Állandó idősávot kap a magyar futball az M4 Sporton

2018. január. 29., 17:28   |    

Állandó idősávot kap a magyar futball az M4 Sporton

Az OTP Bank Liga közvetítéseit igen magas nézettség jellemzi az M4 Sport-csatornán. Rendszeresek a 200 ezer fő fölötti megtekintések, de a tavalyi idény utolsó fordulójának „bajnoki döntőjét”, a Budapest Honvéd–Videoton FC összecsapást, például, több mint 340 ezer ember nézte.

A csatorna vezetésének kezdeményezését követően alakult ki az a hosszú távú közvetítési gyakorlat, amely 2018. tavaszától jelent tervezhetőséget a szurkolók számára. Nincs jelentős eltérés a korábbi időszakhoz képest: a mérkőzések általános kezdési időpontja szombat 17 óra, illetve 19.30 óra lesz. Esetenként, és különösen indokolt esetben, amikor a program kiemelt nemzetközi sporteseménnyel ütközik, kerül egy-egy mérkőzés ettől eltérő időpontra, mely jellemzően a 14.30-as idősáv lehet. A jelenlegi ütemezés minden érintett: a szurkolók, a tévénézők, a klubok, illetve az MTVA és az MLSZ számára is a korábbinál nagyobb kiszámíthatóságot jelent.

Az időjárási körülményeket a jövőben is figyelembe veszi az MLSZ versenybizottsága, oly módon, hogy minden esetben a kedvezőbb idősávban kezdődjenek a tévében nem, közvetített bajnokik.

A szombati fociprogram a 21.45-kor kezdődő összefoglalóval, a Góóól! című műsorral lesz teljes, amely a forduló összes OTP Bank Liga-mérkőzését bemutatja.

A Merkantil Bank Liga közvetítései a jövőben is vasárnap délután, jellemzően 14 órás kezdéssel indulnak a sportcsatornán tavasszal, majd a későbbi időszakban jellemzően 17 óra lesz a közvetített mérkőzések kezdése.

AZ OTP BANK LIGA NB I. 20-25. FORDULÓ: 



 

 

 

 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
OTP Bank Liga: Eldőlhet a bajnoki cím
Bajnokságok / Kupák
Döntő mérkőzés jön a Fradi és az MTK között
Bajnokságok / Kupák
Magyar Kupa: Tizedik sikerét aratta az Újpest FC

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • MOL

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • Förch
  • Jet Sol