A portugálok erős magyar válogatottra készülnek

2014. július. 22., 12:27   |    

A portugálok erős magyar válogatottra készülnek

Helio Sousa, a portugál U19-es válogatott szakvezetője magyar válogatott elleni mérkőzés előtt az mlsz.hu-nak elmondta: nem téveszti meg, hogy Mészöly Géza együttese visszafogottabb teljesítményt nyújtott az osztrákok elleni nyitányon.

Helio Sousa elégedett lehet az Európa-bajnokság első fordulója után, csapata magabiztosan, 3-0-ra legyőzte Izraelt, így aligha lesz veszélyben a kitűzött minimális cél, a jövő évi U20-as világbajnokságra való kijutás. A szakember az mlsz.hu-nak adott interjúban elárulta: megnézte a magyar válogatott osztrákok elleni összecsapását, és tisztában van azzal, hogy Mészöly Géza együttese sokkal jobb csapat annál, mint amit a nyitómeccsen lehetett látni tőle. Ezt tavaly egyébként meg is tapasztalta együttesével, egy portugáliai tornán a mieink 1-0-ra legyőzték csapatát, majd ősszel Telkiben 3-3-at játszott a két válogatott.

- A magyar válogatott jobb csapat annál, mint amit Ausztria ellen mutatott, az eredmény nem tükrözte hűen a két válogatott közti különbséget - kezdte a beszélgetést a portugálok szakvezetője. - Emlékszem a tavalyi, egymás elleni meccsünkre, tudjuk, hogy mennyire erős a magyar csapat, hiszen mindkét alkalommal sokkal jobban játszott, mint az Eb nyitómeccsén. A magyar válogatottnak volt egy rövidzárlata Ausztria ellen, három perc alatt két gólt kapott, innen mindenkinek nagyon nehéz lett volna felállni. A második félidőben azonban megmutatta az erejét, ekkor már sokkal jobban játszott, mint az elsőben. Meggyőződésem, hogy tovább fog javulni a magyarok játéka, nagyon nehéz meccsre számítok kedden este. Számunkra is fontos a folytatás, nyerni akarunk, mert ezzel matematikailag is bebiztosítanánk a világbajnoki részvételünket.

Bár a portugálok feltűnően technikásan, kreatívan játszottak Izrael ellen, Helio Sousa szerint az erős csapatjáték volt a háromgólos győzelem kulcs.

- Az izraeliek elleni játékunk nagyon tetszett, mert amellett, hogy biztosan nyertünk, megfigyelhető volt a saját identitásunk, filozófiánk a a pályán, minőségi futballt mutattunk be - mondta a szombati meccsről Sousa. - A győzelem kulcsa a csapatmunka volt, a játékosok egyéni kvalitásai, a kreatív megoldások is azért tudtak kijönni, mert csapatként alkottunk nagyot. Az izraeli remek válogatott, kiválóan védekezik, a selejtező elitkörében nem kapott gólt sem, de ezúttal nagyon jól támadtunk, ez biztató lehet a további meccseinkre. Izraelnek két-három veszélyesebb akciója volt, ez pedig a védekezésünket dicséri. Megpróbálunk a magyarok ellen is hasonlóan futballozni.

portugal|

Az egyszeres felnőtt válogatott Helio Sousa játékosként 1989-ben U20-as világbajnok lett a portugál csapat tagjaként, és edzőként is évek óta fiatalokkal foglalkozik, jól tudja, hogy milyen típusú játékosokkal lehet sikeresen megvívni egy nagy tornát.

- Szerencsés helyzetben vagyok, mert mintegy negyven-ötven játékost próbálhattam ki a válogatottnál a felkészülés során - árulta el a kiválasztási folyamatról a szakember. - Eleinte nem volt sok választási lehetőségünk az egyes posztokra, a keret tagjai közül sokan idén hívták fel magukra a figyelmet a portugál élvonalban, és kerültek a látóterünkbe, ezért is volt viszonylag sok a változás nálunk a tavalyi csapatomhoz képest is. És még most sem lehet megmondani, hogy kik előtt állhat sikeres pályafutás a későbbiekben, ugyanis ha valaki most korosztályos válogatott, az nem garancia semmire sem. Én nyolcvankilencben U20-as világbajnok voltam, de még abban a csapatban is rengetegen voltak, akik később nem vitték sokra profi labdarúgóként. Azt tudom, hogy ebben a pillanatban a jelenlegi kerettagok a legjobbak a posztjukon, és bízom benne, hogy az Európa-bajnokság mérkőzéseivel és a jövő évi világbajnoki részvétellel még jobb labdarúgókká válnak.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS