A legjobb 32-be jutásért megy a harc

2018. október. 29., 14:59   |    

A legjobb 32-be jutásért megy a harc

Egy mérkőzésen múlik a csapatok sorsa a Magyar Kupában. A megyei első osztálytól az NB I-ig vannak még versenyben együttesek. Az utolsó mérkőzés után Szanyó Károly, az Újpest és az ETO korábbi futballistája fogja sorsolni a továbbjutó 32 csapat párosításait.

Egy meccsen dől el a továbbjutás a legjobb 32 csapat közé! A Magyar Kupában kedden és szerdán csapnak össze az együttesek. A találkozók közül az M4 Sport élőben közvetíti ZTE–DVTK (kedd, 20.00) és a Győr–Újpest (szerda, 20.00) mérkőzéseket.

Az OTP Bank Liga mezőnyéből még mind a 12 együttes talpon van, amelyek még kiemeltek voltak, így nem kerülhettek össze. Közülük hárman kaptak ellenfelet megyei első osztályból: a Haladás Szarvasra, az MTK Vecsésre, míg a DVSC Teskándra látogat. Érdekesség, hogy a MOL Vidi FC újra szembe néz a Vác csapatával, amely az előző szezonban éppen a Vidin keresztül jutott a legjobb 16 közé.

A Merkantil Bank Ligából már vannak hiányzók: a Balmazújváros, a Dorogi FC és a Mosonmagyaróvár is kiesett a sorozatból.

Az NB II-t 17 együttes képviseli a hetedik fordulóban, az NB III-ból 22-en jutottak be a legjobb 64 közé. A megye I-ből 11-en vannak még versenyben a kupáért.

A hétvégi fordulók között az előző kiírás győztese, az Újpest Győrbe látogat, ahol az NB II nyolcadik helyén álló ETO vendége lesz. A másik döntős Puskás Akadémia a harmadik vonalbeli Dunaújváros vendége lesz.

Az NB II éllovasa alacsonyabb osztálybeli ellenféllel mérkőzik meg: a III. kerületi TVE (NB III) ellen lép pályára. A második helyen álló Zalaegerszeg pedig az OTP Bank Ligában tizenkét mérkőzésen hat pontot gyűjtő DVTK-t fogadja.

A 8. forduló sorsolását is élőben követhetik a tévénézők az ETO–Újpest találkozó után. A csapatokat Szanyó Károly fogja húzni a stúdióban, aki korábban az Újpest és az ETO mezét is viselte.

Szanyó Károly (balra) mindkét klubot erősítette, de bajnok és kupadöntős az Újpesttel volt. Fotó: ifj. Thaly Zoltán

A lilákat először 1992-től 1997-ig erősítette, majd egy rövid német kaland után visszatért a Megyeri útra, ahol 1999-ig szerepelt. Az 1997/98-as kiírásban magyar bajnok lett az Újpesttel és ebben a szezonban a kupadöntőn is pályára lépett: akkor az MTK ellen alulmaradt a csapat, a kékek 1–0-ra győztek. Később, 2001-től 2003-ig volt a győriek játékosa, ahonnan egy évre újra Újpestre igazolt vissza.

A Magyar Kupa 7. fordulójának kezdési időpontjai:

2018. OKTÓBER 30., KEDD

20.00: Zalaegerszeg FC (NB II)–DVTK 0–2

2018. OKTÓBER 31., SZERDA

12.00: III. kerületi TVE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II) 
12.30: Szarvasi FC (Békés megye I.)–Haladás 
12.30: Sárvár FC (NB III)–Ferencváros
12.30: Jászberény (NB III)–Budapest Honvéd
12.30: Gyöngyösi AK (NB III)–Kisvárda
12.30: Vác FC (NB II)–MOL Vidi FC
12.30: Vecsési FC (Pest megye I.)–MTK 
12.30: Technoroll Teskánd KSE (Zala megye I.)–DVSC
12.30: Kazincbarcika (NB II)–Vasas FC (NB II) 
12.30: Érdi VSE (NB III)–Monor (NB II)
12.30: Lipót Pékség SE (Győr-Moson-Sopron megye I.)–FC Ajka (NB III) 
12.30: Dabas (NB III)–Duna Aszfalt TVSE (NB II) 
12.30: Budaörs (NB II)–Ceglédi VSE (NB II)
12.30: Sényő (NB III)–Makó FC (NB III)
12.30: Dabas-Gyón FC (Pest megye I.)–Pénzügyőr (NB III) 
12.30: Balassagyarmati VSE (Nógrád megye I.)–Taksony SE (NB III) 
12.30: Szekszárd UFC (NB III)–Budafok (NB II) 
12.30: Iváncsa (NB III)–Pápai Perutz FC (NB III) 
12.30: Viadukt SE Biatorbágy (Pest megye I.)–Szentlőrinc SE (NB III)
12.30: Balatonlelle (Somogy megye I.)–Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)
12.30: Füzesgyarmati SK (NB III)–THSE-Szabadkikötő (NB III)
12.30: TARR Andráshida SC (NB III)–Nyíregyháza Spartacus (NB II)
12.30: Körmendi FC (Vas megye I.)–Soroksár (NB II)
12.30: Kalocsai FC (Bács-Kiskun megye I.)–BFC Siófok (NB II)
12.30: SZEOL (NB III)–Kaposvári Rákóczi (NB II)
15.00: Oroszlányi SZE (Komárom-Esztergom megye I.)–Sajóbábony SE (NB III)
15.30: Ménfőcsanak (NB III)–Mezőkövesd
17.00: Csákvár (NB II)–Paksi FC
17.00: Dunaújváros (NB III)–Puskás Akadémia
17.00: Tatabányai SC (Komárom-Esztergom megye I.)–Békéscsaba (NB II)
20.00: ETO FC Győr (NB II)–Újpest FC


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Út Budapestre: Megérkezett a BL-trófea
Bajnokságok / Kupák
Változatlan az élmezőny a Jet-Sol Ligában

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • MOL

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • Förch
  • Jet Sol