Ajkán is kikapott a DVSC, élre állt a Vasas

2021. március. 03., 20:15   |    

Ajkán is kikapott a DVSC, élre állt a Vasas

Újabb vereség került a Merkantil Bank Liga éllovasa, a DVSC neve mellé, ezúttal Ajkán kapott ki a Loki. A Vasas hajrágóllal szerzett győzelmével átvette a vezetést a tabellán.

A DVSC gyengén kezdte a 2021-es évet, legutóbbi négy bajnokijából hármat is elveszített. Ez a mutató most 5/4-re változott, ugyanis Ajkán sem szerzett pontot az éllovas. Az ajkaiak már a 2. percben vezetést szereztek, de büntetőből egyenlített még a Debrecen, amely a 60. percben Ferenczi kiállítása miatt emberhátrányba került. Az ajkaiak kihasználták az emberelőnyt, és Tóth Barna találatával beállították a 2-1-es végeredményt.

A Vasas, ha nehezen is, de kihasználta riválisa botlását, a nemrégiben szerződtetett Berecz Zsombor 93. percben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a Siófokot, és ezzel a Merkantil Bank Liga első helyére ugrott, egy pont az előnye a Debrecennel szemben.

A Gyirmót nem tudott nyerni a sereghajtó DEAC otthonában, pedig 1-1-nél, a 93. percben büntetőt is rúghatott, ez azonban kimaradt. Csertői Aurél csapata először vesztett pontokat 2021-ben, ezzel maradt a harmadik, és három pontra megközelítette a DVSC-t.

A Pécs és a Haladás nem bírt egymással, a Nyíregyháza 4-1-re nyert a Békéscsaba ellen, a Soroksár pedig a Szentlőrincet verte 2-0-ra. A Budaörs ezúttal sem nyert, 1-1-es döntetlent ért el a Kaposvár ellen.

Fizz Liga 27. forduló

Sorsolás
03-20 20:00
2026. 03. 20. 20:00
Új Hidegkuti Nándor Stadion
03-21 14:00
2026. 03. 21. 14:00
Nyíregyháza Városi Stadion
03-21 16:30
2026. 03. 21. 16:30
ZTE Aréna
03-22 14:30
2026. 03. 22. 14:30
Puskás Akadémia Pancho Aréna
03-22 16:45
2026. 03. 22. 16:45
DVTK Stadion
03-22 19:15
2026. 03. 22. 19:15
Kisvárdai Várkerti Stadion

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom