A Magyar Futsal Akadémia hazai pályán 2-1-re legyőzte a Pécset a férfi futsal NB I idei utolsó, 18. fordulójának csütörtöki mérkőzésén.
A bajnokság 18. köréből két mérkőzést már novembereben lejátszottak. Ezeken a Nyírbátor hazai pályán győzte le magabiztosan, 4-1-re a Kecskemétet, illetve az újonc H.O.P.E. Futsal idegenben nyert simán, 6-0-ra a Haladás otthonában.
Csütörtökön az utolsó előtti helyen álló MFA a szintén újonc Pécset látta vendégül. Előzetesen a baranyaiak tűntek valamivel esélyesebbnek, mivel a fővárosi együttes legutóbbi négy találkozóját elveszítette. A meccset viszont a hazai csapat jobban kezdte riválisánál és az első félidő közepén három perc alatt két gólt is szerzett Szabó Koppány és Bozánszky Gábor révén. A Pécs a folytatásban feljavult és a még a szünet előtt Vénosz Soma góljával szépített.
A második félidőben izgalmas csatára volt kilátás és nagy küzdelem jellemezte a játékrészt, de újabb gól már nem született, így pedig az MFA lezárta rossz sorozatát, viszont a 11. helyről nem tudott elmozdulni, a PEAC-PTE maradt a nyolcadik.
A fordulóban jövő vasárnap a harmadik Nyíregyháza a hatodik Aramis vendége lesz, majd egy nappal később, december 29-én előbb a Debrecen a Berettyóújfalut látja vendégül, majd 20 órától az éllovas Veszprém és a második Újpest csúcsrangadójára kerül sor a fővárosban.
A 18. forduló eredményei, további programja, tabella
2026-02-01 17:35:12 Galéria
2026-02-01 17:21:05
2026-01-31 20:59:21 Galéria