A Siófokot fogadja a Vasas az NB II-ben

2019. november. 02., 14:26   |    

A Siófokot fogadja a Vasas az NB II-ben

Vasárnap rendezik a Merkantil Bank Liga 15. fordulóját. A tavasszal még NB I-es két csapat egymás ellen játszik. A forduló rangadója az ETO és a Budafok találkozója.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–BUDAÖRS
(Békéscsaba, 13.30)

Az utóbbi évek leggyengébb szereplését produkálja a Békéscsaba, a már kieső helyen álló Haladással azonos pontszámmal szerénykedik. A legutóbbi négy mérkőzéséből hármat elveszített, több mint két hónapja nem nyert bajnoki mérkőzést. A Budaörs ugyancsak tizenkét pontos, egy hete nyerni tudott, ezzel lépett kicsit előbbre. Vendégként négy vereség után megverte a Soroksárt.

SOROKSÁR SC–DOROGI FC
(Soroksár, 13.30)

A Soroksár súlyos hazai vereséget szenvedett egy hete a Budaörs ellen, a tizenharmadik helyen áll, 14 ponttal. Pályaválasztóként augusztus 25. óta nem szerzett pontot, még gólt sem szerzett. A Dorog a kilencedik helyen áll, két ponttal van többje, mint a mostani ellenfélnek. Hosszabb hullámvölgy után a legutóbbi két meccsét megnyerte, igaz, mindkettőt otthon. Vendégként augusztus 7. óta csak egyszer, Gyirmóton szerzett pontot, akkor hármat.

KAZINCBARCIKA BSC–SZEGED–CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
(Putnok, 13.30)

A Kazincbarcika a tizenegyedik helyen áll, négy hete nyeretlen, azóta egy döntetlen, két vereség, majd újra egy döntetlen került a neve mellé. A Várady Béláról elnevezett sportközpontban a legutóbbi két bajnokiját elveszítette. A Szeged-Csanád a hetedik, a stadionavató óta mintha megtáltosodott volna, azzal kezdődően hat mérkőzésen tizenöt pontot szerzett. Előtte hat mérkőzésen négyet, sőt 2017. szeptember 10. és 2019. szeptember 15. között, gyakorlatilag két év alatt négy NB II-es meccset nyert, persze azért is, mert közben egy idényt az NB III-ban töltött.

VASAS FC–BFC SIÓFOK
(Illovszky Rudolf Stadion, 16.30)

A piros-kékek nem tudnak igazán lábra kapni, két győzelem után egy hete ismét vereséget szenvedtek. A nyolcadik helyen állnak, tíz pontra a második helyezett MTK-tól. Pályaválasztóként, az új stadionjukban a legutóbbi négy meccsükből csak egyet nyertek meg. A Siófok a kiemelkedő rajt után visszaesett, az ötödik helyen áll, miután a legutóbbi négy fordulóban három döntetlennel három pontot szerzett. Vendégként 2–1–2 a mérlege.

FC AJKA–AQVITAL FC CSÁKVÁR
(Ajka, 17.00)

A forduló egyik legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzésén a listavezető a sok gólt szerző, de sokat is kapó Ajkához látogat. Az újonc, miután egy hete, szombaton, vereséget szenvedett, a tizedik helyen áll. Az ajkaiak pályaválasztóként kétszer nyertek, háromszor kikaptak, de legutóbb a Szeged-Csanád legyőzése figyelemre méltó fegyverténynek számított. A Csákvár az elmúlt másfél hónapban egyszer játszott idegenben, akkor nyert a Soroksár ellen.

MTK BUDAPEST–SZOMBATHELYI HALADÁS
(Hidegkuti Nándor Stadion, 17.00)

A két csapat tavasszal még az OTP Bank Ligában találkozott, most a Merkantil Bank Ligában játszanak, a táblázaton elfoglalt helyeket tekintve fényévnyire egymástól. A kék-fehérek a második helyen állnak, a feljutás egyik esélyesei, augusztus 28. óta minden bajnoki meccsüket megnyerték. A héten edzőt váltó Haladás kieső helyre csúszott vissza, a legutóbbi két bajnoki mérkőzését elveszítette. Supka Attilával idegenben szerepelt jobban a gárda, hét pontot szerzett vendégként a hazai öt mellett.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–GYIRMÓT FC GYŐR
(Nyíregyháza, 17.00)

Ha az egymás elleni eredményeket nézzük, biztos favorit a „Szpari”, hiszen bajnoki mérkőzésen még soha nem kapott ki a Gyirmóttól. Ha azt nézzük, hogy mind a két csapat nyert az előző fordulóban, talán döntetlent jósolnánk. De az is tény, hogy a tabellán nagy különbség van a két gárda között, a Nyíregyháza a múlt heti győzelmével éppen csak, hogy megszakított egy vereség-sorozatot, a tizennegyedik, míg a kisalföldi vendégek a harmadik helyen állnak, a legutóbbi öt bajnoki meccsüket kivétel nélkül megnyerték.

DUNA ASZFALT TLC–SZOLNOKI MÁV FC
(Tiszakécske, 17.00)

A szomszédvárak csatájának is nevezhető összecsapást a hazai csapat a tizenötödik, a vendég pedig a tizenkettedik helyen várja, mindössze egy pont közöttük a különbség. A tiszakécskeiek a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükből csak egyet nyertek meg, a szolnokiak a legutóbbi ötből csak egyet veszítettek el.

WKW ETO FC GYŐR–BUDAFOKI MTE
(Győr, 17.00)

A negyedik látogat a hatodikhoz, a helyezési számok alapján ez a forduló rangadója. Ugyanakkor a Győr a kiválóan sikerült szeptemberi sorozat (három mérkőzés, három győzelem) után, a hónap végétől kezdve, négy mérkőzésen mindössze két pontot szerzett. Igaz, noha a Vác elleni hazai döntetlen nagy meglepetést keltett, Győrben tavaly szeptember 2. óta mindössze egyszer, márciusban, a Békéscsabától kapott ki bajnoki mérkőzésen. A Budafok hasonló mérleget produkált eddig pályaválasztóként és vendégként, eredménysora akkor lenne azonos, ha vasárnap döntetlent játszana az ETO ellen.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS