A Goldwin visszavette a koronát

2016. augusztus. 09., 18:20   |    

A Goldwin visszavette a koronát

Fantasztikus, sokáig emlékezetes mérkőzésen hódította vissza az egy éve elvesztett bajnoki címet a Jászfényszaru-Goldwin +, a szombat esti döntőben egy góllal, 5-4-re legyőzve a tavalyi bajnok Energia SC-Gyöngyöst.

Alig volt már hátra a döntőből. Szállt a labda jobbra, Duarte Vivo felé. A gyöngyösiek portugál klasszisa kifelé mozogva vette át a labdát, felemelte magának, majd jó messziről, vagy 16 méterről elképesztően szép ollózó mozdulattal kapura lőtt. Az irány tökéletes volt a jobb felső sarok felé, a labda szállt, szállt, ám a háló helyett a kapufán csattant, majd levágódva végiggurult a kapu előtt – picin múlott. Egy góllal vezetett akkor a Goldwin.

Oleksand Kornicuk tologatta a labdát a felezővonalnál, majd balra cselezett. Persze a homokon labdát vezetni nem egyszerű, de neki most szerencséje volt, és ballal igen jó lövéssel veszélyeztette a gyöngyösi kaput. A lábak között a legtöbbször elakad a labda, most azonban volt egy kevés hely, egy egészen kevés, éppen annyi, amennyi kellett, hogy gól legyen az akcióból – picin múlott…

Valójában ez a két mozzanat a leképezése a magyar bajnokság döntő mérkőzésének. A két csapat évek óta meghatározója a magyar strandlabdarúgásnak, a válogatottnak, már eddig is elképesztően nagy meccseket játszottak. De talán soha nem voltak még ennyire közel egymáshoz. Soha nem volt ennyire hasonló erejű a két csapat, soha nem volt ennyire megjósolhatatlan az eredmény, és soha nem múlt ennyire picin a győzelem. Az Energia legendás játékosokkal, világnagyságokkal erősített, rájuk épített, a Goldwin a hazai mezőny elitjátékosait vonultatta fel és melléjük igazolt két hasznos külföldit.

Stefan Meier, a Gyöngyös svájci válogatott játékosa szerzett vezetést, de gyorsan fordított a Goldwin. Előbb az ukrán Zborovski, majd Schrancz Balázs volt eredményes. Egyértelműnek tűnt: nem csupán a két csapat összeállítása nemzetközi, hanem a teljesítményük is. Elképesztően motivált játékosok küzdöttek egymással a végletekig kidolgozott és megkreált taktika szerint. Nincs hiba – ez volt a jelszó, és bizony ezúttal ebben picivel jobb volt a Goldwin. Sőt, nem csak abban volt jobb, hogy a játékosai kevesebbet hibáztak, hanem abban is, hogy az ellenfél hibáját nagy hatékonysággal ki is használták. Hiába Stefan Meier sugárzó teljesítménye (az Energia mindegyik gólját ő szerezte), hiába a fiatal válogatott játékosok lendületessége, ezúttal a Goldwin „érdekérvényesítő” képessége volt a nyerő – a Goldwin megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet, és ünnepelt a robbanó tűzijátékok és a szálló konfetti ölelésében.

S hogy ne csupán a döntőről beszéljünk, a bronzmeccs is egészen kiváló élményt nyújtott, két rendkívül aktív, nyíltan győzelemre játszó csapattal. Egészen a huszadik percig vezetett a Szeged, ekkor azonban egy percen belül két gólt szerzett Bonyhád, ezzel megfordította az eredményt, és megtörte a szegedi fiatalok lendületét. A Bonyhád kiegyensúlyozott, pontos játékot játszott, már nem engedte kizökkenteni magát, ugyanakkor a Junior fiataljai kapkodni kezdtek, ami csak részsikereket hozott. A Bonyhád a tavalyi év után idén ismét éremmel fejezte be a bajnokságot, de nagy büszkeséggel zárhatja az évet a Szeged is, amely eddigi legjobb bajnoki eredményét érte el.

S ha már a döntőknél tartunk, joggal jelenthető ki, hogy ebben a pillanatban az ország legsikeresebb utánpótlás-nevelő klubja a Siófok. A Bányász három korosztályban (U15, U17, U19) négy csapattal volt érdekeltek a négyes döntőkben, amelyek után kétszer bajnokként (U15, U17) jöhettek le a pályáról a játékosaik, az U15-ben ráadásul a második hely is a siófoké lett (plusz a Bozsik-program részeként lebonyolított U13-as bajnokságban is siófoki győzelem született).

A magyar strandlabdarúgó bajnokság 2015-16-os kiírása befejeződött – rövid összegzésképpen kijelenthető: a bajnokságban nem csupán a létszám, a színvonal is emelkedett, a sportág hazai jövője egyértelműen körvonalazódott abban a sok fiatal játékosban, akik közül egyre többen váltak csapataik meghatározó tagjaivá. Ám a döntő mérkőzésein kiderült: nem csupán a jövő, a jelen is fényes!

NEMZETI STRANDLABDARÚGÓ LIGA, döntő

Az 1. helyért
Jászfényszaru-Goldwin + –Energia SC-Gyöngyös 5-4
Vezette: Baghy Csaba, Legeza László, Horváth Patrik
GOLDWIN: Szalánczi – Besenyei, Fekete, Kornicuk, Zborovski. Cs.: Kovács, Ughy, Jenei, Schrancz, Vernyik. Edző: Dr. Csomós Tamás
Gólszerző: Kornicuk (3), Zborovski, Schrancz
GYÖNGYÖS: Ficsór – Meier, Malias Mendes, Rui Coimbra, Ábel. Cs.: Duarte Vivo, Farkas, Csoszánszki, Berkes, Patócs. Edző: Erich Bomfim
Gólszerző: Meier (4)

A 3. helyért
Continental-Junior Sport–Bonyhád 8-10
Vezette: Takács Ryan Lee, Reinitz Gábor, Maml Zoltán
SZEGED: Vasas – Csamangó, Szentes Bíró, Rutai, Deák. Cs.: Borbély, Bullás, Teimel, Popovics, Rádi. Edző: Alex Farias Dutra
Gólszerző: Rutai (5), Szentes Bíró (2), Bullás
BONYHÁD: Szabó – Jaksa, Sebestyén, Völgyi, Máté. Cs.: Komáromi, Szlama, Bognár, Szász, Genczler. Edző: Bölcsföldi Zoltán
Gólszerző: Jaksa (3), Szlama (2), Máté (2), Völgyi (2), Sebestyén



AZ NSL VÉGEREDMÉNYE:

1. Jászfényszaru-Goldwin+
2. Energia SC-Gyöngyös
3. Bonyhád
4. Continental-Junior Sport Szeged
5. Siófok-Plázs
6. Aramis SE
7. Újhartyán
8. Garvitax
9. Bodon Péter FC
10. FTC-Fruit Sushi

A bajnokság Fair Play díjasa: Continental-Junior Sport
A bajnokság legjobb kapusa: Ficsór Dávid (ESC-Gyöngyös)
A gólkirály (56 góllal): Turós Viktor (Siófok)
A bajnokság legjobb játékosa: Rutai Balázs (Szeged)
A bajnokság legjobb játékvezetője: Baghy Csaba

NSL, U17-es bajnokság, döntő

Bonyhád–Siófoki Bányász 1-7
BONYHÁD: Seregi – Fenyvesi, Sásdi, Guzorán, Sárközi. Cs.: Győrfi B., Morvai, Domokos, Vendég, Győrfi D.
Gólszerző: Vendég
SIÓFOK: Pápes – Balogh, Sófalvi, Grúber, Szentmártoni. Cs.: Lang, Szabó, Németh, Török
Gólszerző: Balogh (3), Sófalvi, Szentmártoni, Lang, Németh

Az U17-es bajnokság végeredménye: 1. Siófoki Bányász; 2. Bonyhád; 3. Continental-Junior Sport; 4. ESC-Gyöngyös

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS