A Goldwin az alapszakasz győztese

2014. július. 20., 23:48   |    

A Goldwin az alapszakasz győztese

Az utolsó napra már csak két nagy kérdés maradt Nemzeti Strandlabdarúgó Ligában a bajnokság helyezései kapcsán: a Goldwin megszerzi-e az alapszakaszgyőzelmet, és a 4. helyen az Aramis, a Vasas vagy a Keresztes Lovagok jut a rájátszásba. Utóbbiak közül a legkiszolgáltatottabb helyzetben természetesen a Vasas volt, a budapestieknek ezen a hétvégén nem volt mérkőzésük.

A nap első meccsén a Goldwin tovább menetelt az első hely felé, a Bonyhád nem tudta megállítani a bajnoki cím védőjét. Főképpen a magyar válogatottban is alapembernek számító, hatalmas hazai és nemzetközi rutinnal rendelkező Ughy Márk remekelt, aki három gólt szerzett a meccsen, a maradék két találat Besenyei Ferencé volt.

A Keresztes Lovagok a valós papírforma szerint legyőzte a Garvittax együttesét. A szigetváriaknál visszatért Rack Róbert, aki sérülése miatt csapata utolsó négy meccsén nem tudott játszani, most azonban már a jelenléte is megnyugvást adott a társaknak. Így az eredmény nem maradhatott el. Az utolsó pillanatokban lett igazán izgalmas az Aramis és a Siófok meccse, 15 másodperccel a vége előtt gólt szerzett a Siófok, ezzel már csak 1 volt a különbség, és ennyi idő nagyon sok mindenre elég a strandfociban. Ám az Aramis nagyon rutinosan elhasználta az időt, így végül megérdemelten nyert a csapat.

A Goldwin és a Keresztes Lovagok meccsén az egyik kérdés az volt, hogy vajon a Goldwin megszerzi-e az alapszakasz-győzelemhez szükséges pontokat, valamint a gólkirályi címért még harcban álló Varga Ervin, valamint Besenyei Ferenc hogyan szerepel.

Nos, a Goldwin megszerezte a szükséges pontokat, ezzel megnyerte az alapszakaszt, Varga és Besenyei pedig nagyon eredményes meccset játszott, előbbi 3, utóbbi 7 gólt szerzett, ezzel beállította a bajnoki gólcsúcsot az egy mérkőzésen szerzett találatok terén. A magyar válogatott csatára, a tavalyi bajnokság társgólkirálya, a két évvel ezelőtti Év játékosa nagyszerűen teljesített, minden bejött neki, és egyfajta keretbe foglalta a meccset góljaival: ő lőtte az első kettőt és az utolsó hármat. Ezzel pedig az alapszakasz végén vezeti a góllövőlistát.

Elképesztően érdekes meccset játszott egymással a Bonyhád és a Siófok, igaz, teljesen tét nélkül. A Bonyhád már öt góllal is vezetett a Siófok ellen, ám a meccs hajrájában a fiatal siófoki játékosokban még maradt annyi tartás, hogy a becsületük megmentéséért egy nagyot hajrázzanak, miközben a bonyhádiak úgy gondolták, vége a mérkőzésnek. Így fordulhatott elő, hogy 51 másodperccel a vége előtt egyenlített a Siófok. Igen nagy buzdításba kezdett ekkor a lelátó népe, a bonyhádi és a siófoki szurkolók (utóbbiakhoz sok független is csatlakozott) szorítottak csapatukért. Végül a bonyhádiak örülhettek, mert egy szöglet után Pap Roland egészen csodálatos mozdulattal, ballal, félfordulattal lőtt a kapu bal felső sarkába.

Az alapszakasz utolsó meccsén sem sikerült megszereznie első győzelmét a Garvittaxnak, az Aramis győzelmével megszerezte azokat a pontokat, amelyekkel biztos résztvevője lett a négyes döntőnek.

Az alapszakasz végeredménye
1. GOLDWIN PLUSS-BODON FC 39 PONT
2. ESC PUEBLA-GYÖNGYÖS 38 pont
3. BONYHÁD 24 pont
4. ARAMIS-BS PLASTIC 18 pont
5. VASAS 15 pont
6. KERESZTES LOVAGOK 15 pont
7. SIÓFOKI BÁNYÁSZ 10 pont
8. GARVITTAX 0 pont

A bajnokság augusztus 1-én, pénteken folytatódik a siófoki MLSZ Beach Arénában, ezen a napon az elődöntőket rendezik, majd augusztus 2-án, szombaton lesz a bajnoki bronzmeccs és a döntő.

Goldwin Pluss-Bodon FC─Bonyhád 5-2
GOLDWIN PLUSS: Végső (Ács) – Jenei, Biczi, Badalik, Angyalos, Fekete V., Besenyei, Ughy, Vernyik. Edző: Csomós Tamás
BONYHÁD: Komáromi (Kácsor) – Jaksa, Máté N., Sebestyén, Máté R., Preininger, Pap, Völgyi, Szlama. Edző: Bölcsföldi Zoltán
Gólszerzők: Ughy (3), Besenyei (2) ill. Sebestyén, Máté N.

Keresztes Lovagok─Garvittax 9-4
KERESZTES LOVAGOK: Szűcs (Gáspár) – Osváth, Varga E., Szedeli, Miczek, Rack, Ferinc, Orlovics, Parragi. Edző: Rack Róbert
GARVITTAX: Vitányi M. (Kovács) – Bocsev, Fükő, Vitányi L., Miháldi, Rusvai, Vlasics, Vigh, Vas. Edző: Vitányi László
Gólszerzők: Varga E. (3), Parragi (2), Miczek, Orlovics, Rack, Osváth ill. Vígh (2), Rusvai, Miháldi

Aramis-BS Plastic─Siófoki Bányász 10-9
ARAMIS: Sikur (Soós) – Vattamány, Vajay, Csopaki, Tősér, Tóth, Gorjanácz, Béres, Frank P.. Edző: Soós Ferenc
SIÓFOK: Czerula (Bagi) – Yondo, Bene, Ivancsics, Turós, Gergye, Lukács, Csizmadia, Varga. Edző: Perger András
Gólszerzők: Tősér (3), Frank (3), Béres (2), Vajay, Vattamány ill. Turós (3), Yondo (2), Ivancsics (3), Bene

Goldwin Pluss-Bodon FC─Keresztes Lovagok 15-6
GOLDWIN: Végső (Ács) – Jenei, Biczi, Angyalos, Surányi, Fekete V., Besenyei, Ughy, Vernyik. Edző: Csomós Tamás
KERESZTES LOVAGOK: Szűcs (Gáspár) – Osváth, Varga, Szedeli, Miczek, Rack, Ferinc, Orlovics, Parragi. Edző: Rack Róbert
Gólszerzők: Besenyei (7), Ughy (3), Surányi (3), Biczi, Jenei ill. Varga e. (3), Orlovics, Rack, Miczek

Bonyhád─Siófoki Bányász 12-11
BONYHÁD: Komáromi (Fekete) – Máté N., Sebestyén, Máté R., Szlama, Bölcsföldi, Kirch, Pap, Preininger. Edző: Bölcsföldi Zoltán
SIÓFOK: Bíró (Czerula) – Yondo, Ivancsics, Bene, Turós, Gergye, Lukács, Csizmadia, Körmendi. Edző: Perger András
Gólszerzők: Bölcsföldi (4), Máté R. (3), Máté N. (2), Sebestyén (2), Pap ill. Turós (4), Bene (4), Lukács, Csizmadia, Gergye

Garvittax─Aramis-BS Plastic 2-20
GARVITTAX: Gieber (Vitányi M.) – Kovács, Rusvai, Vlasics, Vitányi L., Bocsev, Miháldi, Végh, Vas, Edző: Vitányi László
ARAMIS: Ledő (Soós) – Farsang, Vattamány, Korozmán, Vajay, Birinyi, Csopaki, Tősér, Frank. Edző: Soós Ferenc.
Gólszerzők: Vigh, Rusvai ill. Vattamány (5), Frank P. (4), Korozmán (3), Csopaki (3), Tősér (2), Farsang, Birinyi, Vajay


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS