A Voyage SE nyerte a Budapest Kupát

2013. április. 24., 21:25   |    

A Voyage SE nyerte a Budapest Kupát

A BLSZ bajnokság I. osztályának jelenlegi listavezetőjének, a Voyage SE-nek a sikerével zárult a 37. Budapest Kupa.

A 2012–2013-as sorozat 107 csapat részvételével indult, és a Budapest-bajnokság valamennyi osztályának együttese ott volt a résztvevők között. A fináléba két I. osztályban szereplő gárda, a Voyage SE és a több egykori élvonalbeli labdarúgót foglalkoztató Unione FC jutott.

A döntőt a Csepel FC stadionjában játszották, ahol félidőben még az Unione vezetett 1-0-ra, de szünet után felülkerekedett a frissebb Voyage, és fölényesen nyert 6-2-re. A győztes csapat hat góljából hármat Poholics Máté szerzett, rajta kívül Szabó László (11-esből), Benedek Tamás és Spáth Márton volt eredményes. Az Unione gólszerzői a volt hatszoros válogatott Szekeres Tamás és Bódi Ferenc voltak.

A Voyage SE másodszor jutott el a Budapest Kupa döntőjébe, de 2011-ben csak második lett. Ez a siker egyben azt is jelenti a csapat számára, hogy ott lehet a Magyar Kupa főtábláján. Az Unione FC most volt először döntős. A kupát és az érmeket Lovász Tamás István, az MLSZ budapesti igazgatója, valamint Csiky Károly, az MLSZ versenyigazgatója adta át.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS