A női válogatott is a románok ellen készül

2013. szeptember. 02., 15:54   |    

A női válogatott is a románok ellen készül

Vágó Attila együttese kedden és csütörtökön Gyulán méri össze erejét a románokkal.

A magyar válogatott a héten két mérkőzéssel folytatja felkészülését az őszi világbajnoki selejtező sorozatra, kedden 16.00 órakor, csütörtökön 11 órakor lép pályára a románok ellen Gyulán. Vágó Attila bő, 26 fős keretet hívott össze, így a két mérkőzésen lehetőséget ad minden olyan játékosnak (leszámítva a BL-győztes Jakabfi Zsanettet, aki egy műtét után lábadozik), aki szóba jöhet a vb-keret kihirdetésekor.

- Újabb lépcsőfokhoz értünk a felkészülésünk során, a vb-selejtezők közeledtével már mindent közös összetartást a soros tétmeccseknek rendelünk alá - mondta az mlsz.hu-nak Vágó Attila. - Még közel két hónapunk van az osztrákok elleni összecsapásig, addig három találkozó vár ránk. A románok elleni meccsek célja, hogy kiegyenesedjenek a kérdőjelek, amelyek egyes posztok kapcsán még egyelőre fennállnak. A két előttünk álló találkozón más-más csapatot küldök pályára, igyekszem minden egyes kerettagnak lehetőséget biztosítani a bizonyításra, hogy kialakulhasson a végleges keretünk, és a selejtezők főpróbáján, a dánok elleni meccsen már azzal csapattal tudjunk dolgozni, amely az osztrákok ellen, október végén megkezdi a tétmeccsek sorozatát.

A női válogatott kerete:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Németh Júlia (Ferencvárosi TC)
Kovács Klaudia (Astra Hungary FC)

Védők:

Szeitl Szilvia (1. FC Femina)
Gál Tímea (MTK Hungária FC)
Tálosi Szabina (SC Südburgenland)
Tóth II Alexandra (Viktória Trend Optika FC)
Demeter Réka (MTK Hungária FC)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Tell Zsófia (MTK Hungária FC)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Szabó Zsuzsanna (MTK Hungária FC)

Középpályások:

Szabó Boglárka (Astra Hungary FC)
Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (MTK Hungária FC)
Palkovics Nóra (MTK Hungária FC)
Sipos Lilla (SC Südburgenland)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Zimányi Kovács Anikó (Szegedi AK Boszorkányok)
Dénes Dorottya (Budapesti Honvéd)

Csatárok:

Zágor Bernadett (MTK Hungária FC)
Pádár Anita (MTK Hungária FC)
Vágó Fanni (MTK Hungária FC)
Kaján Zsanett (Ferencvárosi TC)
Nagy Dóra (Viktória Trend Optika FC)
Zeller Dóra (Ferencvárosi TC)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS