A pénteki játékra lesz szükség Rigában, de hibák nélkül

2016. október. 09., 10:15   |    

A pénteki játékra lesz szükség Rigában, de hibák nélkül

Bernd Storck szövetségi kapitány és Nikolics Nemanja, a válogatott támadója a csapat indulása előtt nyilatkozott a repülőtéren a Svájc elleni meccs tapasztalatairól és a lettek elleni összecsapásról.

A magyar válogatott nagyot küzdött, kétszer is egyenlített Svájc ellen, de végül 3-2-re elveszítette a pénteki vb-selejtezőjét. Hétfőn újabb feladat vár a csapatra, ezúttal Rigában, ahol Bernd Storck szövetségi kapitány szerint hasonló felfogásban kell futballoznunk, mint a pénteki összecsapáson.

- A játékosok nagyon csalódottak, de készen állnak a mérkőzésre, mentálisan és fizikálisan is. A pozitívumokat kell erősítenünk holnapra, ugyanabban a stílusban kell játszanunk, mint Svájc ellen, mert a játékunkkal nem volt gond, csak az eredménnyel. Megfelelően kell koncentrálnunk, hiszen a rigai sem lesz könnyű mérkőzés, nekünk pedig meg kell nyernünk a találkozót, ehhez sokat kell tenni a pályán. Beszéltünk a pénteki a hibákról, elmondtuk a játékosoknak, mit kell jobban csinálniuk, hogy elkerüljük az olyan gólokat, amilyeneket Svájc szerzett. Főleg a harmadik gól előtt történteket elemeztük ki, egy ilyen jó csapat ellen egy kis hiba is végzetes lehet, ezért nem szabad elkövetni őket. Tanulnunk kell viszont belőlük, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ismét - fogalmazott a szövetségi kapitány.

A lettek pénteken hazai pályán 2-0-ra kikaptak a feröeriektől, Bernd Storck azonban kiemelte: a házigazdák jó teljesítményt nyújtottak a találkozón, nem szabad csak az eredményből kiindulni.

- A lett jó csapat, Feröer ellen is megpróbált játszani, és jól is futballozott. Meglátják, mások is fognak Feröer ellen pontokat veszteni! Nyílt meccsre számítok, szerintem a lettek is nyerni akarnak majd, és persze bizonyítani a vesztes meccs után a szurkolóik előtt. Ugyanúgy kell játszanunk, mint Svájc ellen, csak nem szabad elkövetnünk védelmi hibákat, és akkor jó meccset zárhatunk Rigában. A fejemben már megvan, hogy hol lehet változás az összeállításban, de még vár ránk egy edzés, az ott látottak alapján áll össze a végleges kezdőcsapat.

Nikolics Nemanja is kiemelte: sok pozitívumot lehet találni a Svájc elleni teljesítményben, ezeket kell átmenteni a lettországi mérkőzésre.

- Szombaton a regenerációé volt a főszerep, a legfontosabb a volt, hogy kipihenjük magunkat. Természetesen beszéltük a Svájc ellen meccsről is, elsősorban az elkövetett hibáinkat elemeztük ki. Sok pozitívum volt a pénteki játékunkban, ezeket kell kiemelni és ezekbe kapaszkodni Lettországban. Megmutattuk, hogy van karakterünk, kétszer is visszajöttünk hátrányból, és Németh Krisztián helyzeténél nálunk volt a meccslabda, megnyerhettük volna a találkozót. Jól játszottunk, jó dolgokat produkáltunk a pályán, ezeket kell átmentenünk hétfőre és megnyerni a mérkőzést. Bebizonyítottuk, hogy minden meccsen képesek vagyunk bátor támadójátékot produkálni, egy Svájc szintű csapat ellen is tudunk helyzeteket kialakítani és gólokat rúgni.

Nikolics elmondta: nem lepte meg a feröeriek rigai győzelme, de a vendégek mindkét góljukat kontrából érték el, a mezőnyben a hazaiak domináltak.

- A letteket ma este elemezzük ki, biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb segíteni fog abban, hogy megtaláljuk a gyenge pontjaikat. Úgy érzem, készen állunk a rigai győzelemre, de nem lesz könnyű dolgunk, mert az ilyen meccsek általában a legnehezebbek - mondta a Lengyelországban légióskodó csatár.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS