A Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott mérkőzésen az ETO FC 3–1-re nyert a Kolorcity Kazincbarcika SC otthonában, s győzelmével feljött a második helyre a tabellán.
Kolorcity Kazincbarcika SC–ETO FC 1–3 (0–1)
Gólszerző: Makrai (46.), ill. Vitális (35.), Bánáti (60.), Gavric (74.)
A találkozót eredetileg augusztus végén játszották volna, de akkor a zöld-fehérek nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották. A mérkőzés kezdetén a hazai csapat próbálta irányítani a játékot, többet birtokolta a labdát, a veszélyesebb támadásokat viszont a Győr vezette.
Összességében inkább a küzdelem dominált, így az első védenivaló próbálkozásra a félidő derekáig várni kellett, akkor Juhász fogta meg vetődve Benbuali fejesét. Nem sokkal később a vendégek még közelebb jártak a gólhoz, de Gavric 16 méteres lövése a jobb kapufán csattant.
A játékrész második felében már az ETO akarata érvényesült, ez pedig nemcsak Gavric újabb kapufát eltaláló lövésében, hanem Vitális révén a vezetés megszerzésében is megnyilvánult.
A szünetben a hazaiak kettős cserével igyekeztek frissíteni, ami gyorsan kifizetődött, mert a frissen beállt Makrai azonnal egyenlített. A barcikaiak azonban nem örülhettek sokáig, ugyanis döntetlennél a Győr újra magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, melynek köszönhetően negyedóra elteltével Bánáti fejesével ismét vezetést szerzett.
A hátralévő harminc percben is az ETO futballozott fölényben, a mezőny legjobbja, Gavric aztán végleg el is döntötte a három pont sorsát, amin az sem változtatott, hogy a győriek Vingler kiállítása miatt az utolsó szűk negyedórában emberhátrányban fejezték be a meccset.
Sikerével az ETO feljött a második helyre, hátránya két pont az éllovas Debrecennel szemben.
2025-12-03 14:55:16
2025-12-03 11:28:04
2025-12-01 23:25:33
2025-12-01 19:48:07