Az MTK többet nem hibázhat

2013. május. 10., 10:32   |    

Az MTK többet nem hibázhat

Két mérkőzéssel kezdődik pénteken az OTP Bank Liga 27. fordulója. Az MTK a Paksot, a Kaposvári Rákóczi a Diósgyőrt fogadja.

MTK BUDAPEST–MVM PAKS
(Május 10., péntek, 17.00)

A matematikailag ugyan még a bajnoki címet is elérhető, valójában inkább a második helyért, s ezzel az európai kupaindulásért küzdő kék-fehérek gödörbe kerültek, a legutóbbi öt mérkőzésükből csak egyet nyertek meg, a megszerezhető 15-ből csak négy ponttal gazdagodtak. Ha úgy teljesítettek volna ebben a szakaszban, mint az előttük álló Videoton és a mögöttük álló Honvéd (egyaránt 13 pont), most mindössze egypontos hátrányban állnának a Győrrel szemben. Kétségtelen, hogy a Hidegkuti Stadionban sokkal jobban teljesít Garami József együttese, mint vendégként, otthon 13 mérkőzéséből kilencet megnyert, kettőn döntetlent játszott. Tavasszal négy hazai meccséből hármat kapott gól nélkül megnyert, s csak a Haladástól szenvedett vereséget. Ám a rapszodikus Paks éppen vendégként teljesít jobban, Tomiszlav Szivics együttese öt tavaszi idegenbeli mérkőzéséből csak egyen, Székesfehérváron maradt pont nélkül, ott, ahol az MTK is kikapott. A két csapat őszi, az atomvárosban játszott találkozója gól nélküli döntetlenre végződött.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–DIÓSGYŐRI VTK
(Május 10., péntek, 19.00)

A somogyi megyeszékhelyen két rossz passzban lévő csapat találkozik. Mindazonáltal a hazaiak kilátásai jobbak, noha a legutóbbi négy mérkőzésükből csak egyet nyertek meg, bő két héttel ezelőtt megverték a Haladást. Prukner László együttesének hazai mérlege 5 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség a szezonban. A Diósgyőr hazai és idegenbeli mérlege között óriási a kontraszt. Pályaválasztóként 25, vendégként - egyetlen győzelmet aratva - mindössze nyolc pontot gyűjtött. A csapat valóban idegenben (hiszen egyetlen győzelmét Vácon aratta az Egri FC ellen) még nem tudott nyerni a mostani idényben. A két csapat őszi mérkőzésén, Diósgyőrben az akkor még Szentes Lázár által irányított piros-fehér alakulat nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott a Rákóczitól. Az egész eddigi idényben azon kívül csak egy hazai vereség csúfítja a mérleget, a listavezető Győr elleni.

A forduló további programja

Szombat
Lombard Pápa Termál FC-Egri FC 14.00
Kecskeméti TE Phoenix Mecano - FGSZ Siófok 16.00
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás 16.00
Újpest FC-Budapest Honvéd 18.30

Vasárnap
DVSC-TEVA - Videoton FC 16.30
Győri ETO FC-Ferencváros 18.30

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS