A Kanárik és a Bikák jutottak a kupadöntőbe

2007. január. 06., 22:17   |    

A Kanárik és a Bikák jutottak a kupadöntőbe

Szombaton Berettyóújfaluban rendezték a futsal Magyar Kupa elődöntőit. Az első mérkőzésen (hosszabbítás után) a Kanárik SE együttese szerezte meg a győzelmet, a második összecsapáson pedig a Gödöllői FK nyert - így e két gárda jutott a döntőbe.

Nagy harc az első elődöntőben Tapogatózó, kissé álmos játékot hozott az első elődöntő szünet előtti szakasza: a csapatok a gólszerzés helyett inkább a biztonságos védekezésre törekedtek. A pihenő után azonban a Kanárik együttese felpörgette az eseményeket: 20 másodperccel az újrakezdés után Semsei Mihály fejezett be góllal egy támadást. Négy perccel később ismét Semsei szerzett gólt: egy labdaszerzés után higgadt csellel elfektette a szentesi kapust, s az üres kapuba emelt. A reményt Erhardt Szilárd gólja hozta vissza a szentesi együttes számára - sőt, egy perccel később már döntetlen volt az állás, mert Kerepeczki Csaba éles szögből lőtt a Kanárik kapujába. A rendes játékidőben már nem született gól, ezért a szabályoknak megfelelően kétszer ötperces hosszabbítással folytatódott az összecsapás, 2-2-es állásról. Több helyzet és kapufa után, két perccel a vége előtt ismét a Kanárik 14-ese, Semsei Mihály fejezett be pontosan egy akciót, s így megszerezte a vezetést a budakalászi csapatnak. Ezt követően a szentesiek a kapust is lehozták, ám - a helyzetek ellenére - egyenlíteni már nem tudtak. Az elődöntőt a Kanárik SE nyerte 3-2-re. A Gödöllő nem hagyott kétséget Kitűnő hangulatban, telt ház előtt léptek pályára a csapatok a második elődöntőben is. A hazai gárda szurkolótábora az esemény rangjához méltó hangulatot teremtett. A címvédő Gödöllő azonban azonnal nekiesett a hazai csapatnak, és Lódi Tamás bombájával vezetést is szerzett. A második és a harmadik gödöllői gólt is válogatott játékos, Madarász János szerezte. A csatár először átlövésből, majd egy kijátszott akció végén volt eredményes. A Gödöllő szemszögéből nézve szerencsés körülmények között született meg a negyedik találat - Sivák Péter lövése megpattant egy védőn - majd egy perccel később egy szép kontratámadás végén Lódi Tamás második gólját is megszerezte: 5-0. Az első negyedóra végén aztán a hazai csapat is a kapuba talát, Nagy Tibor lőtt közelről a hálóba. Nem örülhettek sokáig az MVFC játékosai, mert Sivák Péter még ebben a percben újabb szép gólt lőtt, tovább növelve a Gödöllő előnyét. A kék-fehér csapat láthatóan már az első félidőben el akarta dönteni a döntőbejutás kérdését - a félidő utolsó gólját Madarász János szerezte. A második félidő első percében Szente Tamás tovább növelte a Gödöllő előnyét. A hazai csapat ezután, hátránya csökkentése érdekében lehozta kapusát, de nem volt szerencséje: Berkes László egy labdaszerzést követően a saját térfeléről gurított a hálóba, s ezzel beállította a 9-1-es végeredményt. A döntőt vasárnap 16 órakor rendezik Szentesen. A találkozót a SportKlub élőben közvetíti. Futsal Magyar Kupa, elődöntők Berettyóújfalu, Kabos Endre Városi Sportcsarnok, 600 néző Legrand Szentes - Kanárik SE 2-3 (0-0, 2-2, 2-2) Gólszerző: Erhardt (34.), Kerepeczki (35.) illetve Semsei (21., 26., 48.) Gödöllői FK - Mezei Vill. Berettyóújfalu 9-1 (7-1) Gólszerző: Lódi (2., 13.), Madarász (8., 9, 18.), Sivák (12., 15.), Szente (21.), Berkes (35.) illetve Nagy T. (15.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS