Az északír bajnokot kapta a DVSC, a Göteborg várhat az ETO-ra

2014. június. 23., 15:29   |    

Az északír bajnokot kapta a DVSC, a Göteborg várhat az ETO-ra

Két máltai, egy északír és egy svéd vagy luxemburgi alakulat jutott ellenfélnek a nyoni sorsoláson.

A Bajnokok Ligája selejtezőjében érdekelt DVSC-Teva – kupatörténetében először – északír ellenfelet, a Cliftonville FAC együttesét kapta. Érdekes, hogy a brit klubok közül is mindössze kettővel (két óriással), a Manchester Uniteddel és a Liverpool Football Clubbal találkozott eddig a Loki (mi több: magyar klub még soha nem játszott északírrel!). Mint ismeretes, a magyar válogatott szeptember 7-én, az északírek ellen kezdi majd meg szereplését az Eb-selejtezőben, nem meglepő, hogy az angol első és második osztályban szereplő játékosokra épített ellenfél bő keretében alig akad játékos az ottani bajnokcsapatból. A „kakukktojás” a fiatal kapus, Conor Devlin, aki ugyan még nem védett a nemzeti tizenegyben, de tavaly ősszel a luxemburgiak ellen kerettag volt. A brit sziget legöregebb klubjának számító, 1879-ben alapított Vörösök remek hajrát kivágva szereztek bajnoki címet Észak-Írországban, megelőzve a híresebb Linfield FC-t. Mindazonáltal a bajnoki cím nem volt meglepetés, a Cliftonville megvédte egy évvel korábbi elsőségét. A kapuson, Devlinen kívül a játékoskeretből kiemelést érdemel még a csatár, a bajnokságban 27 gólig jutott Joe Gormley. Éktársa, a 21 gólos Liam Boyce a napokban a skót Ross County csapatához igazolt. Boyce tavaly, Gormley idén megkapta az Év játékosa címet az északír bajnokságban.

Az Európa Ligában a Ferencváros és a Diósgyőri VTK is máltai ellenfelet kapott. A Fradi a Sliema Wanderersszel, a DVTK a Birkirkarával játszik majd. A két csapat hazai szereplése között óriási különbség volt 2014 tavaszán: a Birkirkara éppen csak lemaradt a bajnoki címről, egy ponttal végzett a Valletta FC mögött, s 15-tel a harmadik helyezett Hibernians előtt. A Sliema csak ötödik lett, a diósgyőriekhez hasonlóan vesztes kupadöntősként indulhat az Európa Ligában. (Más-más okból: a Sliemát legyőző Valletta duplázott, s a BL-selejtezőben rajtol.) A Birkirkara számunkra legismertebb játékosa a korábbi válogatott kapus, Justin Haber, aki a Ferencváros légiósa is volt. A védelemben és a csatársorban is külföldiek játszanak, brazilok, valamint spanyol, nigériai és szerb futballista is erősíti a keretet. Haber a máltai válogatott első számú kapusa, rajta kívül kerettag még Paul Fenech és Terence Vella is. Tavasszal Rowen Muscat is erősítette még a Birkirkara válogatottjainak sorát, de a napokban a bosnyák Olimpic együtteséhez igazolt. Korábban gyakori tagja volt a válogatottnak a csapatkapitány Gareth Schiberras is. Kapott már meghívót Leighton és Iymael Grech, valamint Edward Herrera és Zach Muscat is. A Birkirkara egyébként 2003-ban találkozott magyar ellenféllel, a Ferencváros kettős győzelemmel ejtette ki.

A Diósgyőr ellenfele játszott már a Fradival, a Sliema, a zöld-fehérek vetélytársa pedig a DVTK-val, az 1998-as Intertotó-kupa-sorozatban (a DVTK 5-2-es összesítéssel nyert.) 2012 nyara óta olasz edző, Alfonso Greco vezeti a csapatot, amelyből Alex Muscat és John Mintoff is meghívást kapott a hónap eleji, Gibraltár elleni válogatott mérkőzésre. Ugyancsak szerepelt már a nemzeti tizenegyben Mark Scerri, Jacob Borg és Clifford Baldacchino – hárman együtt ötször. Amennyiben a Ferencváros továbbjut, nehezebb ellenfelet kap, a horvát NK Rijekát. Amennyiben a Diósgyőr megy egy fordulót, a moldovai Veris Chisinau vagy (a sokkal erősebbnek tűnő) bolgár Litex Lovecs következik a számára.

A Diósgyőr otthon, míg a Ferencváros idegenben kezdi a párharcot, amelyek első felvonását július 3-án, visszavágót pedig egy héttel később rendezik meg.

Noha a sorozatba a második fordulóban bekapcsolódó Győri ETO még nem tudhatja, kivel kell játszania, a zöld-fehérek lehetnek a legkevésbé elégedettek. A svéd IFK Göteborg és a luxemburgi Fola d’Esch párharcának győztese ellen kezdhetik majd meg a sorozatot – a papírforma szerint a több mint harminc éve az UEFA-kupa megnyerésével nemzetközi hírnevet szerzett IFK Göteborg esélyesebb erre. A kék-fehérek a Malmö FF és a stockholmi AIK mögött harmadikok lettek a bajnokságban, így szereztek indulási jogot. A naptári éves Allsvenskan a 12. fordulónál tart most, az IFK Göteborg csak a hatodik helyen áll, miután a legutóbbi öt mérkőzéséből négy döntetlenre végződött. A jelenlegi keret két legjobbja a középpályás Jakob Johansson 3-szoros válogatott, valamint a lassan veteránnak számító, csak névrokon védő, Adam Johansson. Utóbbi a 2010-es és a 2014-es vb selejtezőin is játszott a válogatottban, Amerikából, a Seattle Sounderstől tért vissza az IFK-hoz. Egyébként profi pályafutása előtt politikatudományt, gazdaságot, történelmet, és nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a göteborgi egyetemen.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS