Az ETO és a Fradi voltak a záróforduló nagy nyertesei

2013. december. 09., 10:17   |    

Az ETO és a Fradi voltak a záróforduló nagy nyertesei

Az OTP Bank Liga első hét helyezettjéből öten is pontokat vesztettek az idei utolsó fordulóban, az ETO ezt kihasználva fellépett a dobogóra, a Fradi pedig "lőtávolban" maradt a riválisokkal szemben.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY SE–DVSC-TEVA 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Melczer (68., 11-esből), Harsányi (82.), illetve Kulcsár (28.), Bouadla (53.)

– A DVSC-Teva négy megnyert idegenbeli mérkőzés után játszott döntetlent. A legutóbbi öt idegenbeli bajnokiján 14 gólt szerzett.
– A Mezőkövesd sorozatban három bajnoki találkozót játszott hazai pályán, ezeken hét pontot gyűjtött.
– Kulcsár Tamás a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzésből négyen is szerzett gólt. Selim Bouadla úgyszintén.
– Melczer Vilmos a Mezőkövesd legutóbbi három bajnoki mérkőzésén kivétel nélkül jegyzett gólt. Ő a második ilyen értelemben vett „triplázó” az újonc élvonalbeli történetében, az első Harsányi Zoltán volt a hetedik és a kilencedik forduló között.
– Október 26. óta a mezőkövesdiek minden bajnoki gólját (egy kivételével) Melczer vagy Harsányi szerezte.
– A Loki nem először tékozolta el kétgólos előnyét az idény során: a Pápa ellen is vezetett 2-0-ra, majd csak egy pontot szerzett.
– Egy évvel ezelőtt a DVSC-Teva 28 ponttal állt a 17. forduló után (9-1-7). Most 37 ponttal vezet (11-4-2), ez egy ponttal kevesebb, mint amennyivel a 2012–2013-as listavezető Győri ETO telelt.



ÚJPEST FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 3-3 (0-1)
Gólszerzők: Lázár (60.), Litauszki (79.), Simon (88.), illetve Margitics (31.), Szekeres (62.), Lencse (67., 11-esből)

– Az Újpest az utolsó négy őszi fordulóban veretlen maradt, a legutóbbi hat fordulóban csak a Pécs és a DVSC szerzett több pontot nála.
– A Megyeri úton ugyanakkor negatív még mindig a csapat mérlege, 9 mérkőzésen 2-4-3 a mutatója, 10 ponttal.
– A legutóbbi három fordulóban sokkal gólerősebben játszott az Újpest, mint korábban, 11 gólt szerzett 270 perc alatt. Talán meglepő: a lila-fehéreknél csak a tabella első két helyezettje, a DVSC és a Videoton ért el több gólt az idény kezdete óta.
– Ugyanakkor rendbe kell tenni a védekezést: csak a Puskás FC és a sereghajtó Kaposvár kapott több gólt az Újpestnél.
– A Puskás FC a legutóbbi hat fordulóban csak egyszer kapott ki, ebben a szakaszban a 10. lenne a bajnokságban.
– Mindössze két olyan bajnokija volt ősszel a csapatnak, amelyen szerzett gólt, de sem Lencse, sem Tischler nem talált a kapuba.
– Az akadémisták két bajnoki mérkőzésükön jutottak három gólig: a Ferencváros és az Újpest ellen.



KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Kovács (1., öngól) Gréczi (21.), illetve Thiam (39.)

– A KTE október 26. után nyert ismét hazai bajnoki mérkőzést.
– A kecskemétiek mind a hat pontot begyűjtötték ősszel a Rákóczi ellen, s csak 15 pontot szereztek a további 14 együttes ellen.
– Gréczi sorozatban a harmadik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt.
– A bajnoki idényben először segítette öngól a kecskeméti csapatot.
– Prukner László együttese az utolsó négy őszi bajnokiján mindössze egy pontot szerzett, mind a három veresége egygólos volt.
– Kecskeméten szerzett góljával Thiam (Markusszal és Waltnerrel holtversenyben) a Rákóczi őszi házi gólkirálya lett.
– A Rákóczi 2012 őszén 23 pontot szerzett, most kilencet. A KTE ellenben a szombati sikerrel legyőzte 2012 őszi önmagát, az akkori 20 helyett most 21 pontnál tart.



PMFC-MATIAS–MVM PAKS 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Mohl (61.), illetve Simon A. (9.)

– A pécsiek sorozatban hatodik mérkőzésükön maradtak veretlenek. Legutóbb éppen egy éve, 2012 őszén volt a csapatnak hasonló szériája.
– A legutóbbi hat fordulóban a PMFC szerezte a legtöbb pontot (14), megelőzve a DVSC-t (12), valamint az Újpestet és a Győri ETO-t (11-11).
– A PMFC-Matias, egyedüliként a mezőnyből, minden őszi bajnoki mérkőzésén szerzett gólt.
– A hazai csapat emberhátrányban egyenlített, miután Balogh Béla az 58. percben piros lapot kapott.
– A 2013–2014-es idényben a Paks elleni volt a pécsiek nyolcadik hazai mérkőzése, s a kilencedik szerzett pontja. Vendégként 9 mérkőzésen 16 pontot gyűjtöttek a piros-feketék.
– A Paks sorozatban a tizedik mérkőzésén maradt nyeretlen. A legutóbbi hat fordulóban minden csapatnál kevesebb pontot gyűjtött, mindössze kettőt.
– A zöld-fehérek 21 gólt szereztek, ezek közül Simon Attila tizenhármat.
– A PMFC hat ponttal többet szerzett 2013 őszén, mint egy évvel korábban (19 és 25), ellenben a Paks hattal kevesebbet (23 és 17).



MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK 2-2 (0-0)
Gólszerzők: Kanta J. (50.), Horváth Zs. (53.), illetve Bacsa (55.), Nikházi (81.)

– Egyik csapat rossz sorozata sem szakadt meg. Az MTK és a Diósgyőr sem nyert mérkőzést a legutóbbi hat fordulóban. Kettejükön kívül ez csak a Paksra igaz.
– Az MTK legutóbbi három olyan bajnokiján, amelyen szerzett gólt a csapat, Kanta József is a kapuba talált.
– Ha ősszel gólt kapott az MTK, nem tudta megnyerni a mérkőzését.
– Garami József együttese szeptember 21. óta a negyedik hazai bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen.
– A Diósgyőr a legutóbbi hat bajnokiján 13 gólt kapott.
– Bacsa Patrik a legutóbbi négy bajnokiból hármon is gólt szerzett.
– Nikházi Márk az előző csapata ellen szerzett gólt.
– Az MTK 32 pontot szerzett a 2012–2013-as idény első 17 fordulójában. Most 15-tel szerénykedik, akkor második volt, most utolsó előtti. A DVTK egy évvel ezelőtt 24 pontnál tartott, most 28-at gyűjtött.



LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–BUDAPEST HONVÉD 1-0 (1-0)
Gólszerző: Griffiths (2.)

– 2013 őszén két bajnokit vívott egymással a két csapat. A Pápa megnyerte mind a kettőt 1-0-ra, mindkét gólt Griffith szerezte.
– Két elveszített idegenbeli bajnoki után nyert ismét a pápai csapat.
– A Lombard sorozatban a harmadik hazai mérkőzését nyerte meg a bajnokságban. Hasonlóra 2009 augusztusában-szeptemberében volt példa.
– Hazai pályán kilenc gólt kapott a Pápa, de a legutóbbi három találkozón csak egyet.
– A Bp. Honvéd minden sorozatot figyelembe véve kilenc mérkőzés óta nyeretlen. Öt bajnoki találkozó van a rossz sorozatban.
– Szeptember 21. óta először maradtak szerzett bajnoki gól nélkül a kispestiek.
– A Pápa jobb őszt produkált, mint 2012-ben. A mostani 23 szerzett ponttal szemben akkor 20 állt. A Honvéd két ponttal kevesebbet gyűjtött, mint egy éve.



VIDEOTON FC–FERENCVÁROSI TC 2-3 (1-1)
Gólszerzők: V. Gomes (26.), Vinicius (76.), illetve Busai (13.), Böde (60.), Jenner (63.)

– A Ferencváros sorozatban harmadszor nyert a Videoton FC ellen Székesfehérváron mérkőzést.
– Az Újpest elleni bajnoki derbije óta csak két bajnokit nyert meg a Fradi, de az mindkettő bravúros eredmény volt: három pont Diósgyőrben és a Videoton FC ellen.
– A zöld-fehérek legutóbbi tíz bajnoki góljából nyolcat Böde Dániel vagy Julian Jenner szerzett.
– Az őszi idényben először nyert a Fradi két kapott góllal. Ilyenre egyébként legutóbb Debrecenben, május 26-án volt példa.
– Szeptember 14. óta a zöldek minden bajnoki mérkőzésükön kaptak gólt, a legutóbbi négyen kilencet.
– A Videoton a legutóbbi hat bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg, s közben kiesett a Magyar Kupából is.
– José Gomes együttese 2013-ban mindössze egy bajnoki mérkőzésen nem szerzett gólt.
– A Vidi José Gomessel a kispadon először kapott bajnoki mérkőzésen három gólt. Legutóbb 2012. október 19-én az MTK lőtt hármat a fehérváriaknak.



GYŐRI ETO FC–SZOMBATHELYI HALADÁS 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Martínez (69.), Andrics (74.), illetve Radó (35. - 11-esből)

– A két csapat legutóbbi kilenc egymás elleni mérkőzéséből hét döntetlenül végződött, nem meglepő, hogy most is szoros meccsen született a győri győzelem.
– Az ETO a 34. perctől, Wolfe kiállítása után, emberhátrányban játszott és fordított.
– A bajnok a harmadik helyen telel, az idény során először került fel a virtuális dobogóra.
– Pintér Attila együttese a legutóbbi hét hazai bajnokiján 17 pontot szerzett.
– Radó András az ötödik tizenegyes-gólját szerezte a 2013–2014-es bajnoki idényben.
– A Haladás a legutóbbi három fordulóban, a Fradi elleni győzelem után nyeretlen maradt.
– Idegenben három megnyert mérkőzést követett egy vereség. A győrit megelőző három idegenbeli bajnokin nem kapott gólt a Haladás.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS