A szezon első derbije jön

2022. szeptember. 02., 19:03   |    

A szezon első derbije jön

Csütörtökön még a 6. forduló záró mérkőzését játszották az OTP Bank Ligában, pénteken már itt a 7. forduló első találkozója, a Mezőkövesd a ZTE-t fogadja. Az utolsó találkozó lesz a derbi, a még nyeretlen Újpest a százszázalékos Ferencvárost fogadja.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Péntek, Mezőkövesd, 20.00)

A hétközi forduló a ZTE-nek sikerült jobban, legyőzte a DVSC-t, míg a Mezőkövesd kikapott a Pancho Arénában. Bár a ZTE egy meccsel kevesebbet játszott, előnye két pont a Mezőkövesddel szemben. Supka Attila együttese a legutóbbi két hazai bajnokiján összesen négy pontot szerzett, öt gólt szerezve. A ZTE jól kezdett idegenben, hiszen legyőzte a Honvédot, majd elvitt egy pontot Újpestről, de a múlt héten kikapott Kecskeméten.

KECSKEMÉTI TE–PAKSI FC
(Szombat, Széktói Stadion, 14.00)

A KTE a hét közben Székesfehérváron veszítette el a veretlenségét, ami azt is jelenti, hogy a mostani idényben, a Széktói Stadionban, nem kapott ki. Egyike annak a három csapatnak (a másik kettő a Ferencváros és a Puskás Akadémia), amely kevesebb gólt kapott eddig, mint ahány mérkőzést játszott. A Paks öt mérkőzésen 11 gólt szerzett eddig, éppen szerdán, a Kisvárda ellen szakadt meg a sorozata, addig minden meccsén legalább két gólt lőtt. Idegenben eddig csak Budapesten játszott a mostani szezonban, Kispesten és Angyalföldön döntetlent ért el, Újpesten 3–2-re győzött. Április 2. óta minden, vendégként játszott bajnokiján legalább két gólt szerzett.

VASAS FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC
(Szombat, Illovszky Rudolf Stadion, 16.15)

A Vasas hazai mérlege gyengébb, mint az idegenbeli, a Fáy utcában egy döntetlen mellett már kétszer kikapott. A szerdai, Ferencváros elleni találkozója volt az első a bajnoki idényben, amelyen nem szerzett gólt. A Puskás Akadémia az első forduló óta – amikor a Ferencvárostól kapott ki a Groupama Arénában – veretlen az OTP Bank Ligában. Ugyanakkor az idegenbeli mérlege nem túl jó, február óta nyeretlen. A legutóbbi tíz idegenbeli bajnoki mérkőzéséből nyolc döntetlent hozott.

DEBRECENI VASUTAS DC–MOL FEHÉRVÁR FC
(Szombat, Nagyerdei Aréna, 18.15)

Az elmúlt két évtized legsikeresebb két vidéki csapata közül a Loki még nyeretlen, a zalaegerszegi vereség után João Janeirót menesztette a vezetőség, Dombi Tibor ül majd a kispadon a Vidi ellen. A DVSC legutóbbi négy hazai bajnoki találkozója kivétel nélkül 1–1-es döntetlent hozott, közvetlenül e sorozat előtt a MOL Fehérvár 3–0-ra győzött a Nagyerdei Stadionban. Michael Boris együttesének felemás a mérlege, idegenben háromból háromszor kikapott, otthon kettőből kétszer nyert az OTP Bank Liga 2022–2023-as idényének eddigi fordulóiban.

KISVÁRDA MASTER GOOD–BP. HONVÉD
(Vasárnap, Várkerti Stadion, 14.45)

A lejátszott mérkőzések alapján listavezető Kisvárda legutóbbi három mérkőzése ugyanazt az eredményt hozta: 3–1 Török László együttese számára. A szabolcsi csapat április 9. óta veretlen pályaválasztóként a bajnokságban, de a mostani idényben eddig a hazai mérkőzései felét nyerte csak meg (kettőt), kétszer döntetlent játszott. A Honvéd csütörtökön gól nélküli döntetlent játszott otthon az Újpesttel, ennél számára kedvezőbb azt emlegetni, hogy idénybeli eddigi egyetlen győzelmét idegenben érte el, mégpedig Angyalföldön. A Honvéd 2018 novembere óta nyeretlen Kisvárdán.

ÚJPEST FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Vasárnap, Szusza Ferenc Stadion, 17.30)

A legutóbbi tíz derbit kivétel nélkül a Ferencváros nyerte meg, az Újpest 2019 februárja óta még pontot sem tudott szerezni. A lilák legutóbb 2015-ben győzték le a számukra a legnagyobb presztízscsatát jelentő párosításban ellenfelüket. A két gárda a 236. bajnoki találkozóját vívja egymással, az FTC 112, az Újpest 61 győzelemnél tart. A mostani idényben tapasztalt eddigi forma is hasonló képet fest. Az Újpest az utolsó helyen áll, még nyeretlen, a Megyeri úton legutóbb kikapott a Pakstól, előtte négy találkozón is csak döntetlent ért el. A Ferencváros négy meccsen van túl a bajnoki idényben, mindegyiket megnyerte. Vendégként egyszer játszott eddig, éppen legutóbb, szerdán, akkor 1–0-ra megverte a Vasast.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS