A TFSE csapata nyerte a Női Futsal Magyar Kupát, miután 3-2-re legyőzte a Tolna-Mözs csapatát vasárnap a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnokban.
Az már szombaton eldőlt, hogy új győztest avatnak a Női Futsal Magyar Kupában, miután az utóbbi öt kiírás győztese, vagyis a DEAC 3-2-re kikapott a TFSE csapatától az elődöntőben. A másik oldalon a Tolna kétgólos hátrányból a hosszabbításban fordított a másodosztályú Astra HFC ellen, ezzel kiharcolta a TFSE elleni finálét. Az elődöntő két győztese idén összesen hatszor csapott össze, ebből négyszer a TFSE, kétszer pedig Reveland Zoltán együttese nyert, a bajnoki finálét a fővárosiak tudták kiharcolni.

Vasárnap a Tolna ragadta magához a kezdés után a kezdeményezést, a 3. percben Kiss Gréta indításából Kota Gabriella fordult rá korábbi együttese kapujára, és szerezte meg a vezetést a Tolnának (0-1). A folytatásban a TFSE is egyre több helyzetet tudott kialakítani, de még nem tudott egyet sem értékesíteni közülük. A 17. percben Ács Krisztina bombázott a fővárosiak kapujába, ezzel megduplázta a tolnaiak előnyét (0-2). A következő percben Vámosi Georgina labdát szerzett félpályánál, és nagy iramban meg is indult vele Deczki Vanda felé, majd a kilences vonaláról a kapuba bombázott (1-2). Ezzel még nem értek véget az izgalmak, nem sokkal később Vámosi három tolnai játékos között passzolt Spiel Alexának a hatoson belülre, aki 49 másodperccel a szünet előtt egyenlített (2-2).

A második felvonás elején mindkét csapat közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, ez a 26. percben a TFSE-nek sikerült, Varga Adél beadása a kapu előtt megtalálta Spielt, aki megfordította a mérkőzést (3-2). A második félidő derekától a Tolna egyre több helyzetet dolgozott ki, ezeket azonban nem tudta gólra váltani. A 30. percben Kota előtt adódott lehetőség, majd a másik oldalon Deczki Vanda védett nagyot. A hajrában mindössze hét másodperccel a vége előtt Ács ígéretes lövése nem talált utat a kapuba, a hátralévő időben pedig már nem tudta hosszabbításra menteni a meccset a Tolna, ezzel a TFSE története során első alkalommal megnyerte a Magyar Kupát.
"Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, kicsit enerváltan és álmoskásan, ami elsősorban a fáradtság számlájára írható. A 12. perc környékén éreztem egy fordulópontot, utána sikerült kiegyenlítenünk, majd a második félidőben rendeztük a sorokat, fegyelmezett védekezésből indultunk, és szereztünk egy gólt is, a végén pedig egy kicsit a szerencse is mellénk állt” - mondta a helyszínen Viza Krisztián, a győztes csapat vezetőedzője.
2026-05-02 21:46:38
2026-05-02 20:33:50
2026-05-02 16:24:19
2026-05-02 15:32:11 Galéria