Az MTK nyerte az éllovasok összecsapását

2019. október. 20., 20:23   |    

Az MTK nyerte az éllovasok összecsapását
Fotó: mtkbudapest.hu

A Gyirmót idegenben, a Vasas hazai pályán szerzett három pontot. Az ETO bajnokiján gól sem született. A Dorog hármat lőtt a Budaörsnek az NB II hétvégi fordulójában.

Az Ajka nyerte az újoncok összecsapását: 1–0-ra verte a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában. A Szolnok pedig idegenben játszott 1–1-et a Békéscsabával.

Döntetlennel ért véget az ETO és a Vác mérkőzése is, Győrben gól sem esett. Nem úgy, mint a Vasas–Haladás mérkőzésén, ahol a két csapat összesen öt találatig jutott, 3–2-es elosztásban.

A Siófok a Tiszakécske vendége volt, de nem sikerült pontot lopnia a házigazdától: hiába szerzett vezetést a Balaton-parti csapat egy tizenegyesből, a Tiszakécske bő negyedóra alatt kétszer is betalált, így a végeredmény 2–1 lett.

A Gyirmót viszont elhozta a három pontot Kazincbarcikáról. A 2–1-re végződő találkozón a Gyirmót a 40. percben szerzett vezetést Présinger Ádám megoldásából, ám a házigazdák a második félidő elején kiegyenlítettek; végül Heffler Norbert a hajrában döntötte el a mérkőzést.

Szintén a második játékrészben dőlt el a Soroksár–Csákvár összecsapás is, az egyetlen gólt Madarász Márk a 69. percben szerezte, ezzel nyert a Csákvár 1–0-ra.

Újra nyert a Dorog – zsinórban három vesztes meccs után hazai pályán 3–0-ra győzött a Budaörs ellen. A gólokat Délczeg Gergely (30., büntetőből), Dlusztus András (40.) és Takács Péter (90.) jegyezték.

A forduló slágermeccsén az MTK Budapest 2–1-re legyőzte a Budafoki MTE csapatát. A vezetést már a 7. percben megszerezte a vendégegyüttes, Micsinai Miklós volt a gólszerző. Katona Máté a 19. percben egalizált, majd a 73. percben Lencse László döntötte el a három pont sorsát. Ezzel a Budafok visszacsúszott a 4. helyre.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS