A ZTE lesz a Debrecen ellenfele a döntőben

2010. április. 14., 20:08   |    

A ZTE lesz a Debrecen ellenfele a döntőben

Szerdán került sor a Magyar Kupa második elődöntőjének visszavágójára, amelyen a Zalaegerszegi TE fogadta az Újpest FC-t. A két csapat gólnélküli döntetlent játszott, így, mivel az első meccsen, a Szusza Ferenc Stadionban a zalaiak 1-0-ra győztek, a kék-fehérek jutottak be a Magyar Kupa fináléjába: május 26-án, a Puskás Ferenc Stadionban a DVSC-TEVA lesz az ellenfelük. A ZTE története során most először jutott be az MK döntőjébe.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó

Zalaegerszegi TE - Újpest FC 0-0

A mérkőzés egyértelműen legnagyobb gólszerzési lehetősége az újpestiek előtt adódott, a 11. percben Vlaszák Géza a tizenhatoson belül szabálytalankodott Kabát Péterrel szemben, s ezért a lila-fehérek büntetőt végezhettek el: Vlaszák azonban Tóth Norbert lövését, majd Dusan Vasiljevic ismétlését is védte. A végig izgalmas mérkőzésen ezután is adódott gólszerzési lehetőség mindkét együttes előtt, de szabályos gól nem született, a ZTE újpesti győzelme után hazai pályán kiharcolta a döntőbejutást.

A ZTE 1-0-ás összesítéssel jutott a fináléba.

Az Újpest a kiírás harmadik legeredményesebb csapata, nyolc alkalommal hódította el a trófeát (1969, 1970, 1975, 1982, 1983, 1987, 1992, 2002) és hatszor végzett a második helyen. A lila-fehérek utoljára 2002-ben voltak finalisták, akkor meg is nyerték a döntőt.

A zalaegerszegi gárda sikerével történelmi tettet hajtott végre, a kék-fehérek a Magyar Kupa százéves története során még sosem jutottak be a döntőbe, most azonban ők lesznek a debreceniek ellenfelei a fináléban.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS