkozik a másodikkal. A MOL Fehérvár idegenben még veretlen, sőt százszázalékos, mind a három eddigi mérkőzését megnyerte, 5-0-s gólkülönbséggel. A Mezőkövesd a legutóbbi két hazai meccsét elveszítette, előtte ellenben háromszor is nyert 1-0-ra, még az előző szezonzárást is beleszámítva. Érdekes különlegessége a két csapat párharcának, hogy az élvonalbeli találkozókon eddig mindössze egyszer született vendégsiker, 2017 augusztusában nyert a Vidi Mezőkövesden.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–PAKSI FC
(Felcsút, 17.00)
A Puskás Akadémia együttese az első három fordulóban kétszer is kikapott, ám azóta veretlen az OTP Bank Ligában. Pályaválasztóként április 6. óta csak a MOL Fehérvártól kapott ki. A mostani idényben a Pancho Arénában egyszer kikapott, majd kétszer nyert, 4-1-re legyőzte a Ferencvárost is. A Paks ellen 2018 júniusában nyert legutóbb Felcsúton, azóta egyszer döntetlent játszott (bajnokság), egyszer pedig kikapott (Magyar Kupa). A tolnai zöld-fehérek a hetedik helyen állnak, négy ponttal a Puskás Akadémia mögött. A legutóbbi fordulóban, a válogatott mérkőzések miatti szünet előtt nyertek, idegenben két vereség között döntetlent játszottak Újpesten és nyertek Mezőkövesden.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Kaposvár, 17.00)
A vendégeket először irányítja Kocsis János, ez az első tétmeccsük az edzőváltás óta. Idegenben eddig négy mérkőzésből csak egyen, a Bp. Honvéd ellenin szereztek pontot, de akkor rögtön hármat. A Kisvárda a legutóbbi négy fordulóban csupán egy pontot szerzett, így visszacsúszott a hatodik helyre. Tíz pontja van, csak néggyel több, mint az utolsó helyen álló Kaposvárnak. Az újonc mindössze kétszer nyert az első nyolc fordulóban, egyszer idegenben (Debrecenben), egyszer pedig otthon, Diósgyőrben. Akár azt a következtetést is levonhatjuk ebből, hogy jól megy neki a kelet-magyarországi ellenfelekkel szemben.

ZALAEGERSZEGI TE FC–BP. HONVÉD
(Zalaegerszeg, 17.00)
Az idősebb zalaegerszegi szurkolók biztosan jól emlékeznek még arra a mérkőzésre, amelyen az akkor újonc ZTE kiütötte a Bp. Honvédot. Nem tegnap volt, hanem 1972. november 19-én. Most egy pont választja el a két csapatot, az egerszegiek állnak jobban, kilencedikek, szemben a tizedik kispesti gárdával. A ZTE három meccset játszott eddig pályaválasztóként, egy döntetlen, egy vereség, majd egy győzelem a mérlege, sorrendben. A Bp. Honvéd idegenben lényegesen jobb mérleget tud felmutatni, mint pályaválasztóként, hét pontjából hatot vendégként szerzett. A legutóbbi két találkozóját megnyerte.

DEBRECENI VSC–DIÓSGYŐRI VTK
(Debrecen, 17.00)
A Loki, egyedüliként a mezőnyből, a legutóbbi négy mérkőzésén nem szerzett pontot a bajnokságban, fura a mérlege, három győzelem sorozatban, majd négy vereség. Pályaválasztóként két győzelem után kétszer kikaptak. A Diósgyőr a legutóbbi fordulóban játszott először döntetlent az idényben, egyelőre az utolsó előtti helyen áll. Vendégként február 9. óta nyeretlen, azóta tíz mérkőzésen mindössze két pontot szerzett, s huszonnyolcat veszített.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–ÚJPEST FC
(Groupama Aréna, 19.30)
A Ferencváros a vesztett pontokat tekintve második, a szerzetteket nézve pedig harmadik a tabellán, A zöld-fehérek immár negyven bajnoki találkozó óta veretlenek otthon, ha pontot szereznek az Újpest ellen, megjavítják a hatvanas évek második felében, nagyrészt dr. Lakat Károllyal a kispadon elért negyvenes rekordot. (1966. szeptember 25.–1969. május 4.) Szergej Rebrovval még veretlen az OTP Bank Ligában pályaválasztóként a csapat, amely a mostani idényben eddig otthon háromszor játszott bajnokit, s háromszor nyert 1-0-ra. Pályaválasztóként több mint egy éve, tavaly október 6. óta minden mérkőzését megnyerte.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS