A Fradi megszerezte, a Mezőkövesd elvesztette első pontjait

2021. augusztus. 14., 22:39   |    

A Fradi megszerezte, a Mezőkövesd elvesztette első pontjait

Az OTP Bank Liga 3. fordulójának szombati játéknapján a Ferencvárost 0-1-ről fordítva 4-1-re legyőzte a Mezőkövesd Zsóry együttesét, a Paks fordulatos meccsen 3-3-as döntetlent játszott a DVSC-vel.

Paksi FC-Debreceni VSC 3-3 (1-2)
Gólszerzők: Ádám (45. - 11-esből), Hahn (50.), Bognár I. (63.), illetve Ferenczi (27.), Dzsudzsák (41.), Ugrai (73.)
Paks: Nagy G. - Kinyik (Kulcsár, a szünetben), Szélpál, Lenzsér, Szabó J. - Papp (Hahn, a szünetben), Balogh B. - Sajbán, Bognár I. (Bertus, 76.), Szendrei (Nagy R., a szünetben) - Ádám (Böde, 57.)
Debrecen: Kosicky - Kusnyír, Poór (M. Nikolics, a szünetben), Dos Santos (Deslandes, 21.), Korhut (Baráth, 69.) - Bévárdi (Ugrai, 69.), Varga J. (Sós, 69.), Dzsudzsák, Ferenczi - Szécsi, Tischler

A kezdés után, a várakozásoknak megfelelően. mindkét együttes rögtön felvállalta a nyílt játékot, amíg azonban a hazaiaknak lehetőségeik is adódtak - sőt Kosicky kapustól bravúr is kellett -, addig a vendégeknek csak mezőnyben volt néhány látványos pillanatuk. A félidő második részében aztán mégis a debreceniek tettek szert kétgólos előnyre, Dzsudzsák mindkét találatnál főszerepet vállalt. A csapatkapitány a 27. percben remekül ugratta ki Ferenczit, a 42. percben pedig ő volt a befejező ember. A paksiak kétgólos hátrányban sem zuhantak össze, és Ádám büntetőjével még a szünet előtt szépítettek. A szünetben hármat cseréltek a paksiak, és egyiküknek, az előző szezonban gólkirály Hahnnak öt perc kellett az egyenlítő találat megszerzésére. Lendületben maradt a Paks, a 63. percben pedig Bognár szabadrúgásból szerzett góljával átvette a vezetést. A félidő közepén három helyen frissített egyszerre a DVSC, és az egyik csere, a rutinos Ugrai három perccel később egyenlített. A hátralévő idő a mezőnyben jó iramot és küzdelmet, míg a kapuk előtt izgalmas helyzeteket hozott, az eredmény azonban már nem változott. A Paks ezzel a szezonban két hazai mérkőzésén csupán egy pontot tartott otthon, míg az újonc DVSC három találkozóját követően is veretlen.

Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 4-1 (2-1)
Gólszerzők: Boli (45., 94.), Mak (45.), Uzuni (68. - 11-esből), illetve Nagy D. (6.)
Ferencváros: Dibusz - Botka (Wingo, 71.), Blazic, Kovacevic (Haratin, 80.), Csontos - Somália, Loncar (Laidouni, 62.) - Zubkov (Szánthó, 62.), Mak (Nguen, 72.), Uzuni - Boli
Mezőkövesd: Antal - Farkas, Pillár, Katanec, Vági - Cseri (Derekas, 81.), Cseke (Chrien, a szünetben), Nagy D. (Vutov, a szünetben), Karnyicki (Madarász, 76.) - Jurina (Calcan, 54.), Besirovic
 
A hazai gárda nem fordított kellő figyelmet a kezdésre, így Nagy Dániel fejesével a 6. perc végén előnybe jutott a vendégcsapat, amely a folytatásban beszorult a térfelére. A Ferencváros azonnal felpörgette a ritmust, és játékában benne volt ugyan a gól, de a fegyelmezett kövesdiek kapujára ritkán jelentett direkt veszélyt. Az első félidő ötperces hajrájában aztán elég volt két villanás, és fordított a vendéglátó: előbb Botka centerezését Boli lőtte Antal kapujába, majd formás akció végén Mak talált be Zubkov remek előkészítése után. A második játékrész elején bátran támadott a Mezőkövesd - Dibusznak is akadt komoly védenivalója -, de az FTC 15 perc után rendezte sorait, és vissza tudta vinni a játékot a mezőnybe. A 67. percben a videobírós (VAR) visszajátszás megtekintése után ítéltek büntetőt a hazaiak javára, amit a sértett Uzuni váltott gólra. A hátralévő időben a vendégekben erő és tűz sem maradt, hogy felzárkózzanak, a hazaiak eközben a biztonságra koncentráltak, és járattak a labdát. Ennek megfelelően komoly helyzetek már nem adódtak, az eredmény az utolsó percig nem változott, de akkor Boli egyéni megmozdulás végén betalált. A hajrában egy ütközés után az alig tíz perce becserélt Nguen bicegve hagyta el a játékteret, és miután a hazaiak addigra már az összes cseréjüket kihasználták, a végjátékra tízen maradtak a pályán. A Ferencváros házigazdaként élvonalbeli mérkőzésén továbbra is veretlen a Mezőkövesddel szemben: három döntetlen mellett nyolcadszor győzte le. A bajnoki idényben Pintér Attila csapata két győzelem után először vesztett pontokat.


Gyirmót FC Győr-MOL Fehérvár FC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Varga B. (61.), illetve Petrjak (30.)
Gyirmót: Hársfalvi - Major, Ene, Széles, Zeke - Nagy P. (Csonka, 63.), Vass Á., Radics (Hajdú, 63.) - Herjeczki (Szegi, 93.), Varga B. (Simon A., 80.) - Medgyes (Hasani, 62.)
Fehérvár: Kovácsik - Fiola (Kojnok, a szünetben), Musliu (Zivzivadze, 68.), Rus, Stopira - Petrjak (Jallow, 88.), Makarenko, Alef (Szendrei, 38.), Heister - Dárdai, Nikolics (Szabó L., 88.)

Szabics Imre, a vendégek vezetőedzője a mérkőzés előtt elmondta: Loic Negónak csütörtökön pozitív lett a Covid-tesztje, ezért rá nem számíthat, ugyanakkor a pénteken elvégzett újabb teszteléseken az összes többi játékos, illetve a stábtagok eredménye negatív eredményt hozott. A Fehérvár Nikolics révén már a hatodik percben a hazaiak kapujába talált, de a támadó lesen kapta a labdát, és az asszisztens jelzését a videós elemzés megerősítette. Az esti időpont ellenére nagy melegben zajlott a mérkőzés, amelyen a várakozásnak megfelelően a székesfehérváriaknál volt többet a labda, helyzetek azonban - Nikolics kilépését leszámítva - jó ideig nem alakultak ki. Majdnem fél óra telt el, amikor szépen kidolgozott akcióból vezetéshez jutott a Fehérvár: Fiola átívelése után Heister az érkező Petrjak elé passzolt, aki kilőtte a jobb alsó sarkot. A hátránya ellenére maradt a stabil védekezésnél a Gyirmót, így érdemben nem változott a játék képe. Egy ellenakció végén azonban ezzel együtt is majdnem összejött az egyenlítés, de a Fiola szorításában kilépő Medgyes kicsit pontatlanul célzott. A vendégeknél Alefet az első félidő hajrájában sérülés miatt le kellett cserélni, de a második játékrészre már Fiola sem jött ki hasonló okból. A pihenőt követően maradt az addigi játék mindkét oldalon, majd negyedóra elteltével a hazaiak szöglet utáni fejesből egyenlítettek. Továbbra is zártan védekezett a Gyirmót, nehezen találta a hazai falon a rést a Fehérvár, amely így ismét kénytelen volt megelégedni az egy ponttal.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS