A Viktória pontokat rabolt a Ferencvárostól

2016. március. 28., 12:42   |    

A Viktória pontokat rabolt a Ferencvárostól

A Jet-Sol Liga rájátszásának első fordulójában Nyugat-Magyarország került a figyelem fókuszába. A felsőház két mérkőzését Győrben, illetve Szombathelyen játszották: az ETO-nál az MTK Hungária, a Viktóriánál a Ferencváros vendégeskedett.

A győri csapat kiválóan szerepelt az alapszakasz hazai mérkőzésein, a két nagyágyú kivételével valamennyi ellenfelét legyőzte. A zöld-fehérek titokban talán most is reménykedtek a jó eredményben, annak ellenére, hogy Horváth Tamásnak sok volt a sérültje, és csapatának ezekben a napokban talán inkább a szerdai kupaelődöntő a „főmeccse”, nem a rájátszás első összecsapása. Az MTK azonban annak ellenére roppant meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy a kék-fehérek a tavaszi bajnokikon egyáltalán nem futballoztak csúcsformában.

Mindkét csapat bátor játékkal rukkolt ki, és Varga Lucának, illetve Mészár Krisztinának egyaránt bravúrokra volt szüksége ahhoz, hogy megőrizze kapuját a góltól. Különösen Mészár, az ETO kapusa védett jól a találkozó során, de a 32. percben, bal oldali szögletet követően, Demeter Réka fejesével szemben már ő is tehetetlen volt.

Iparkodott az ETO, de nem sokkal a fordulás után ismét az MTK szerzett gólt, ezúttal Pádár Anita fejelte a hálóba a labdát. A gólkirálynő találata gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést, de az MTK nem állt le és a jó cserék által kapott lendületet kihasználva, a hajrában két újabb gólt szerzett: a 78. percben Csányi Diána bombája növelte háromra a vendéggólok számát, majd a lefújás előtti pillanatokban Pádár Anita második találata állította be a 0-4-es végeredményt.

A Ferencváros „nehezítéssel” kezdi a rájátszást, miután a március végén, illetve áprilisban játszandó mérkőzésein hiányzik a csapatból az afrikai támadó páros, a nigériai Ebere Orji, valamint a ghánai Elisabeth Addo. Mindkét lány hazája válogatottja, pontosabban az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőinek második fordulójában lép pályára. Ők ketten együtt 40 gólt termeltek a Ferencváros egy híján száz találatából – hiányuk nem vitásan érzékeny veszteség a zöld-fehérek támadó szekciója számára.

Ráadásul Dörnyei Balázs, Orji pótlására nem a legkézenfekvőbb megoldást választotta, kihagyta a kezdőcsapatból a tavasszal a gólokat futószalagon termelő Szladjana Bulatovicsot, és magyar játékosaira tette az obulust. A kiegyenlített első félidőben a távoli lövésekkel is próbálkozó Ferencváros volt a kapura valamivel veszélyesebb, sőt, mintha a futball pontozásos sportág lenne, ki is jött az orrhossznyi fölény: a 9. percben Mosdóczi Evelin precíz szögletét a sérüléséből felépült Inna Zlidnis stukkolta a hálóba. A 30. percben egyenlített a Viktória, Magyar Vanda beadását Siklér Kinga értékesítette.

Hátra volt még egy órányi játékidő – alkalmasint kevesen gondolták, hogy több gól nem születik már a Király Sportlétesítményben. Pedig így lett, annak ellenére, hogy a Fradi a második játékrészre Bulatovicsot is pályára küldte, Mindkét csapat nyíltan, a győzelmet célozva játszott, bőven akadtak helyzetek is mindkét oldalon, gól azonban nem született, maradt az 1-1.

A döntetlennel a Ferencváros előnye négy pontra zsugorodott az MTK Hungáriával szemben. Miután a két élcsapat még kétszer találkozik egymással a rájátszásban (a következő szombaton, valamint május 1-én), az üldözőnek immár nem kell az ellenfél „hibájára” várnia, saját kezében van a sorsa, ha meg akarja szerezni a fontos pályaelőnyt a bajnoki döntő előtt.

Az alsóházban az Astra HFC meglepően simán nyert az indiszponált 1. FC Femina ellen. Godvár Katalin duplájával és házi gólkirálynő Staar Gabriella góljával az első félóra végére már 3-0-ra vezetett a hazai csapat – az osztályozós helyezés elkerüléséért hadakozó Femina erejéből csak a szépítésre futotta, Molnár Rózsa büntetőjéből. A Femina támadójátékára rányomta a bélyegét Fogl Katalin hiányzása, és a rákospalotaiak helyzetét tovább nehezíti, hogy Burján Nóra is súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

A pont nélkül álló Szegedi AK nagyon készült a Kóka-FNLA elleni mérkőzésre, Cserenkó Szabolcs csapata szerette volna megtörni a rossz szériát. A Boszorkányok jól kezdték a meccset, összeszedetten futballoztak, az első félidő közepén azonban megtört az ellenállásuk. A 20. percben Schildkraut kapus hibáját kihasználva Krascsenics Petra pofozta a hálóba a labdát, majd egy perccel később ikertestvére, Csilla rúgott látványos gólt a tizenhatos előteréből, átlövésből.

A baj nem jár egyedül, a 26. percben Csiki Anna a hálóba tekerte egy szabadrúgásból a labdát – a Kóka FNLA felőrölte ellenfelét, bár a második félidőre is jutott egy gólváltás (Lipták Lilla 61., ill. Krascsenics Petra 50.). Ezúttal a hét közben is fókuszban lesznek a legjobb női csapatok. Szerdán, a Förch Női Magyar Kupa elődöntőjében a Ferencváros az MTK Hungáriát, a másodosztályú Budapest Honvéd pedig az ETO FC-t fogadja.

Jet-Sol Liga, rájátszás, 1. forduló:

Felsőház
ETO FC Győr – MTK Hungária 0-4 (0-1)
Viktória-Trend Optika FC – Ferencváros 1-1 (1-1)

Alsóház
Astra HFC – 1. FC Femina 3-1 (3-0)
Szegedi AK-Boszorkányok – Kóka-FNLA 1-4 (0-3)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS