A Vasas nagy esélye

2019. április. 20., 21:38   |    

A Vasas nagy esélye
Fotó: vasasfc.hu

Az utóbbi hetekben remekül szereplő Vasas lesz a második feljutó helyen álló Gyirmót vendége a Merkantil Bank Liga vasárnapi, 33. fordulójának zárómérkőzésén. A két csapat között, vendégsiker esetén, csupán kétpontosra olvad a különbség. Ha a ZTE számára kedvezően alakul a saját és a Kaposvár mérkőzésének eredménye, biztossá válik az egyik feljutó.

BUDAFOKI MTE–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI
(Budafok, 17.00)
A Budafok egy kitűnő széria (három mérkőzésen hét pont) után egy hete kikapott, a tizenharmadik helyen áll a tabellán. Pályaválasztóként 2019-ben még veretlen, november közepe óta otthon minden meccsén szerzett legalább két gólt, igaz, kapott is mindegyiken. A Kaposvár az utóbbi hetekben gyengélkedik, a legutóbbi három fordulóban éppen úgy három vereséget szenvedett, mint előtte huszonkilencben. Nem tudta kihasználni az előtte álló Gyirmót botlásait. Még így is harmadik, négypontnyira a második helytől.

DUNA ASZFALT TVSE–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
(Tiszakécske, 17.00)
Az újonc az előző sorozatban, hosszú hetek után, ismét győzött, s ezzel megerősítette a tizenötödik helyét. Kispadján j edző mutatkozik be, az élvonalbeli tapasztalatokkal is bőven rendelkező Simon Antal. A TVSE pályaválasztóként a legutóbbi hat meccséből csak egyet nyert meg. A Nyíregyháza immár a mezőny első felébe tartozik, miután hosszú, s még tartó veretlenségi sorozatával sokat javított pozícióján. Március 3. óta nem talált legyőzőre. Vendégként a legutóbbi három mérkőzésén öt pontot gyűjtött.

BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Békéscsaba, 17.00)
A balmazújvárosiak a legutóbbi öt mérkőzésükön nem szereztek pontot, így hiába kezdték jól a tavaszt (a Gyirmót elleni vereség után öt mérkőzésen tizenegy pont), küzdeni kell a bennmaradásért. Egyelőre a ők állnak a legrosszabb bennmaradó helyen, de előnyük öt pont a Cegléd előtt. A Békéscsaba szeszélyes csapat, a legutóbbi négy fordulóban csupán egyszer tudott nyerni. Vendégként legutóbb Kaposváron játszott és győzött.

VÁC FC–WKW ETO FC GYŐR
(Vác, 17.00)
A váciaknak volt egy jó sorozata, aztán, háromszor kikaptak, majd a legutóbbi két fordulóban négy pontot szereztek. Amióta visszaköltöztek a saját stadionjukba, bár sok döntetlent játszottak, csak a sereghajtó Monor tudott nyerni ellenük Vácon. A Győr négy hellyel áll a Vác előtt, nyolcadik, az utóbbi hetek jó teljesítményének köszönhetően hagyta le mostani riválisát. A legutóbbi három mérkőzését megnyerte. Vendégként idén eddig háromszor nyert, háromszor kikapott, döntetlent nem játszott.

DOROGI FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR
(Dorog, 17.00)
A dorogiak a tizennegyedikek, a csákváriak tizenegyedikek, viszonylag nagy, hétpontos a különbség a két csapat között. A Dorog az elmúlt hetekben nyeretlen, a Csákvár a legutóbbi négy fordulóban veretlen. Az egykori bányászváros futballistái a legutóbbi öt hazai meccsükön mindössze három pontot szereztek. A csákváriak vendégként idén még veretlenek, kétszer nyertek, ötször döntetlent játszottak.

SOROKSÁR SC–BFC SIÓFOK
(Soroksár, 17.00)
Lipcsei Péter együttese nagyszerűen helyt állt a szerdai Magyar Kupa-elődöntőben a Bp. Honvéd ellen. A következő szerdán lesz a visszavágó, közben még a Siófokkal játszik bajnokit a csapat. A Soroksár a legutóbbi hat hazai bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert, csak a Budafoktól kapott ki. A Siófok harcol a bennmaradásért, hat pont az előnye a tizennyolcadik helyezett Cegléd előtt. Idegenben idén a Vasas elleni bravúros győzelem óta öt mérkőzésen csak egy pontot szerzett.

KAZINCBARCIKAI BSC–BSS MONOR
(Putnok, 17.00)
A kilencedik helyezett Kazincbarcika hosszú hetek veretlensége után legutóbb kikapott a listavezető Zalaegerszeg pályáján. Otthon (illetve a putnoki albérletben) a legutóbbi négy mérkőzésén tíz pontot szerzett. Az utolsó helyen álló Monor az elmúlt időszakban megközelítette a mezőnyt, már csupán hárompontnyira állnak a Mosonmagyaróvár mögött. Március 6. óta mindössze egy vereséget szenvedtek. Vendégként ellenben nem tudtak idén még pontot szerezni a Vác elleni, márciusi meccsig.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Mosonmagyaróvár, 17.00)
Az utolsó előtti helyen álló kisalföldiek a legutóbbi négy fordulóban két pontot szereztek. Pályaválasztóként a legutóbbi négy „kísérletből” csak a második helyen álló Gyirmót ellen szereztek pontot, ott nyertek is. A ZTE a legutóbbi fordulókban csak nyert, magabiztos, kilencpontos előnnyel vezet. Ha nyer Mosonmagyaróváron, s a Kaposvár kikap Budafokon, a ZTE matematikailag is biztosítja a feljutást.

BUDAÖRS FC–CEGLÉDI VSE
(Tatabánya, 17.00)
A Budaörs visszatalált a régi útra, a legutóbbi négy meccséből hármat megnyert, az ötödik helyen áll a tabellán. A Grosics Gyuláról elnevezett stadionban három elveszített mérkőzés után legutóbb nyerni tudott a Budafok ellen. A Cegléd a tizennyolcadik helyen áll, minden pontra szüksége lenne. Múlt vasárnap, három vereség után, döntetlent játszott. Idegenben november 4. óta hétből hétszer veszített a Merkantil Bank Ligában.

GYIRMÓT FC GYŐR–VASAS FC
(Gyirmót, 18.00)
Öt pont a második és a negyedik között a különbség, ez akár két pontra is olvadhat a vasárnapi meccs után. A Gyirmót a legutóbbi öt fordulóban mindössze négy pontot szerzett, a Vasas ebben a szakaszban tizenegy pontot hozott rajta, miután minden mérkőzését megnyerte. A hazaiak az Alcufer Stadionban a legutóbbi két meccsükön pont nélkül maradtak, a Budaörstől és a Zalaegerszegtől is kikaptak. A Vasas idegenben november 11. óta csak Békéscsabán kapott ki, Kaposvárról egy, a többi helyszínről három pontot vitt el.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS