Az Astra elleni fölényes sikerrel hatodszor kupagyőztes a Ferencváros

2021. május. 05., 20:33   |    

Az Astra elleni fölényes sikerrel hatodszor kupagyőztes a Ferencváros

Bár már a második percben vezetett az Astra, a Fradi történelmi sikert ért el a Női Magyar Kupa 5-1-re megnyert döntőjében: az FTC-Telekom lett az első női csapat, amely már hatszor meg tudta nyerni a kupasorozatot.

Markó Edina köszöntésével kezdődött a Női Magyar Kupa 2021-2022-es évadjának döntője. Az előző év végén lemondott szövetségi kapitány 7 éven keresztül, 86 találkozón vezette a női A-válogatottat. Az időközben UEFA Pro-licencet is szerző edző generáció váltást hajtott végre a csapatnál, számtalan tehetséges fiatal kapott lehetőséget nála. Új csapatot épített, letette a jövő alapját.

A Női Magyar Kupában a 2019-es győztes, az FTC-Telekom számított címvédőnek, ráadásul a Fradi tavaly beállította a László Kórház SC rekordját: mindkét együttes 5 alkalommal ért a csúcsra, igaz, a Ferencvárosnak ez zsinórban ötször sikerült. A Fradi az elődöntőben az MTK-t búcsúztatta 4–0-val és kapott gól nélkül jutottak el a sorozat fináléjáig.

Az Astra a DVTK-t ejtette ki a legjobb négy között. Az üllői együttes eddig egy alkalommal, 2012-ben hódította el a kupát, ezután pedig mindössze egyszer, 2013-ban jutott a fináléba, akkor az MTK győzte le 2–0-ra.

A találkozó legelején vezetéshez jutott az Astra: a védők sikertelen felszabadítási próbálkozásai után a ferencvárosi Inna Zlidnisről került a labda zöld-fehérek hálójába (1–0). A mérkőzés nyitott maradt, de az eldőlt, hogy a Fradi nem zárja kapott gól nélkül a teljes kupasorozatot azok után, hogy az előző fordulókban senki nem tudta feltörni védelmét.

Sokáig nem tarthatott az üllőiek öröme, a 8. percben Fenyvesi Evelin egalizált: ezúttal az Astra védelme volt bizonytalan, egy bedobást követően került a magyar válogatott játékoshoz a labda, aki átcselezte magát a védőkön és a kapuba bombázott (1–1). A 12. percben már 1–2 állt a kivetítőn, most Melisa Hasanbegovic volt eredményes.

Továbbra is támadásban maradt a Fradi, egyszer Zlidnis fejelt a kapu mellé, de a folytatásban enyhült a nyomás az Astra kapuján. A félidő hajrájában Sipos Lilla lőtt a tizenhatos sarkáról, labdája nem sokkal kerülte el a kaput. Vágó Fannitól azonnal jött a válasz a másik oldalon, de ő sem tudott gólt szerezni, így 2–1-es Fradi-vezetéssel mentek szünetre a csapatok.

A fordulást követően továbbra is a Fradi kezdeményezett. A 48. percben egy szabadrúgást követően előbb Vágó Fanni, majd Elizabeth Brandon ért a labdába, de a kapuba már a lövést hárítani igyekvő védőkről került, ezzel a Fradi gyorsan tovább növelte előnyét (1–3). A zöld-fehérek egyértelmű fölényben futballoztak, a 61. percben Nagy Virág pontos beíveléséből Elizabeth Brandon tovább növelte az előnyüket (1–4).

A hátralévő időben sem forgott veszélyben a Fradi kapuja, az Astra védekezésre kényszerült, a címvédő taktikusan őrizte előnyét, semmi sem veszélyeztette a sikerért.  A 85. percben a zöld-fehérek megadták a kegyelemdöfést: egy szépen felépített akció végén Pusztai Sára adott remek ütempasszt Vágó Fanninak, aki a kifutó kapus mellett higgadtan a hálóba helyezett (1-5). A gól után még kettőt cserélt az Astra: Nádudvari Anna és Nádudvari Anna állt be (ritka és nagyon érdekes névazonosságról van szó), az eredményen azonban már ők sem tudtak kozmetikázni, a Fradi fölényes győzelmével megszerezte (sorozatban) hatodik kupasikerét.

A döntő résztvevőinek járó érmeket, valamint a győztesnek járó trófeát Vági Márton, az MLSZ főtitkára és Déri Diána, a Női Bizottság tagja adta át a csapatoknak.

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

Sorsolás
2023. 09. 01. 20:00
Szusza Ferenc Stadion
2023. 09. 02. 15:15
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2023. 09. 02. 19:30
Paksi FC Stadion
2023. 09. 03. 14:15
Mezőkövesd Városi Stadion
2023. 09. 03. 17:15
ZTE Aréna
2023. 09. 03. 19:30
Debreceni Nagyerdei Stadion


Letölthető dokumentumok


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Rangadót nyert, az élvonal kapujában a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS