Az Európa-liga főtábláján folytatja a Ferencváros!

2019. augusztus. 29., 22:14   |    

Az Európa-liga főtábláján folytatja a Ferencváros!

Akárcsak tavaly, idén is lesz magyar csapat az Európa-liga főtábláján, miután a Ferencváros az EL play-off körének visszavágóján 4-2-re legyőzte a litván Süduvát, és továbbjutott a párharcból.

A Litvániában elért 0-0-s döntetlen után a Ferencváros bizakodva várhatta a budapesti visszavágót, de az is egyértelmű volt, hogy a második mérkőzésen lényegesen jobb támadójátékra lesz szüksége a sikerhez. A Fradi mezőnyfölényben kezdte a meccset, ami talán túlságosan is megnyugtatta a játékosokat, a 11. percben ugyanis nagy hibát vétett a védelem, a tizenhatos vonalánál eladott labdából, pedig Verbickas góljával vezetést szerzett a Süduva (0-1).

Kellett egy kis idő, mire a Ferencváros rendezte sorait, de a félidő végéhez közeledve sikerült sebességet váltania, és még a szünet előtt megfordította az állást: a 35. percben a Bolival szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Varga Roland értékesítette, majd a 45. percben egy szép jobb oldali akció végén Boli pörgetett a rövid saroknál érkezve a kapu túlsó oldalába (2-1).

A második félidő tehát úgy kezdődött, hogy a Fradi állt továbbjutásra, de a litvánok nem adták fel, és Zubkov 61. percben lőtt kapufája után két perccel egy jobb oldali akció végén Topcagic góljával egyenlítettek (2-2). Nem sokáig örülhettek a vendégek annak, hogy továbbjutásra állnak, mert a 67. percben Nguen egy villanása elég volt a gólszerzéshez, a norvégiai légiós remek átlövéssel vette vissza az előnyt a Fradinak (3-2). 

A hajrához közeledve több nagy lehetőséget is elpuskázott a Ferencváros, a vendégek pedig mindent egy lapra feltéve támadtak, bevállalva a hazai kontrák lehetőségét is. Végül a négyperces hosszabbítás végéhez közeledve Zubkov kiharcolt egy büntetőt, amit Szihnyevics értékesített, ezzel végképp eldöntve a párharcot és beállítva a 4-2-es végeredményt.

A Fradi győzelme azt jelenti, hogy 2018 után 2019 őszén is lesz magyar csapat az Európa-liga főtábláján. Sorsolás pénteken, 13.00 órától Nyonban, az UEFA főhadiszállásán.

Ferencváros-FK Süduva 4-2 (2-1)
Gólszerző: Varga 36., Boli 45., Nguen 67., Szihnyevics 96., ill. Verbickas 11., Topcagic 63.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS