A legjobb nyolc a tét a Magyar Kupában

2018. február. 27., 10:57   |    

A legjobb nyolc a tét a Magyar Kupában

A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőinek mérkőzésire kerül sor kedden és szerdán.

Az első körben több első osztályú csapat is vereséget szenvedett: kikapott Zalaegerszegen a Puskás FC, és hazai pályán botlott a DVSC, míg a Budapest Honvéd nem tudta megőrizni kétgólos előnyét Siófokon, így bővőn maradtak izgalmak a visszavágókra.

Ami a Merkantil Bank Liga csapatait illeti: az MTK és a Békéscsaba magabiztos előnyt harcolt ki, a Vácnak nagy bravúrra lenne szüksége a továbbjutáshoz, a Dorog pedig a forduló legnagyobb meglepetését okozhatja. 

Ami a mérkőzések lebonyolítását illeti: minden esetben a rendező klub felelőssége, hogy a pályáját játékra alkalmas állapotba hozza a mérkőzés kezdetére, és az egyesületek az MLSZ törekvéseivel együttműködve mindent el is követnek azért, hogy a találkozók menetrend szerinti, az eredeti helyszíneken való megrendezése érdekében, a sportszakmai szempontok figyelembe vétele mellett. 

Arról, hogy egy pálya alkalmas-e a mérkőzés megrendezésére, az adott találkozó játékvezetője dönt a mérkőzés napján – a döntés meghozatalakor nemcsak a környezeti tényezőket, de természetesen a játékosok testi épségének megóvását is szem előtt tartja.

Ugyanakkor a klubok jelzése alapján – tekintettel az extrém időjárási körülményekre –  a versenybizottság a két érintett klub közös kérelme esetén hozzájárulhat a mérkőzésnapon való korábbi kezdési időpont engedélyezéséhez.

Egyelőre két mérkőzést érint az extrém időjárás: a Sényő–MTK Budapest összecsapás a csapatok közös kérelme miatt halasztásra kerül, a mérkőzés új időpontja 2018. március 07. (szerda) 13 óra, és ugyanez igaz a Budapest Honvéd–BFC Siófok meccsre is, amelynek új időpontja 2018. március 07. (szerda) 18 óra.

 

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

MTK Budapest (II.)–Sényő FC (megyei I.) 4–0 (3–0)
Gólszerző: Hrepka (11.), Kanta (34.), Baki (40.), Borbély (81.)
 
ETO FC Győr (II.)–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2–3 (1–2)
Gólszerző: Szánthó (28., 70.), ill. Vajda (16.), Arabuli (32.), Rácz (83.)
 
BFC Siófok (II.)–Budapest Honvéd 2–2 (0–2)
Gólszerző: Petneházi (82.), Gál (90.), ill. Heffler (17.), Eppel (26.)

Debreceni VSC–Dorogi FC (NB II) 1–2 
Gólszerző: Kinyik 56., ill. Kovács D. 64., Mészáros Á. 81., 11-esből

ZTE FC (NB II)–Puskás Akadémia FC 1–0 
Gólszerző: Vernes 66., 11-esből

UFC Nagykanizsa (megyei I.)–Békéscsaba (NB II) 1–3 
Gólszerző: Péntek 56., 11-esből, ill. Urbin 7., Szatmári 26., Gránicz 32.

Diósgyőri VTK–Vác FC (NB II) 2-0 (1-0)
Gólszerző: Ionnadis 30., Bacsa 87.

Újpest FC–Paksi FC – az első mérkőzést elhalasztották, az újrajátszásra február 27-én kedden, 18 órakor került sor a Szusza Ferenc Stadionban. A visszavágót egy héttel később, március 6-án, kedden, 17 órakor rendezik. 


A MAGYAR KUPA TOVÁBBI PROGRAMJA

 
Február 28.

13.00: Dorogi FC (NB II)–Debreceni VSC
13.00: Vác FC (NB II)–Diósgyőri VTK
13.00: Sényő (megyei I.)–MTK Budapest (NB II) – elhalasztva
17.00: Békéscsaba (NB II)–UFC Nagykanizsa (megyei I.)
17.00: Balmazújváros–ETO FC Győr (NB II)
18.00: Bp. Honvéd–BFC Siófok (NB II)
19.00: Puskás Akadémia FC–ZTE FC (NB II) (Tv: M4 Sport)

Március 6.

17.00: Paksi FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS