A vártnál is nagyobb sikert hozott a Coca-Cola CUP első idénye

2013. június. 04., 15:08   |    

A vártnál is nagyobb sikert hozott a Coca-Cola CUP első idénye

Hétvégén az országos döntővel véget ért a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Coca-Cola Magyarország közös futballbajnoksága.

A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Coca-Cola Magyarország az elmúlt ősszel azzal a céllal írták ki az első Coca-Cola CUP bajnokságot, hogy minél több fiatal körében népszerűsítsék a labdarúgást, és a lehető legtöbb középiskolást próbálják rávenni a rendszeres sportolásra. A kezdeményezés a vártnál is nagyobb sikert hozott, országosan több mint ötszáz csapat, közel hatezer középiskolás vett részt a bajnokság küzdelmeiben.

- Az előzetes tervezések során nem gondoltuk hogy már az induló évben ennyire sikeres és népszerű projektről lesz szó - mondta Kovács Szilveszter, az MLSZ Grassroots-igazgatója. - Sikerült elérni, hogy az OTP-MOL Bozsik-program után a második legnagyobb Grassroots-eseményünkké váljon a torna, a nevező intézmények száma megközelítette a négyszázat, a résztvevő játékosoké pedig a hatezret. A legfontosabb célunk a labdarúgás hátországának bővítése volt, hiszen 15-18 éves korban a legjobb labdarúgók már az akadémiák vagy a profi klubok utánpótlás-programjaiban vesznek részt. A másik célunk, hogy az aktív sportolás mellett tartsuk a fiatalokat, akik még hosszú ideig az amatőrfutball bázisát erősíthetik. A torna sikerén felbuzdulva a Coca-Colával közös célunk, hogy egy-két éven belül elérjük a tízezres résztvevői létszámot és a bajnokságba legalább ezer középiskolát vonjunk be.

A hétvégi döntő remek hangulatú focigálát hozott, az ország legjobb negyven csapatának tagjai nagy lelkesedéssel küzdöttek a végső sikerért. A győztesek a focipályán megszerzett élmények mellett további életre szóló élményekkel gazdagodhatnak, a fiúk mezőnyében élen végzett ajkai csapat a Juventus vendége lesz hamarosan, a lányok között diadalmaskodó kisvárdai együttes pedig a magyar válogatott amszterdami vb-selejtezőjét nézheti meg élőben.

- Úgy gondolom, a nagyszerű főnyereményeknek köszönhetően a győzteseket egy életre elköteleztük a labdarúgás mellett, és reményeim szerint a többi csapat játékosai is sokáig a futballunk szereplői, támogatói lesznek - tette hozzá Kovács Szilveszter.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS