A ZTE begyűrte a Diósgyőrt

2009. április. 12., 19:34   |    

A ZTE begyűrte a Diósgyőrt

A Soproni Liga vasárnapi találkozóján a Zalaegerszeg fogadta a Diósgyőrt. A tavasszal remeklő kék fehérek a mérkőzés egészében meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak, mint vendégeik, s Darko Pavicevic 66. percben szerzett góljával 1-0-ra győztek. A zalaiak az újabb három pont megszerzésével megerősítették harmadik helyüket a tabellán.

Többet tett a sikerért a házigazda

ZTE FC - DVTK 1-0 (0-0)
Vezette: Berger József (Viszokai László, Forgács Attila)
Gólszerző: Pavicevic a 66. percben

A hazaiak kezdtek aktívabban, de a diósgyőri gárda tagjai is igen koncentráltan futballoztak, s szervezett védekezésük a kapu előterében rendre hatástalanította a zalai akciókat. Egy idő után csökkent a házigazdák lendülete, s a piros-fehérek egyenrangú partnerré váltak - gólt azonban egyik félnek sem sikerült szereznie. A második félidő elején a zalaiak nagy lendülettel rohamoztak, több akciót is be tudtak fejezni lövéssel, de a végjátékba minden alkalommal hiba csúszott, s idővel ismét visszavettek az iramból. A 66. percben azonban így is megszerezték a vezetést a kék-fehérek: Marian Sluka jobb oldali beadása után Darko Pavicevic két lépésről fejelt a háló jobb oldalába (1-0). A DVTK ugyan próbált egyenlíteni a finisben, de az eredmény már nem változott.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS