A Honvéd a Real Madrid legyőzésével nyerte meg a Puskás-Suzuki Kupát

2011. április. 26., 13:10   |    

A Honvéd a Real Madrid legyőzésével nyerte meg a Puskás-Suzuki Kupát

Vasárnap befejeződtek a Felcsúton az idei Puskás-Suzuki Kupa küzdelmei, a torna döntőjében a Budapest Honvéd tizenegyesekkel győzött a Real Madrid ellen.

A címvédő Budapest Honvéd és a Real Madrid döntőjének rangját emelte, hogy a találkozót az első számú magyar játékvezető, Kassai Viktor vezette. A spanyolok szereztek vezetést a mérkőzésen, a Honvéd azonban még a szünet előtt egyenlített. A fordulás után a madridiak közül két futballista is a kiállítás sorsára jutott, az eredmény azonban már nem változott, 1-1 után tizenegyesek döntöttek a kupagyőzelemről. A Honvéd hibátlanul lőtte a büntetőket, ezzel megnyerte a mérkőzést, és idén is elhódította a végső győztesnek járó trófeát.

 

A bronzérmet a görög Panathinaikosz szerezte meg, miután kétgólos hátrányból fordítva legyőzte a házigazda Videoton Puskás Akadémia együttesét. A Ferencváros lett az ötödik, miután büntetőkkel felülmúlta a román Hagi Academiát.

 

- Gratulálok a szervezőknek és a résztvevőknek is, magas színvonalú U17-es tornát láthattunk, amely során ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy a magyar futball ebben a korosztályban még tartja a lépést a nemzetközi elittel - mondta az mlsz.hu-nak Nyilasi Tibor, a szövetség sportigazgatója. - Nagyon örülök, hogy ismét magyar csapat nyerte tornát, véleményem szerint megérdemelt a Honvéd sikere. Ezzel együtt el kell ismerni, hogy Real Madrid és a Panathinaikos rendkívül technikás, látványos futballt látszott.

 

- Az ilyen nemzetközi megmérettetésekre óriási szükségük van a játékosoknak, mert ezeken a meccseken testközelből látják azt, hogy milyen egy más futballkultúrájú csapat ellen játszani, vagy pályára lépni a Real Madrid ellen - folytatta Nyilasi Tibor. - Tanulságai is vannak a tornának, például az, hogy a Real Madridnál és a Panathinaikosnál is láthattunk kiemelkedően tehetséges, klasszisjelölt focistákat, és azt is megfigyelhettük, hogy ezek a fiatalok nem lettek a képzés során agyonkondicionálva, hanem eddigi képzésükben a kreativitás fejlesztése, a technikai elemek tanulása volt a fő cél. A magyar csapatok szervezettségben és csapatjátékban vették fel a harcot ellenfeleikkel, külön kiemelendő tanulság, hogy a korosztályban dolgozó edzők, valamint a klubok tulajdonosai törekedjenek arra, hogy itthon is próbáljanak kreatív, kiemelkedő tudású gyerekeket találni és hatékonyan beépíteni az együttesekbe.

 

Puskás-Suzuki Kupa utánpótlástorna

 

Döntő:

Budapest Honvéd - Real Madrid (spanyol) 1-1 (1-1) - büntetőkkel: 5-3

 

A 3. helyért:

Panathinaikosz (görög) - Videoton Puskás Akadémia 3-2 (2-2)

 

Az 5. helyért:

Ferencváros - Hagi Academia (román) 1-1 (0-1) - büntetőkkel: 4-2


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS