Az első három győri arany

1963: Baráti segítség az Öregnek

„Orczifalvy István szürkének tartott, de általában megbízhatóan védekező középcsapatot épített Győrött, ezt vette át Szusza Ferenc, akit egy év múltán az Olaszországból hazatérő Hidegkuti Nándor váltott fel a kispadon, 1963 őszén” – foglalta össze az évtized elejének legfontosabb történéseit a klub honlapja. Állomásozzunk picit tovább ennél a periódusnál! 1963. november 27-én virradt fel a nagy nap, amikor története során először lett bajnok a Győri Vasas ETO. Úgy, hogy azon a napon egy „fél” edzőmérkőzést vívott csupán Sopronban, a helybéli Textilessel. A piros-kékek (a vasasos időszakhoz eme színpár dukált) a Tóth László – Kiss Zoltán, Szániel János, Tamás László – Palotai Károly, Máté János – Szaló József, Korsós István, Orosz László, Povázsai László, Keglovich László tizenegyükkel már 72 órával korábban letudták az utolsó bajnoki meccsüket. Diadallal, hiszen 8000 hívük előtt, Orosz és Keglovich góljaival 2:0-ra nyertek a Csepel ellen. A „hűség városában” a játékosok arra vártak, hogy a Ferencváros szintén lejátssza a maga 90 percét Dorogon. Jött is a gyorsinú Hermész kései utóda az üzenettel, hogy a Fradi 2:1-re kikapott, és így – jobb gólarányának köszönhetően – bajnok lett az ETO! A soproni edzőmeccs nyomban félbeszakadt, a futballt felváltotta az ünneplés. Hidegkuti Nándor, a csapat edzője később azt mondta: „A londoni 6:3 után az volt életem legboldogabb napja” – pedig hát az Aranycsapat középcsatára megélt néhány szép napot és mérkőzést. Buzánszky Jenő, aki akkoriban a Dorogi Bányász mestere volt, így viccelt: „Kedveskedtünk a gesztussal Hidegkuti Nándi komámnak”.

A győriek az első nyolcban végzettek közül Győrben fogadhatták a második helyen záró Honvédot, a harmadik FTC-t, a negyedik Komlót, a hatodik Újpestet, a nyolcadik Csepelt, ráadásul 13 bajnokijukból hetet vívhattak a saját fellegvárukban és csak hatot idegenben. (Egyébként a későbbi gólkülönbség-számítás alapján csupán harmadik lett volna az ETO, a három 17 pontos egymás elleni eredményeit összevetve pedig második.)

Akárhogyan is volt, a bajnoki cím sikersorozat kezdetét jelentette. 1964–1965-ben a győri csapat az NDK-beli Chemie Leipzig (2:0 és 4:2), a bolgár Lokomotiv Szófia (5:3 és 3:4), valamint a holland DWS Amsterdam (1:1 és 1:0) legyőzésével bejutott a BEK elődöntőjébe. (A 63 ezer amszterdami előtt Korsós vette be Jan Jongbloed kapuját, aki 1974-ben és 1978-ban világbajnoki ezüstöt szerzett Hollandiával.) Ilyen magasságban a magyar klubok közül addig csak a fővárosi Vasas járt! Mi több: az ETO kupaspecialistává vált: 1964-ben döntőt játszott az MNK-ban, de a Budapesti Honvéd 1:0-ra nyert ellene. A következő három szériát már az ETO fejezte be győztesen, 1965-ben a Diósgyőri VTK-t 4:0-ra, 1966-ban az FTC-t (megismételt fináléban) 3:2-re, 1967-ben az Salgótarjáni BTC-t 1:0-ra verte meg.

A bajnok Győri Vasas ETO játékosai: Barna Sándor 7 – Koós László 8, Orbán Árpád 6, Tamás László 11 – Palotai Károly 13, Máté János 12 – Sándor József 8, Korsós István 13, Orosz László 12, Povázsai László 11, Keglovich László 13. Játszottak még: Kiss Zoltán 7, Szániel János 6, Tóth László (k) 6, Glázer József 4, Adrigán Zoltán 3, Morvai Lajos 2, Izsáki László 1. Edző: Hidegkuti Nándor.

1982: Mint dzsentri a vagyonát

Az 1980–1981-es szezonban a Rába a 11. helyen végzett a bajnokságban. Nagy pofon volt ez a szurkolóknak, akik az 1979-es MNK-győzelem és a bajnoki 6. hely után abban reménykedtek, az 1980-as 13. hely puszta kisiklás volt. A klub vezetősége ezután nem hosszabbította meg Kovács Imre szerződését, s tárgyalni kezdett az új edző személyéről. Miután Kovács Ferenc, Szőcs János, dr. Lakat Károly és Hidegkuti Nándor is nemet mondott, Verebes József került a csapat élére. A fiatal, akkor negyvenéves edző az 1980–1981-es szezonban a Videotont dirigálta, a negyedik helyen végezve vele. A nyáron a Rába leszerződtette Burcsa Győzőt, aki tulajdonképpen így mesterével együtt érkezett Fehérvárról, és Zalaegerszegről Szentes Lázárt. Lassan kialakult az új keret, bár a válogatott Pölöskei Gábor elment a bajnok Ferencvároshoz, Hannich Péter viszont végül nemet mondott a Vasasnak. A vezetők mindenképpen el akarták adni Póczik Józsefet, de maradt, mert nem kellett sem a Videotonnak, sem a Zalaegerszegnek. Ki gondolta akkor még, hogy az „új” Rába karmestere lesz?

Az őszt a második helyen zárta a csapat, minek hatására Verebes négy idősebb játékosának, Milének, Magyarnak, Pócziknak és Glázernek megengedte a tegeződést… Tavasszal pedig már senki sem tudta megállítani a Rábát. A Fradi elleni találkozó előtt, három fordulóval a zárás előtt két pont volt a kisalföldi csapat előnye. Pazar gólkülönbsége miatt az Üllői úti esetleges győzelem a bajnoki aranyérmet jelenthette. 1982. április 28-án a Rába a korszak talán leglátványosabb bajnoki mérkőzésén, 4-3-ra nyert a Ferencváros ellen. A másnapi Népsport idézte a könnybe lábadt szemmel nyilatkozó Verebes edzőt. „Nagy boldogság ez. Azt hiszem, bajnokhoz méltóan játszott a csapat. 0-1 után teljesen átvettük az irányítást, s az Üllői úton, a volt bajnokcsapat ellen bebizonyítottuk, hogy nem véletlenül rúgtunk ennyi gólt.” A Rába ETO az utolsó két fordulóban tovább növelte az előnyét, öt pontot vert a címvédő Ferencvárosra. Ennél is fontosabb, hogy az ETO állandóan telt ház előtt játszott, és úgy szórta a gólokat, mint dzsentri a vagyonát. 102 találatot szerzett a 34 mérkőzésen! Az előző idényben a Fradi 75, míg egy évvel korábban a Honvéd 67 szerzett góllal lett bajnok, 1968 óta nem szerzett egyetlen csapat sem száz gólnál többet az NB I-ben! Hannich Péter 22 találatával megszerezte a gólkirályi címet.

A bajnok Rába ETO játékosai: Kovács László 28 – Csonka Gyula 34, Hlagyvik Gábor 33, Mile Sándor 33, Magyar Lajos 32 – Hannich Péter 33, Póczik József 33, Glázer Róbert 23 – Szabó Ottó 34, Szentes Lázár 31, Hajszán Gyula 34. Játszottak még: Szijártó László 22, Burcsa Győző 21, Gyurmánczy Attila 17, Pardavi Károly 9, Onhausz Tibor 8, Kiss Csaba (k) 5, Füzi Géza 1, Hornyák Béla (k) 1, Koltai István 1, Palla Antal (k) 1. Edző Verebes József.

1983: Csak kiesőkkel ne kellett volna játszani

A következő idényre maradt az alapcsapat, csak Glázer helyére épült be Burcsa. Huszonhat találkozón jutott szóhoz Szepessy László. A Rába továbbra is remek támadófutballt produkált, 82 gólig jutott. Az utolsó öt forduló eredményei önmagukért beszéltek: 3-3 a Ferencváros ellen otthon, 5-1 a Debreceni MVSC ellen otthon, 3-2 a Vasas ellen idegenben (Hajszán mesterhármasával), 2-2 a Bp. Honvéd ellen idegenben, és végül 1983. június 11-én, telt ház, 28 000 néző előtt - a balszélső újabb triplájával - 6-1 az Újpesti Dózsa ellen! Még az is belefért a címvédésbe, hogy a hazai pályán az idényt veretlenül végigjátszó győriek vendégként mind a két kiesőtől, a DMVSC-től és a Békéscsabától is kikaptak. A szezon legeredményesebb ETO-játékosa ismét Hannich Péter volt, aki ezúttal (Dobány Lajos mögött) második lett a góllövőlistán, 20 találattal. A támadó középpályás a két megnyert bajnoki szezonban összesen 42 gólt szerzett.

A bajnok Rába ETO játékosai: Kovács László 30 – Csonka Gyula 15, Hlagyvik Gábor 29, Magyar Lajos 22 – Hannich Péter 30, Póczik József 29, Burcsa Győző 29, Szepessy László 26 – Szabó Ottó 30, Szentes Lázár 28, Hajszán Gyula 27. Játszottak még: Mile Sándor 24, Szijártó László 21, Vági János 13, Varga József 10, Rezi Lajos 7, Turbék István 7, Wunder András 2. Edző Verebes József.

---