A Fradi hátrányból nyerte meg a derbit

2014. április. 04., 21:33   |    

A Fradi hátrányból nyerte meg a derbit

Az OTP Bank Liga 23. fordulójának pénteki játéknapján két mérkőzést rendeztek, mindkétszer a vendégek szerezték meg a három pontot.

Puskás Akadémia - Haladás 1-2 (1-2)
Vezette:
Vad II István
Gólszerző: Czvitkovics a 42., ill. Guzmics a 33., Radó a 43. percben
Kiállítva: Tóth II Balázs a 71. percben

Az első félórában meddő mezőnyfölényben játszott a Puskás Akadémia, a jól védekező Haladás már a 16-osa előtt hatástalanította a hazai akciókat, és kontrákból többször is veszélyeztetett. A vezetést egy szöglet után szerezték meg a vendégek, a balról beívelt labdára rosszul mozdult a hazai kapus, Guzmics Richárd pedig 4 méterről a kapu bal oldalába fejelt (0-1). A 42. percben Czvitkovics Péter gyönyörű góllal egyenlített, a balösszekötő helyéről, mintegy 25 méterről csavart a bal felső sarokba (1-1). Nem sokáig örülhetett a Puskás Akadémia, egy perccel később Németh Márió fejelte le a labdát egy beívelés után, Radó András pedig 10 méterről a kapuba továbbított (1-2). A második félidőben visszaesett a színvonal, a Puskás Akadémia a 71. percben emberhátrányba került, Tóth II Balázs kapott piros lapot. Az emberhátrány ellenére becsülettel támadtak a hazaiak, de mindhiába, a Haladás elvitte mindhárom pontot.



Újpest FC - Ferencváros 1-2 (1-1)
Vezette:
Farkas Ádám
Gólszerző: Vasiljevic a 4., ill. Gyömbér a 23., Leonardo a 88. percben

Az Újpest kiválóan kezdett, már a 4. percben megszerezte a vezetést, egy védők mögé belöbbölt labdára Dusan Vasiljevic csapott le, és passzolt a jobb alsó sarokba (1-0). A vendégek az első negyedóra után találtak magukra, ezt követően átvették az irányítást, helyzeteket alakított ki, és a 23. percben egy szöglet után Böde Dániel csúsztatását követően Gyömbér Gábor talált a kapuba (1-1). A második félidő elején óvatosabban játszottak a csapatok, mindkét együttes a kapott gól elkerülését tartotta szem előtt, így a helyzetek is elmaradtak. Az utolsó félórában az Újpest volt veszélyesebb, mégis a Ferencváros szerezte meg a győztes találatot, a 88. percben Leonardo lódult meg a kapu felé egy kontra során, majd 15 méterről a jobb sarokba helyezett (1-2).

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS