A Viktória győzelmével továbbra is nyílt a bajnokság

2010. május. 10., 21:44   |    

A Viktória győzelmével továbbra is nyílt a bajnokság

A Soproni Ligához hasonlóan, a női élvonalban is a tavasz rangadóját rendezték a hétvégén. Szombathelyen a címvédő Viktória FC - nagy küzdelemben, 0-1-es félidei állásról fordítva – 2-1-re legyőzte a listavezető MTK-t.

Az első félidőben a Viktóriának csak lehetőségei voltak, az MTK viszont helyzetekig is eljutott. Ezekből kettő kimaradt, ám a 39. percben, egy szöglet nyomán, a szerdán a válogatottban is gólt szerző Méry Rita öt méterről a hálóba fejelte a labdát. A második játékrész is kimaradt kék-fehér helyzettel kezdődött, de utána fordult a kocka: Szarvas Alexandra (képünkön) egyenlített, majd a 73. percben az erősödő Viktória-fölényt Megyeri Boglárka váltotta gólra. Markó Edina csapata ezzel öt pontra redukálta hátrányát. Mindkét bajnokjelöltre öt mérkőzés vár még, az MTK fogadja az Újpestet, a Feminát és az utolsó fordulóban a Győri Dózsát, illetve vendégeskedik a Ferencvárosnál és Taksonyban. A Viktória most kétszer megy majd idegenbe (Pécsre és Újpestre), de utazik még a Feminához is, és fogadja a Fradit, valamint slusszpoénként a Taksonyt.

Pécsen a PMFC már 3-0-ra is vezetett az 1. FC Femina-Hellotel ellen, de nem tudta megőrizni előnyét. A góllövőlistát immár 30 góllal vezető, csapata találatainak hatvan százalékát szerző Pádár Anita vezérletével a Femina egyenlített, és megmentett egy pontot, amely sokat érhet a harmadik helyért folyó vetélkedésben.

A bronzéremre immár négy csapat pályázik, közülük kettő - a Ferencváros és a Taksony-Bíró-Kert-Modexbusz SE - az Üllői úton randevúzott. Szabó Boglárka és Sebestyén Györgyi góljaival, a tavasszal az egész mezőnyből a legtöbb pontot szerző Taksony nyert 2-0-ra, és ezzel meg is előzte a Fradit.

De, a harmadik helyen most a májusban magára talált Győri Dózsa áll, amely sima mérkőzésen, 4-0-ra legyőzte az Újpesti TE-t a Megyeri úton. A találkozó legjobbjának, a forduló legeredményesebb futballistájának Jakab Réka bizonyult - a válogatott csatár rúgta a meccs mind a négy gólját.

Hummel Női NB I, 23. forduló
Viktória FC-Szombathely - MTK Hungária 2-1 (0-1)
Pécsi MFC - 1. FC Femina-Hellotel 3-3 (1-0)
Ferencváros - Taksony-Bíró-Kert-Modexbusz SE 0-2 (0-0)
Újpesti TE - Győri Dózsa 0-4 (0-2)

A Hummel Női NB I állása a 23. forduló után: 1. MTK Hungária 57 pont (70-20), 2. Viktória FC-Szombathely 52 (82-21), 3. Győri Dózsa 36 (47-35), 4. Taksony-Bíró-Kert-Modexbusz SE 35 (42-45), 5. Ferencváros 33 (55-49), 6. 1. FC Femina-Hellotel 28 (50-58, 22 mérk.), 7. Pécsi MFC 14 (16-62, 22 mérk.), 8. Újpesti TE 6 (21-93)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS