Az Év csapata lehet az A-válogatott

2016. január. 05., 13:54   |    

Az Év csapata lehet az A-válogatott

A január 14-i M4 Sport - Év sportolója gálán reflektorfénybe kerül a labdarúgás is, és nemcsak a sportág saját kategóriáiban díjazhatnak futballistát.

A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 1958 óta minden évben megszavazzák az elmúlt év legjobb sportolóit, sportszakembereit, akik hagyományosan egy gálaünnepség keretében veszik át kiemelkedő teljesítményükért járó díjaikat. Január 14-én 58. alkalommal osztják ki a magyar sportújságírók által megszavazott díjakat az év sportolói, szakvezetői között, az M4 Sport - Év sportolója gálát az esemény rangjához méltó helyszínen, a Nemzeti Színházban rendezik meg.

Az MSÚSZ-elnökség döntésének értelmében összesen kilenc kategóriában lehetett szavazni, a sportújságírók voksai alapján megválasztják az év férfi és női sportolóját, az év csapatát, edzőjét, illetve új kategóriaként az év labdarúgóját, ezen kívül a fogyatékos sportban az esztendő női és férfi sportolóját, edzőjét és csapatát.

Szöllősi György, a szavazást kiíró MSÚSZ elnöke a keddi sajtótájékoztatón jelentette be az egyes kategóriák legjobb három jelöltjét, s elmondta, hogy 279 voks alapján alakult ki a sorrend. A csapatok versengésében az Európa-bajnoki szereplést kivívó magyar labdarúgó-válogatott is bekerült a díjra esélyes jelöltek közé, a divízió I/A-s világbajnokságon a sportági elitbe feljutott férfi jégkorong-válogatott, illetve a 28 év után kontinensviadalon szerepelt női röplabda-válogatott mellett.

Az edzők és a szövetségi kapitányok összevont kategóriájában Dárdai Pál képviseli a labdarúgást, két úszóedző, Plagányi Zsolt és Shane Tusup mellett. Új kategóriaként díjat vesz át a gálán az Év Labdarúgója, ebben a versengésben Böde Dániel, Király Gábor és Nikolics Nemanja kapta a három legtöbb szavazatot. Futball témájú díj az Év gólja elismerés is, ebben a kategóriában a FourFourTwo hazai kiadása szavaztatott meg korábbi gólkirályokat, az első háromba Böde Dániel (a feröeriek elleni Eb-selejtezőn szerzett második góljáért), Németh Krisztián (a Sporting Kansas Cityben szerzett szólógóljáért, amelyet korábban az MLS-idény legszebbjének is megválasztottak), valamint Priskin Tamás (a norvégok elleni Eb-pótselejtezőn szerzett találatáért) került be.

A gálán két életműdíjat is átadnak, az egyiket a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről dr. Csányi Sándor MLSZ-elnök, a másikat pedig az MSÚSZ. Utóbbi nyertesét be is jelentették, minden idők egyik legeredményesebb edzője, a kolozsvári születésű Károlyi Béla lesz a kitüntetett. Az Egyesült Államokban élő tornaedzői - akinek tanítványai kilenc olimpiai bajnoki címet nyertek - várhatóan részt vesz majd a gálán.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, örömét fejezte ki, hogy házigazdái lehetnek a gálának, és egyben annak a reményének is hangot adott, hogy nem egyszeri esemény lesz a színházban a gála, hanem a következő években is vendégül láthatják az ország legjobb sportolóit.

Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója a közmédia képviseletében hangsúlyozta: az M4 Sport - mint a legnézettebb hazai sportcsatorna - kötelességének érezte, hogy az év legjobb magyar sportolóinak elismerésére létrehozott gálaest névadó szponzora legyen, és kizárólagos közvetítőként a sportot, külön kiemelten a magyar sportot szerető közönség számára lehetővé tegye élő adásban az esemény megtekintését.

sajttaj|

Szabó László, a gála kreatív igazgatója elmondta, hogy a csütörtökön 19.30 órakor kezdődő rendezvény körülbelül másfél órás lesz, ez idő alatt megpróbálják kihasználni a Nemzeti Színház minden technikáját, hogy a műsor méltó legyen a színpadra lépő világsztárokhoz. Hozzátette, fellépők érkeznek majd a tánc, a cirkusz és a könnyűzene világából is.

Szöllősi György elmondta, terveik szerint minél több korábbi győztes is részt vesz majd a gálán, míg az élőben közvetítő M4 Sport kihelyezett stúdiójában szólaltatja majd meg a nyerteseket.

A kategóriák szűkített listája:

Az Év férfi sportolója:

Cseh László
Imre Géza
Michelisz Norbert

Az Év női sportolója:

Hosszú Katinka
Kárász Anna
Miklós Edit

Az Év csapata:

Férfi jégkorong-válogatott
Magyar labdarúgó-válogatott
Női röplabda-válogatott

Az Év edzője:

Dárdai Pál
Plagányi Zsolt
Shane Tusup

Az Év labdarúgója:

Böde Dániel
Király Gábor
Nikolics Nemanja

Az Év gólja:

Böde Dániel (a Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőn szerzett találatáért)
Priskin Tamás (a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn szerzett találatáért)
Németh Krisztián (az MLS-ben az Év góljának választott találatáért)

Az Év férfi parasportolója:

Boronkay Péter
Gelencsér Róbert
Szegfű Attila

Az Év női parasportolója:

Bereczky Atina
Biatovszki Míra
Gyurkó Alexandra

Az Év parasport csapata:

Férfi atlétaváltó
Férfi kosárlabda-válogatott
Női párbajtőr csapat

Az Év parasport edzője:

Antal Andor
Feczer Viktor
Galambos Zsolt

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS