A Puskás Akadémia vendége lesz a KTE

2013. november. 22., 13:45   |    

A Puskás Akadémia vendége lesz a KTE

Kéthetes szünet után a Puskás Akadémia és a KTE-Phoenix Mecano összecsapásával folytatódik a bajnokság.

PUSKÁS AKADÉMIA–KTE PHOENIX MECANO
(November 22., péntek, 19.00)

A legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből kettőt elveszített a Puskás Akadémia csapata, s csak kettőn szerzett döntetlenjeivel egy-egy pontot. Ugyanakkor a sorsolást tekintve nehéz szakasz áll mögötte, az első két helyezett (Videoton FC, Debrecen), a címvédő (Győr) és néhány kulcsjátékos korábbi klubja (MTK) szerepelt az ellenfelek között. Bár a Diósgyőr elleni, szeptember 21-i meccs óta csak a Videoton FC-nek nem tudott gólt lőni a Puskás Akadémia a bajnokságban, kevés játékosa volt eredményes, csak Lencse László és Tischler Patrik szerzett az idényben már egynél több bajnoki gólt. A bajnoki szünetben, a Ligakupában Szigetszentmiklóson vereséget szenvedett, majd a Ceglédet simán megverte Benczés Miklós együttese. A KTE éppen úgy öt pontot szerzett a legutóbbi hat fordulóban, mint esti ellenfele, nincs a két együttes formája között nagy különbség. A lila-fehérek csak a 2. fordulóban, Kaposváron tudtak vendégként nyerni, illetve Diósgyőrben és a Hidegkuti Stadionban szereztek idegenben még pontot. A bajnoki szünetben Újpesten győzött a KTE Ligakupa-mérkőzésen. A két együttes bajnoki mérkőzésen még nem játszott egymással, október 22-én, Magyar Kupa-találkozón ellenben már összecsaptak, akkor a KTE 0-0 után tizenegyesekkel továbbjutott.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS