Az NB III-ban is megkezdődik a tavasz

2022. február. 11., 20:36   |    

Az NB III-ban is megkezdődik a tavasz
Fotó: Kolorcity Kazincbarcika SC Facebook

Az első két osztály küzdelmei már két hete tartanak, az NB III-ban most indul a szezon.

A Keleti csoportban a MOL Magyar Kupában egyedüli harmadosztályú együttesként állva maradt Kazincbarcika rendkívül meggyőző őszt tudhat maga mögött, 20 bajnokijából mindössze egyet veszített el, 17-et megnyert. Előnye négy pont a második helyezett BKV Előre előtt, és nyolc a DEAC előtt, ennek a három gárdának lehet reális esélye arra, hogy kiharcolja a feljutást a Merkantil Bank Ligába. A barcikaiak a DVSC, a BKV Előre a DVTK második csapatával játszik az első 2022-es fordulóban.

A Közép csoportban még nagyobb fölénnyel vezet az éllovas: a Kozármisleny veretlenül teljesítette az őszt, 16 győzelem mellett négy döntetlen volt a mérlege, a tavaszi szezont a szebb napokat is megélt Cegléd otthonában kezdi meg. A második helyezett Dunaújváros sem teljesített rosszul, egy vereség és hat döntetlen rontotta a mérlegét, de így is hét pont a lemaradása a kozármislenyiek mögött.

A Nyugati csoportban a legszorosabb a versenyfutás az első helyért: az éllovas BVSC-Zugló négy ponttal előzi meg a Mosonmagyaróvárt és öt ponttal a VLS Veszprémet, várhatóan e három együttes egyike harcolja ki a feljutást a másodosztályban.

Tabella

Fizz Liga 21. forduló

Sorsolás
02-07
2026. 02. 07.
Kisvárdai Várkerti Stadion
02-07
2026. 02. 07.
Nyíregyháza Városi Stadion
02-07
2026. 02. 07.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
02-07
2026. 02. 07.
Groupama Aréna
02-07
2026. 02. 07.
Debreceni Nagyerdei Stadion
02-07
2026. 02. 07.
DVTK Stadion

Tabella

Fizz Liga 21. forduló

Sorsolás
02-07
2026. 02. 07.
Kisvárdai Várkerti Stadion
02-07
2026. 02. 07.
Nyíregyháza Városi Stadion
02-07
2026. 02. 07.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
02-07
2026. 02. 07.
Groupama Aréna
02-07
2026. 02. 07.
Debreceni Nagyerdei Stadion
02-07
2026. 02. 07.
DVTK Stadion

Tabella

Fizz Liga 21. forduló

Sorsolás
02-07
2026. 02. 07.
Kisvárdai Várkerti Stadion
02-07
2026. 02. 07.
Nyíregyháza Városi Stadion
02-07
2026. 02. 07.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
02-07
2026. 02. 07.
Groupama Aréna
02-07
2026. 02. 07.
Debreceni Nagyerdei Stadion
02-07
2026. 02. 07.
DVTK Stadion


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Debreceni siker a Fizz Liga 2. fordulójának pénteki meccsén
Bajnokságok / Kupák
Hétvégén rendezik a MOL Magyar Kupa 1. fordulóját
Bajnokságok / Kupák
Elkészült a Fizz Liga 4. fordulójának programja

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom