"A második félidő úgy sikerült, ahogy terveztük"

2014. október. 11., 22:33   |    

Dzsudzsák Balázsnak és Szalai Ádámnak is volt némi hiányérzete a románok elleni 1-1-es döntetlen után.

A magyar válogatott az első félidő végén hátrányba került Bukarestben, de Dzsudzsák Balázs találatával sikerült egyenlítenie, ezzel és megszerezte az egyik pontot. A játékosok szerint akár három ponttal is zárhattuk volna a találkozót, azonban a döntetlen reálisnak mondható.

- Nem vagyok maximálisan elégedett, hiszen csak döntetlent játszottunk. Akadozott a játékunk, de az elmúlt hónapokhoz képest azért láthatóak voltak pozitívumok is, például az, hogy végig szervezetten védekeztünk - mondta a mérkőzés után Szalai Ádám.

Dzsudzsák Balázs szerint az első félidei játék nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, de a fordulás után sokat javult a teljesítményünk.

- Az első félidővel nem vagyok elégedett, nem mertünk futballozni - kezdte a csapatkapitány. - Nem volt sok lehetőségünk, a negyvennegyedik percben pedig egy kihagyás elég volt ahhoz, hogy hátrányba kerüljünk. A félidő megmutatta, hogy van még mit csiszolni a játékunkon. A második félidőben megnyugodott a csapat, láttuk, hogy nem jobbak nálunk a románok, és ha azt játsszuk, amit gyakoroltunk, meg merjük csinálni az egy az egy elleni párharcokat, akkor lehet keresnivalónk. Keményebbek lettünk, elkezdtünk merni futballozni, a középpályán labdákat szereztünk, és oda kerültünk a kapu elé. Egy pici szerencsével megnyerhettük volna a meccset, gondolok itt Nikó lehetőségére a végén. Ugyanakkor, ha az egész meccset nézzük, elégedettek lehetünk az egy ponttal. Kellett egy félidő a csapatnak, hogy felszabaduljon, de a második félidőben ez a csapat úgy működött, ahogy azt előre elterveztük, mindenki merte saját magát hozni.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS