A Szusza-stadionban lesz az Újpest-Győr meccs

2006. augusztus. 03., 12:41   |    

A Szusza-stadionban lesz az Újpest-Győr meccs

Kisteleki István, az MLSZ elnöke igent mondott az Újpest és a Győr közös kérésére. A szövetség első emberének döntése értelmében a két együttes játékosai és szurkolói méltó módon, a róla elnevezett Megyeri úti stadionban emlékezhetnek meg a kedden elhunyt Szusza Ferencről vasárnapi bajnoki mérkőzésükön.

Az Újpest és a Győr vezetői szerdán nyílt levélben azzal a kéréssel fordultak Kisteleki Istvánhoz, hogy tekintettel az újpesti legenda elhunytára, a rá történő megemlékezésre, a két együttes hétvégi bajnoki mérkőzését – függetlenül az ismert pályabetiltástól – a Megyeri úti stadionban játszhassák.
- A paragrafusok szerint nincs semmilyen lehetőség kivételezésre, s a jogászok sem tanácsolták, ennek ellenére úgy érzem: erre a kérésre nem mondhattam nemet – indokolta döntését Kisteleki István. – Magam is nagy tisztelője voltam Szusza Ferencnek, halála mélységesen megrázott, s úgy éreztem: ebben az esetben felül kell emelkednem minden szabályon, előíráson, és méltányolnom kell a klubok kérését. Ezért egyeztem bele a Megyeri úti helyszínbe.
Az MLSZ-elnök hozzátette, hogy Szusza Ferenc halála pótolhatatlan, fájdalmas veszteség az egész magyar labdarúgás számára, s az egykori gólkirályt a Magyar Labdarúgó Szövetség is a saját halottjának tekinti. Valamennyi hétvégi találkozó előtt gyászszünettel emlékeznek majd meg a kiváló labdarúgóról.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS