Augusztus közepe óta veretlen a Loki, hármas győztes szériában a DVTK

2017. október. 30., 11:04   |    

Augusztus közepe óta veretlen a Loki, hármas győztes szériában a DVTK

Augusztus 5. óta először szerzett gólt Eppel Márton és Davide Lanzafame is. A Videoton FC-nek az Újpest elleni volt a második mérkőzése az őszi idényben, amelyet két kiállítás miatt kilenc emberrel fejezett be.

A Ferencváros 2016. augusztus 17. óta először nyert vidéken kapott gól nélkül bajnoki mérkőzést. Május eleje óta a Paks mindössze ötször kapott ki az OTP Bank Ligában, de ha vereséget szenvedett, mindig legalább három gólt kapott. A diósgyőriek legutóbb 2015 májusában nyertek egy hónapon belül sorozatban három bajnoki találkozót az OTP Bank Ligában. A 14. forduló érdekességei.

BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ–BUDAPEST HONVÉD 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Gazdag (35.), Lanzafame (49., 11-esből), Eppel (71.)

– A Balmazújváros élvonalbeli története során először szenvedett egygólosnál súlyosabb hazai vereséget. Három góllal korábban még sem otthon, sem idegenben nem kapott ki. 
– Horváth Ferenc együttese az OTP Bank Ligában eddig a Honvédtól kapta a legtöbb gólt, két mérkőzésen ötöt. 
– Az újonc két veretlen mérkőzés után kapott ki ismét.
– Davide Lanzafame a nyolcadik góljánál tart már a bajnoki idényben, de szeptember 16. óta először szerzett gólt. 
– Eppel Márton a hetedik gólját érte el. Augusztus 5. óta először fordult elő, hogy az előző idény gólkirálya és Lanzafame is gólt szerez.
– Gazdag Dániel élete első élvonalbeli gólját érte el pazar, távoli lövésével. 
– A Honvéd a legutóbbi nyolc fordulóban kétszer nyert, mindkétszer idegenben.

 

ÚJPEST FC–VIDEOTON FC 2-2 (0-2)
Gólszerzők: Pauljevics (50.), Tischler (71.), illetve Henty (1.), Hadžić (5.)

– A Darko Lazovics nélkül felálló Videoton FC az idényben először jutott az első öt percben kétgólos előnybe. A csapat e forduló előtt a góljai egyharmadát lőtte csak az első félidőben, most változtatott ezen az arányon. 
– Ezekiel Henty négy gólt szerzett eddig az OTP Bank Ligában, a legutóbbi négy mérkőzésén hármat. 
– Anel Hadžić ugyancsak a negyedik góljánál jár a szezonban, ezekből kettőt az Újpestnek rúgott. Először kapott piros lapot az OTP Bank Ligában. A 37. percben állította ki Solymosi játékvezető.
– Asmir Suljić a 90. percben ugyancsak piros lapot kapott, neki ugyancsak ez volt az első kiállítása Vidi-játékosként, de az Újpest tagjaként már kétszer járt így.
– A Videoton FC-nek ez volt a második mérkőzése az őszi idényben, amelyet két kiállítás miatt kilenc emberrel fejezett be. A Vasas ellen Nego és Lazovics kapott piros lapot. 
– Az Újpest a 14. forduló után már a hetedik döntetlenénél tart. A Szusza Ferenc Stadionban egy győzelem, öt döntetlen, egy vereség az őszi mérlege.
– Branko Pauljevics a második gólját lőtte a szezonban, először a Paks kapujába talált be, még az első fordulóban. Tischler Patrik, aki szerdán három gólt szerzett a Magyar Kupában, a második őszi gólját érte el. Közel járt a harmadikhoz is, de a 91. percben tizenegyesét Kovácsik Ádám kivédte.

 

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 0-1 (0-1)
Gólszerző: Böde (39.)

– A mezőkövesdi győzelemmel ismét a Ferencváros vezet az OTP Bank Ligában. 
– A Ferencváros a bajnokságban immár nyolc mérkőzés óta veretlen.
– Böde Dániel nyolc nap alatt kétszer segítette góljával 1-0-s győzelemhez a zöld-fehéreket, előbb az Újpest, majd most a Mezőkövesd ellen. A válogatott csatárnak ez volt a negyedik gólja a mostani bajnoki szezonban. 
– Thomas Doll csapata a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén tíz pontot szerzett. 
– A Fradi 2016. augusztus 17. óta először nyert vidéken kapott gól nélkül bajnoki mérkőzést. 
– A Mezőkövesd tizenkét forduló óta nyeretlen.
– A borsodi együttes a legutóbbi hat hazai bajnoki mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett.

DEBRECENI VASUTAS SC–PAKSI FC 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Bódi (12., 74.), Tőzsér (55., - 11-esből), illetve Papp K. (10., 61.) 

– A Debrecen a legutóbbi kilenc mérkőzésén 23 pontot szerzett.
– Amióta Bódi Ádám visszatért a csapathoz, a Loki még veretlen. A korábbi válogatott középpályás a pályafutása során negyedszer szerzett két gólt élvonalbeli mérkőzésen, beleértve egy mesterhármast is. 
– Tőzsér Dániel öt gólt szerzett eddig az őszi szezonból, ezekből hármat büntetőből.
– A DVSC a legutóbbi öt hazai bajnokiján tizennégy gólt szerzett, tizenhárom pontot gyűjtve.
– Megszakadt a Paks hat mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata, egyszersmind Csertői Aurél csapata a legutóbbi három bajnokiján nyeretlen. 
– Papp Kristóf a negyedik góljánál tart az idényben, korábban egyszer, 2015. október 31-én, a Puskás Akadémia ellen szerzett két gólt az élvonalban.
– Május eleje óta a Paks mindössze ötször kapott ki az OTP Bank Ligában, de ha vereséget szenvedett, mindig legalább három gólt kapott. Az öt vereségből három is 2-3-as eredmény hozó idegenbeli találkozón született. 

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS