A Honvéd és az Újpest lesznek az újoncok ellenfelei a hétvégén

2020. december. 04., 09:12   |    

A Honvéd és az Újpest lesznek az újoncok ellenfelei a hétvégén

A 13. fordulót rendezik az OTP Bank Ligában péntektől vasárnapig. A listavezető Ferencváros Diósgyőrbe látogat. A Honvéd Újpesten fogadja az MTK-t.

BUDAFOKI MTE–ÚJPEST FC
(Péntek, Budafok, 20.15)

Az újonc – a Ferencvároson kívül egyedüliként – csak tíz mérkőzésen van túl, így is a hetedik helyen áll, tizennyolc ponttal. A legutóbbi három fordulóban csak egy pontot szerzett. Pályaválasztóként eddig mindössze négy bajnoki mérkőzést játszott a szezonban, kettőt megnyert, kettőt elveszített. Az Újpest eggyel több mérkőzést számlál, 11 pontja van. A teljes mezőnyben a legtöbb gólt kapta eddig, még akkor is, ha leszámítjuk a ki nem állás miatti, „adminisztratív” hármat. Vendégként a legutóbbi három meccsét elveszítette, kettőt, a Ferencváros és a MOL Fehérvár ellen a pályán, egyet, a Diósgyőr ellenit ki nem állása miatt.

ZALAEGERSZEGI TE FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Szombat, Zalaegerszeg, 14.45)

A ZTE nagyon nehéz időket élt meg az elmúlt időszakban, alkalmasint ennek is szerepe volt abban, hogy a legutóbbi öt mérkőzésén csak három pontot szerzett. Nagy a különbség az újrakezdés utáni, júniusi hazai mérleg, s az őszi között. Az első szakaszban veretlen volt, a másodikban eddig csak a Diósgyőrt győzte le. A vendég mezőkövesdiek a legutóbbi fordulóban ismét nyertek, szeptember 12. óta először. Vendégként a legutóbbi négy mérkőzésükön mindössze egy pontot szereztek. A ZTE eddig csak egyszer, 2015-ben nyert otthon az élvonalban a Mezőkövesd ellen. A két csapat legutóbbi, mezőkövesdi mérkőzése 1–1-re végződött.

A zalaegerszegi klub az egészségügyi dolgozók ez évi helytállásáért mond köszönetet a Mezőkövesd Zsóry FC elleni hazai és a Ferencvárosi TC elleni mérkőzéseken. Ezeken a találkozókon játékosaik fekete mezben lépnek pályára, amelyen a ZTE címer alatt "Köszönet a hősöknek!" felirat lesz olvsható. 

DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Szombat, Diósgyőr, 17.00)

A DVTK az utolsó előtti helyen áll, a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből csak a játék nélküli, Újpest ellenit „nyerte meg”. Igaz, a többit idegenben játszotta. A hazai mérlege, a lila-fehérek elleni találkozót nem számítva, négy mérkőzés, egy döntetlen, egy győzelem, két vereség. A Ferencváros megnyerte a két csapat legutóbbi hét egymás elleni mérkőzését, mégpedig 24–2-es gólkülönbséggel. A címvédő eddigi idegenbeli mérlege az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényében: három győzelem, két döntetlen.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD FC
(Szombat, Pancho Aréna, 19.30)

A Kisvárda edzői stábját és néhány játékost is elért a koronavírus-fertőzés. Pedig jó formában szerepelt a csapat az elmúlt hetekben, a MOL Fehérvárral azonos pontszámmal a harmadik helyen áll, október 16. óta immár öt bajnoki mérkőzésen veretlen. Vendégként a Budafok elleni vereség óta öt mérkőzésen 13 pontot szerzett. A Puskás Akadémia a legutóbbi négy meccsből hármat megnyert, előretört a negyedik helyre. Noha közel áll a két csapat a tabellán, igaz, öt ponttal többet veszített már a Kisvárdánál. Hornyák Zsolt együttese a legutóbbi két hazai meccsét megnyerte.

BUDAPEST HONVÉD–MTK BUDAPEST
(Vasárnap, Szusza Ferenc Stadion, 15. 15)

A két fővárosi csapat semleges helyszínen, Újpesten találkozik, a kispestiek pályaválasztása mellett. A Honvéd pont nélkül maradt a legutóbbi három mérkőzésén, így a tizenkettedik helyen áll, igaz, a vesztett pontokat tekintve jobban áll a Mezőkövesdnél.  Az MTK, igaz, egy mérkőzéssel többet játszva, kétszer annyi pontot gyűjtött, mint a rivális. A legutóbbi fordulóban ugyan a tartalékos összeállításban szereplő kék-fehérek kikaptak a Ferencvárostól, de előtte háromszor is nyertek. Vendégként a Groupama Arénában tett kirándulás előtt megverték a Puskás Akadémiát, az Újpestet és a Mezőkövesdet.

PAKSI FC–MOL FEHÉRVÁR FC
(Vasárnap, Paks, 17.30)

A forduló egyetlen mérkőzése, amelyen két korábbi válogatott futballista irányítja a csapatokat, Bognár György és Márton Gábor. A Paks az edzőváltás után nagyszerűen szerepelt, az élmezőnybe tört, de a legutóbbi két mérkőzésén összesen egy pontot szerzett. Pályaválasztóként a legutóbbi négy bajnoki meccsén tíz pontot szerzett, tizenhárom gólt lőve. A MOL Fehérvár a legutóbbi két fordulóban hat pontot szerzett, mindössze egyszer kapott eddig ki a bajnoki idényben. Ám az idegenbeli mérlege nem túl jó: öt mérkőzésen csak két győzelem, két döntetlen, egy vereség. A két csapat legutóbbi három egymás elleni mérkőzésén a Fehérvár nyeretlen maradt.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS