A futsalbajnokság legjobbjait díjazta az MLSZ

2012. július. 04., 22:20   |    

A futsalbajnokság legjobbjait díjazta az MLSZ

Szerdán délután a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában adták át a 2011/12-es futsalidény legjobbjainak járó elismeréseket.

Az ünnepélyes díjátadón Ragadics Ferenc, az MLSZ futsalbizottságának alelnöke, valamint Studniczky Ferenc, a versenybizottság elnöke köszöntötte a meghívottakat. Rövid beszédében Ragadics Ferenc elmondta: érdekes, magas színvonalú bajnokságot tud maga mögött a sportág, de ennél is nagyobb bizakodásra ad okot, hogy az utánpótlásbajnokságok kiírásával érezhetően fejlődik a hazai futsal, egyre többen neveznek a bajnokságokba. 'A futsal nagy jövő elé néz. Nincs könnyű helyzetben, de megállíthatatlanul fejlődik' - fogalmazott a futsalbizottság alelnöke. Király Gábor, a bizottság titkára statisztikai adatokkal is alátámasztotta az elmúlt évek fejlődését, és rámutatott: 2005 óta több mint 550 százalékkal emelkedett a hazai futsalcsapatok száma, míg a versenyengedélyek száma három év alatt 150 százalékkal, a meccsek száma 400 százalékkal nőtt. A díjátadón minden korosztályban kiosztották a legjobbaknak járó elismeréseket, az U11-es, U13-as, U15-ös, U17-es és U19-es díjazottak után a felnőttek következtek. A nőknél Szekér Anita (Tolna-Mözsi FSE), a férfiaknál Lódi Tamás (Rába ETO) vehette át a szezon legjobb játékosának járó elismerést. A díjazottak teljes névsora: Fiú U11: A bajnokság végeredménye: 1. Rába ETO 2. ESC Gyöngyös 3. Asterix SC Érd 4. Kispest SE 2 Fair Play díj: Asterix SC Érd Gólkirály: Szűcs Ádám (Rába ETO) Legjobb kapus (az edzők szavazatai alapján): Pintér Roland (Rába ETO) Legjobb merzőnyjátékos (az edzők szavazatai alapján): Fazekas Lóránt (ESC Gyöngyös MI) Fiú U13: A bajnokság végeredménye: 1. ESC Gyöngyös MI 2. Dinamo Star SE 3. Cső-Montage BFC 4. Rába ETO Fair Play díj: Tolna-Mözsi LFSE Gólkirály: Krascsenics Petra (Tolna-Mözsi LFSE) Legjobb kapus: Tóth Norbert (ESC Gyöngyös MI) Legjobb játékos: Ludányi Ádám (ESC Gyöngyös MI) Fiú U15: A bajnokság végeredménye: 1. Gödöllői Bikák 2. ESC Gyöngyös MI 3. Nyíradonyi VVTK 4. Rába ETO Fair Play díj: Nyíradonyi VVTK Gólkirály: Balázs Gergő (ESC Gyöngyös MI) Legjobb kapus: Iváncsik Norbert (Colorspectrum Aamis) Legjobb mezőnyjátékos: Balázs Gergő (ESC Gyöngyös MI) Fiú U17: A bajnokság végeredménye: 1. Üllő FC Cső-Montage 2. MVFC Berettyóújfalu 3. Colorspectrum Aramis 4. Gödöllői Bikák Fair Play díj: ESC Gyöngyös MI Gólkirály: Harmati Tamás (MVFC Berettyóújfalu) Legjobb kapus: Soós Arnold (Colorspectrum Aramis) Legjobb mezőnyjátékos: Harmati Tamás (MVFC Berettyóújfalu) Fiú U19 A bajnokság végeredménye: 1. Colorspectrum Aramis 2. Üllő FC Cső-Montage 3. Ferencvárosi TC 4. Rába ETO Fair Play díj: ELTE SE Gólkirály: Szabó Péter (MVFC-Berettyóújfalu) Legjobb kapus: Soós Arnold (Colorspectrum Aramis) Legjobb mezőnyjátékos: Sajbán Miklós (Colorspectrum Aramis) Női NB II A bajnokság végeredménye: 1. Astra Kiskunfélegyházi Bulls 2. Fészek Csempebolt, Győr 3. Hungária-Univezum Fair Play díj: Fészek Csempebolt Gólkirálynő: Vígh Renáta (Hungária Univerzum/Fészek Csempebolt) Női Magyar Kupa: 1. Univerzum-Aramis 2. Astra Kiskunfélegyházi Bulls Női NB I A bajnokság végeredménye: 1. DVTK-Vénusz Szabadidőközpont 2. Tolna-Mözsi FSE 3. Ferencváros Fair Play díj: ELTE SE Gólkirálynő: Pádár Anita (Vesta/Galaxis NFE) Legjobb kapus: Vincze Anikó (Tolna-Mözs FSE) Legjobb mezőnyjátékos: Szekér Anita (Tolna-Mözsi FSE) Legjobb edző: Sárréti Géza (DVTK-Vénusz Szabadidőközpont) Férfi NB II, Nyugati csoport: A bajnokság végeredménye: 1. 1. FC Veszprém 2. Ferencváros 3. Vasas 1988 Déli FC Fair Play díj: Tolna-Mözsi FSE Gólkirály: Kun Gábor (Ferencváros) Férfi NB II, Keleti csoport: A bajnokság végeredménye: 1. Szuperinfó-Vác FSE 2. Dunakeszi Kinizsi 3. Rákosmenti FC Fair Play díj: ESC Gyöngyös MI Gólkirály: Weisz Tamás (Szuperinfó-Vác FSE) Futsal Magyar Kupa: 1. MVFC-Berettyóújfalu 2. Rába ETO Férfi NB I A bajnokság végeredménye: 1. Rába ETO 2. MVFC Berettyóújfalu 3. Gödöllői Bikák 4. Colorspectrum Aramis Fair Play díj: Admirál-Haladás VSE Gólkirály: Da Silva Ribeiro Roni (Rába ETO) Legjobb kapus: Balázs Zoltán (Rába ETO) Legjobb mezőnyjátékos: Lódi Tamás (Rába ETO) Császár Gyula-díj (az Év Felfedezettje): Sánta Attila (DEAC Futsal Club) Legjobb edző: Marcos Antonio Angulo Lopez (Rába ETO) Legjobb játékvezető: Kovács Gábor

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS