Amikor a hazai csapat érkezik messzebbről

2016. április. 11., 15:30   |    

Amikor a hazai csapat érkezik messzebbről

Kedden pótolják az első tavaszi fordulóban a vendégek kérésére elhalasztott MTK–Paks bajnoki mérkőzést, Dunaújvárosban.

MTK BUDAPEST–PAKSI FC
(Április 12., kedd, 18.00)

Ritka eset: nem a pályaválasztónak kell kevesebbet utaznia a mérkőzésre. Pakshoz ugyanis közelebb van a találkozó helyszíne, a Dunaferr Aréna (illetve Dunaújváros), mint Budapesthez. A kék-fehérek tavasszal ötödször fogadják soros ellenfelüket az újvárosi pályán, az első három meccset, mindössze egy gólt kapva, megnyerték, szombaton pedig döntetlent játszottak a Diósgyőrrel. Teodoru Vaszilisz együttese ugyan lényegesen jobban áll a tabellán a vetélytársnál – második helyezett, nagy esélye van a nemzetközi porondra kilépni –, de a mostani idényben még nem tudta legyőzni a Paksot. Ősszel 0-0-ra végződött a két csapat összecsapása, tavasszal a zöld-fehérek, megszakítva az MTK 2016-os veretlenségét, 4-1-re nyertek. Az MTK legutóbb 2015. február 27.én fogadta bajnoki meccsen a Paksot (akkor Kispesten), s 3-1-re nyert. Csertői Aurél legénysége idegenben gyengén szerepel a tavaszi szezonban, mind a négy eddigi mérkőzését elveszítette, Felcsúton a Videoton FC-től egy, a Puskás Akadémiától két gólt kapott, ugyancsak kettőt kapott Debrecenben, ötöt pedig a Ferencvárostól, a Groupama Arénában. A 360 perc alatt három gólt szerzett.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS