Szerdán 19 órakor rendezik a Simple Női Kupa döntőjét: a Budapest Honvéd és az FTC-Telekom találkozik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
A Honvéd az NB II-es Talents FC elleni 3-0-s győzelmével kezdte a kupasorozatot, majd a Viktória FC ellen lépett pályára, és nyerte meg a mérkőzést 2-0-ra. Dörnyei Balázs együttese az elődöntőben 5-4-es győzelmet aratott a DVTK ellen, így a kupasorozat legsikeresebb edzője tíz év után ismét döntőbe juttatta a kispesti csapatot.
A Ferencvárosnak a tabellán magasabban pozicionált csapatok ellen kellett megküzdenie a kupadöntőbe jutásért. A zöld-fehérek először a Szeged ellen nyertek 2-1-re, majd a tabellán jelenleg tőlük csak két ponttal elmaradó Puskás Akadémiával játszottak 2-2-es döntetlent, és a büntetőpárbajt megnyerve jutottak az elődöntőbe. A döntő előtti fordulóban a négyszeres kupagyőztes ETO FC Győrrel találkoztak, és 2-0-ra diadalmaskodtak.
A kupasorozatban a Honvéd színeiben Bokor Blanka (2), Czinege Eszter (2), Vachter Fanni (2), Csáki Eszter, Williams Levandrea és Róth Rebeka szerzett gólt. A Ferencvárosban három játékos osztozkodik az összesen hat lőtt találaton: Nagy Vanessza nevéhez négy is fűződik, Garcia Alesia és Nagy Viktória egy-egy alkalommal volt eredményes.
A két csapat az elmúlt kilenc hónapban kétszer találkozott egymással, mindkétszer a Simple Női Ligában: augusztusban 1-1-es döntetlent játszottak a felek, majd novemberben az FTC-Telekom 2-0-ra győzedelmeskedett.
A Honvéd vezetőedzője, Dörnyei Balázs sorozatban ötödször nyerhet, és tizenkettedszer vezethet kupadöntős csapatot, tapasztalata sokat segíthet fiatal játékosainak.
– A kupadöntő mindig fontos pillanat egy csapat életében, egy női csapat számára pedig különösen az, hiszen kevés olyan alkalom adódik, amikor egy női labdarúgó igazán a fókuszba kerül, és nagyobb figyelmet kap. A Simple Női Kupa döntője pontosan ilyen pillanat – nyilatkozta Dörnyei Balázs, a Budapest Honvéd FC vezetőedzője.– Mi idén bejutottunk a fináléba, ami a Honvéd történetében a második alkalom, legutóbb tíz évvel ezelőtt szerepelt a csapat a döntőben. Ilyenkor szerintem arra kell figyelni, hogy csökkentsük a játékosokban meglévő izgalmat és feszültséget, különösen azoknál, akik még nem voltak ilyen helyzetben. Nálunk sok ilyen játékos van, ezért fontos, hogy valóban megéljék a kupadöntőt, bátran futballozzanak, és jól érezzék magukat a pályán. Úgy gondolom, ez lehet a kulcsa annak, hogy reális esélyünk legyen legyőzni a Ferencvárost. Tudjuk, hogy nagyon erős ellenféllel találkozunk, de igyekszünk a saját erősségeinket minél hatékonyabban használni és kidomborítani a mérkőzésen.
Öt év után tér vissza a Simple Női Magyar Kupa döntőjébe a Ferencváros.
– Amikor azt mondjuk, hogy papíron az egyik csapat esélyesebbnek tűnik, mindig hozzá kell tenni, hogy a győzelem a Honvéd számára is ugyanolyan fontos lesz – nyilatkozta Albert Flórián, az FTC-Telekom vezetőedzője.– Öt év után jutott be a csapatunk újra a kupadöntőbe, és bízom benne, hogy a lányok tudják hozni azt, amit az idény során eddig láthattunk tőlünk. Két fronton vagyunk harcban, és nem titok, hogy a bajnoki aranyat is szeretnénk odatenni egy esetleges kupagyőzelem mellé. Tudjuk, hogy a Honvéd edzője, Dörnyei Balázs igazi kupaspecialista, de a pályán a játékosok tudása dönt, mi edzők csak megpróbáljuk kihozni belőlük a maximumot. A kulcs talán az lehet, hogy – ha mondhatom ezt – a mi játékosaink egyénileg jobbak, és ha nem megyünk bele egy csapkodós játékba, hanem próbáljuk játszani azt, amit tudunk, akkor minden esélyünk meglesz, hogy a magasba emeljük a Simple Női Kupát.
Az április 29-én 19 órakor kezdődő fináléra az mlsz.jegy.hu oldalon lehet belépőt vásárolni 1500 forintos egységáron, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
2026-04-28 14:06:25
2026-04-27 22:13:00
2026-04-27 17:11:59